A jelnyelvi–hangzó nyelvi, azaz a bimodális kétnyelvűség (Emmorey et al. 2008) olyan jelenség, amely a bilingvizmus egészen új aspektusait tárja fel. Noha a siketek is bimodális kétnyelvűek, a legtöbb kutatás elsősorban a CODA-kat célozza, akik – a siketekhez hasonlóan – nemcsak bilingvisek, de általában kétkultúrájúak is. A bimodális kétnyelvűség sajátosságát nyilvánvalóan az adja, hogy két különböző modalitás vesz benne részt, ami megteremti annak lehetőségét, hogy két nyelv szimultán módon jelenjen meg. Ennek megfelelően a bimodális kétnyelvűek a kódváltás szekvenciális stratégiája mellett választhatják a kódvegyítését (code blending) is, amikor egy jelnyelvi jel és egy hangzó nyelvi egység egyszerre kiviteleződik (Petitto et al. 2001; Emmorey et al. 2008; 2015; Tang 2016). Petitto és munkatársai (2001) azt vizsgálták, hogy a beszélt franciát és a québeci jelnyelvet (Langue des signes du Québec, LSQ) elsajátító két halló gyermek melyik stratégiát választja szívesebben, s eredményeik szerint 94%-ban a kódvegyülést alkalmazták. Emmorey és munkatársai (2008) a két jelenség természetét konverzációs és narratívaelicitáló feladatokkal vizsgálták 34 felnőtt CODA bevonásával. A vizsgált megnyilatkozásoknak 6,26%-a tartalmazott kódváltást és 35,7%-a kódvegyülést. Az eddig vizsgált kódvegyülések többsége szemantikailag kongruensnek tekinthető, de vannak példák szemantikai inkongruenciára is (Tang 2016). A kódvegyülés jelenségével kapcsolatos vizsgálati eredmények azt mutatják, hogy a produkciós rendszer könnyen hozzáfér két lexikális reprezentációhoz, és a percepciós rendszernek képesnek kell lennie arra, hogy egyidejűleg két nyelv lexikális információit integrálja (Emmorey et al. 2015). Giustolisi és munkatársai (2024) a kódkeverésekben az érintkező nyelvek szintaktikai szerkezetét vizsgálva megállapították, hogy vannak olyan szemantikailag kongruens kódvegyülések, amelyek esetében mind a jelnyelvi, mind a hangzó nyelvi megnyilatkozás grammatikusnak tekinthető, s vannak olyanok, amelyek esetében csak az egyik nyelven produkált megnyilatkozás állná meg a helyét monolingvis kontextusban, s ezek szintaktikai kalkokként értelmezhetők. Továbbá a szintaktikai szerkezet tekintetében (pl. a szórendi struktúrát illetően) erősen különböző nyelvek (pl. az olasz jelnyelv és az olasz nyelv) esetében gyakori jelenség a szintaktikai inkongruencia.