Balogh László Levente

A politika mint kultúra


Az erőszak laboratóriuma. Az első világháború erőszaktapasztalatáról

„Németország hadat üzent Oroszországnak. – Délután uszoda.”1 Franz Kafka fentebbi, 1914. augusztus 2-án kelt naplóbejegyzése legalább két dolgot sejtet. Egyrészt érthetjük úgy ezt a mintegy odavetett, és minden drámaiságot nélkülöző megjegyzést, hogy a hadüzenettel semmi rendkívüli nem történt, csak egy mindennapos esemény következett be, amely semmilyen szempontból nem befolyásolja vagy töri meg a mindennapok lefolyását. Másrészt – talán éppen ebből fakadóan – érthetjük úgy, hogy ezt is egy szokásos háborúnak tekinti, amely előreláthatólag nem hoz mindent felforgató változásokat, és éppúgy zajlik le, mint minden addigi háború. Száz év távlatából visszatekintve Kafka eme tökéletes aggodalom-mentessége igencsak meglepő, és különösen annak fényében érthetetlen, hogy ma mindenütt úgy tekintenek az I. világháborúra, mint az egész modernitás őskatasztrófájára, amely annak történetét egy azelőttre és egy azutánra osztja.


Kiadó: Debreceni Egyetemi Kiadó

Online megjelenés éve: 2024

ISBN: 978 963 615 162 1

Közhely, hogy a politika és a kultúra egymással szoro­san összefüggenek, viszonyuk azonban egyáltalán nem magától értetődő. A politika beágyazódik a kultúrába, onnan meríti cselekvési és értelmezési min­táit, folyamatai során – reflektálva vagy reflektálatlanul – folyamatosan visszanyúl azokhoz a régi vagy kevésbé régi kulturális „készletekhez”, amelyek érzékelését és értelmezését mindig is meghatározták, vagy leg­alábbis befolyásolták. A kultúra és a politika viszonyának vizsgálata sem affirmatív, sem kritikai funkcióval nem rendelkezik, célja sokkal inkább az értelem megtalálása és az értelemadás. Ezzel tulajdonképpen azt is tudomásul vesszük, hogy a kijelentések minden esetben esetlegesek, ami azonban nem módszertani hiá­nyosság, hanem a dolog természetéből fakad, és akkor is fennáll, ha egyébként pontos látleletet adnak, és nagy magyarázó­erővel bírnak a politika jelenségeivel kapcsolatban.

Hivatkozás: https://mersz.hu/balogh-a-politika-mint-kultura//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave