3.4. Lexikai fejlődés

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Anyák elbeszélései, később pedig empirikus vizsgálatok is arról tanúskodtak, hogy az első jelek előbb jelennek meg a siket gyerekeknél, mint az első szavak a hallóknál. Newport és Meier (1985) szerint ez négy tényezővel magyarázható: a jelek ikonikusságával; a jelelést támogató motoros és percepciós rendszerek korábbi érésével; a jelnyelvi jelek jobb láthatóságával; valamint a jelek lassú produkciós ütemével. Elképzelhető azonban, hogy a jelek korábbi megjelenéséről szóló beszámolók mögött az áll, hogy az azonos modalitású gesztusokat és jelnyelvi jeleket nehéz egymástól elkülöníteni, a köztük lévő átmenet homályos, így nem egyértelmű, hogy mi számít lexikai elemnek – pl. a kéz ismétlődő becsukása és kinyitása egy természetes gesztus, ám azonosítható az amerikai jelnyelvi (ASL) MILK ’tej’/’fej’ tárgy- és tevékenységjelként is. Kutatások azt igazolják, hogy a korai természetes gesztusok és az első jelek között diszkontinuitás van még akkor is, ha formájuk látszólag azonos (Baker et al. 2008). Az első jelek a tizenkettedik hónap körül jelennek meg (Meier 2014).

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A jelnyelvekre, csakúgy, mint a hangzó nyelvekre, jellemző az ún. kettős tagoltság, mely szerint a jelentéssel bíró nyelvi egységek korlátozott számú jelentéssel nem bíró, ám jelentésmegkülönböztető szerepű egységek kombinációjából épülnek fel. Ezeket az egységeket fonémáknak (Mongyi–Szabó 2005), paramétereknek (Sáfár 2014; Varga et al. 2017) vagy jelösszetevőknek (l. Holecz–Bartha 2017; Holecz 2019) nevezik, amelyek meghatározása minimális párok segítségével történhet. Ilyen összetevőként határozta meg Stokoe (1960) a kézformát, a mozgást, illetve az artikulációs helyet, negyedikként Battison (1978) pedig az orientációt (a tenyér, illetve az ujjhegy irányát). A jelnyelvek továbbá nem-manuális artikulátorokat is használnak (Woll 2014), ezek a fej, az arc (különösen a szem és a szemöldök) és a test. Az első jelek megjelenésekor gyakoriak a hibázások: leggyakrabban a kézformát tévesztik el a gyerekek, ezt követi a mozdulat hibája, s legritkábban az artikulációs helyet illetően tévednek. A motoros kontroll fejlődése természetesen nagyban befolyásolja ezen hibák megjelenését, majd számuk fokozatos csökkenését (Kyle 1994; Mayberry–Squires 2006).

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A jelek elsajátítása kapcsán felmerült a kérdés, hogy vajon az első jelek a jelnyelvi lexikon ikonikusabb jeleiből kerülnek‑e ki, s hogy a vizuális motiváltság megkönnyíti‑e a jelek elsajátítását. A jelnyelvi jelek kategorizálhatók ikonikusságuk (vizuális motiváltságuk), illetve ikonikusságuk nyilvánvaló volta (transzparenciájuk) szerint, s egy négyfokú skálán helyezhetők el egy nemjelelő percepcióját alapul véve (Johnston 1989/2003; Johnston–Schembri 2007). Ennek megfelelően léteznek átlátszó (transparent), áttetsző (translucent), homályos (obscure) és átlátszatlan (opaque) jelek. Egy transzparens jel jelentése egyértelmű az azonos társadalmi és kulturális háttérrel rendelkezők számára. Az áttetsző jelek jelentése elsőre nem megfejthető, ám a jelentés ismeretében a jel formája és a jelentése közötti kapcsolat világossá válik. A homályos jelek esetében a vizuális motiváltság nem világos. Az átlátszatlan jelek esetében pedig nem beszélhetünk semmilyen fokú motiváltságról, ami nem jelenti azt, hogy ezek a jelek korábban ne lehettek volna ikonikusabbak, ám a nyelvi változások a képszerűséget gyengíthették (Johnston–Schembri 2007). Fontos továbbá megjegyezni, hogy a transzparens ikonikus jelek is konvencionálisak.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Empirikus vizsgálatok arról tanúskodnak, hogy a korai jeleknek csupán az egyharmada tekinthető valamelyest ikonikusnak. Meier és munkatársai (2008) 8–17 hónapos siket gyerekek bevonásával végzett vizsgálata azt mutatta, hogy a gyerekek produkciójának csupán 5%-a volt ikonikusabb, mint a felnőtteké, s az eltérések inkább artikulációs, motoros tényezőkkel voltak magyarázhatók, mintsem az ikonikus reprezentációra való törekvéssel. Az, hogy egy jel vizuális motiváltsága egy felnőtt számára transzparens, nem jelenti azt, hogy egy gyermek számára is az, s feltehetőleg ez magyarázza azokat a kutatási eredményeket, amelyek szerint az ikonikus jelek elsajátítását a siket gyerekek nem tartják könnyebbnek, mint az önkényesekét (Baker et al. 2008). A nyelvelsajátítás korai periódusában ugyanazok a szemantikai viszonyok tükröződnek elsőként, mint a hangzó nyelvet elsajátító gyerekek esetében: emberekre, állatokra, ételekre vonatkozó, birtokviszonyt, helyviszonyt kifejező jelek figyelhetők meg először. Minél nagyobb egy siket gyermek szókincse, annál absztraktabbak a jelek: a kérdőszók és a tagadó kifejezési formák kb. 100 jel után jelennek meg, 18 és 24 hónapos kor között (Kyle 1994).

