Miután három helyről is kaptam anyagi támogatást (közel 3,5 millió dollárt), úgy tűnt, az anyagi biztonságom rendben van, legalábbis egy időre. Volt egy végzős hallgatóm, Melissa Hsu, aki az ischaemia iránt érdeklődött. Önkéntesnek jelentkeztem, hogy tanítsak egy kurzust az alulreprezentált kisebbségi hallgatók egy csoportjának, két orvostanhallgató tanácsadója voltam, és én lettem az elnöke a Felsőfokú Tanulmányok Felvételi Bizottságának, ami az első nagyobb adminisztratív feladatom volt. 1999-ben 12 tanulmányt publikáltam, ösztöndíjakat nyertem, és gyorsított előléptetést kaptam a tanszéktől. Számomra minden felhőtlennek tűnt. Feleségem esetében némileg más volt a helyzet. Ő önkéntesként dolgozott tovább, még azután is, hogy letette az ECFMG (Educational Commission for Foreign Medical Graduates) vizsgákat (ma USMLE-nek hívják). A rezidens felvételiken folytatott interjúk során arra ösztönözték, hogy a Dél-Kaliforniai Egyetemet (USC) értékelje a legmagasabbra, hogy „megfeleljen” a programjuknak. (A „match”-eljárás egy olyan rendszer, amelynek keretében a rezidensjelöltek és a rezidensprogramok „illeszkednek” egymáshoz, ami eldönti az egyetlen ajánlatot). Sok variációt beszéltünk meg, hogyan kezeljük a családi ügyeinket, különösen mivel Lili lányunk az általános iskola előtt állt. Külön élni két városban, vagy együtt élni félúton San Diego és Los Angeles között nem volt igazán vonzó lehetőség. Házasságunkban addig a feleségem támogatta a vállalkozásaimat, követett engem a világ minden tájára. Itt volt az ideje, hogy törlesszek neki. Paula Tallalnak és Ian Creese-nek az UCSD-től felajánlották, hogy a Rutgers-Newarkban egy új központot vezessenek, és Jim Tepper barátom azt javasolta nekik, hogy vegyenek fel engem. Tetszett a központról alkotott elképzelésük és a New Jersey-i Orvosi és Fogorvosi Egyetem (UMDNJ) közelsége, amely Veronika potenciális munkahelye volt. Ő az UMDNJ pszichiátriai programjára jelentkezett, és áprilisban kellett leadnia a párosítási rangsorát. Két nappal a határidő lejárta előtt felhívtam Iant, hogy mikorra várható írásbeli ajánlat a Rutgerstől, és elmagyaráztam neki, hogy sürget bennünket az idő. Mondta, hogy vannak rutinszerű adminisztratív lépések, amelyeket be kell tartani, de biztosított arról, hogy minden rendben van. Nem voltam biztos benne, hogy mit jelent ez a „minden”, mivel még csak szó sem esett a fizetésemről vagy a titulusomról. Veronika rövidesen megfelelt az UMDNJ-nél, így minden Ian és Paula áldásától függött. Amikor 1990-ben kinevezett professzorként megérkeztem a Rutgersre, mindent megkaptam, amit szóban igértek nekem.