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A kérdést, hogy a jelek ikonikusságának van‑e szerepe az elsajátításban, újra elkezdték vizsgálni, s Brentari (2019) megállapítja, hogy a kérdésre adható választól függetlenül nem lehet figyelmen kívül hagyni a csecsemőhöz szóló nyelv sajátosságait. Az ikonicitással kapcsolatosan Ortega és munkatársai (2014) azt találták, hogy amellett, hogy a szülők prozódiai és fonológiai módosításokat alkalmaznak (pl. lassabb, szélesebb mozdulatokkal jelelnek, akár a semleges jelelési téren kívül), előnyben részesítik az ikonikus formák használatát a siket gyermekekkel kommunikálva, s következtetésük szerint „függetlenül a modalitástól a referenshez ikonikusan kapcsolódó szavak és jelek könnyen leképezhetők a gyerekek szenzomotoros tapasztalataira, és a szülők ezeket a közvetlen kapcsolatokat a nyelvi fejlődés elősegítésének stratégiájaként használják” (i.m., 1118). Perniss és munkatársai (2017) pedig arról számoltak be, hogy amikor siket anyákat arra kértek, hogy képzeljék el, hogy siket gyermekükkel játszanak, miközben brit jelnyelven (BSL) kommunikálnak, több ikonikus változtatást alkalmaztak, leginkább akkor, amikor nem voltak kéznél játéktárgyak, ami arra utal, hogy a gyermekhez szóló jelelésben fontos szerepe van az ikonikusságnak: részt vehet a referenciális leképezésben és a nyelvelsajátításban (Perniss et al. 2017). Az izraeli jelnyelvvel kapcsolatos egyik kutatás szerint míg a vizsgált 10 és 36 hónapos kor közötti periódusban a fonetikai-fonológiai-prozódiai módosítások csökkenő tendenciát mutattak a dajkajelnyelvben, az ikonikus módosítások az egyszavas periódusban kiemelkedtek, ami arra utalhat, hogy a gondozók érzékenyek arra, hogy az ikonikusságnak mikor lehet a legkedvezőbb hatása a gyermek nyelvi fejlődésére (Fuks 2019; l. még Brentari 2019).

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A lexikon bővülése az első jelek megjelenésétől nagyjából ugyanolyan ütemben halad a jelnyelv-elsajátítás során, mint a hangzó nyelvek esetében (McIntire 1987; Anderson–Reilly 2002; Meier 2014; Lillo-Martin–Henner 2021): 15 hónapos kor körül 10, 20 hónapos kor körül 50 jel használata tapasztalható (Baker et al. 2008), ám mivel a gesztusok és a jelnyelvi jelek elkülönítése problematikus, sok szakmunka gyorsabb ütemű szókincsbővülésről számol be (l. Kozma 2013).
 
 
Tartalomjegyzék navigate_next
Keresés a kiadványban navigate_next

A kereséshez, kérjük, lépj be!
Könyvjelzőim navigate_next
A könyvjelzők használatához
be kell jelentkezned.
Jegyzeteim navigate_next
Jegyzetek létrehozásához
be kell jelentkezned.
    Kiemeléseim navigate_next
    Mutasd a szövegben:
    Szűrés:

    Kiemelések létrehozásához
    MeRSZ+ előfizetés szükséges.
      Útmutató elindítása
      delete
      Kivonat
      fullscreenclose
      printsave