Manapság gyakran hallani arról, hogy új korszakba léptünk, mégpedig egy olyan, úgynevezett posztfaktikus korba, amelyben ugyan továbbra is léteznek tények és igazságok, de a különböző nyilvános társadalmi vitákban ezeknek jóval kisebb jelentősége van, mint korábban, sőt bizonyos esetekben el is veszthetik végső érvként szolgáló jellegüket.1 Nem arról van szó, hogy különböző vélemények állnak egymással szemben, amelyek egy tény vagy adat értelmezése kapcsán versengenek, hanem arról, hogy vannak, akik a tényeket teljesen figyelmen kívül hagyják, vagy egyszerűen véleménnyé alakítják. Ez tehát nem a jól ismert tudományos és filozófiai szkepszis, hanem a tények tényjellegének tagadása, végső soron az igazság figyelmen kívül hagyása. Ennek a jelenségnek nem a ténye meglepő, hanem az, hogy a tényeket tagadók vagy megvetők ennek ellenére is kiválóan érvényesülnek, hatalomra is juthatnak és hatalmon is maradhatnak. Ez a folyamat a tények és az igazság letéteményeseit és védelmezőit, így a tudomány képviselőit sem hagyja érintetlenül, és ebben a tekintetben véleményem szerint nincs különbség a természet- és a társadalomtudományok között, jóllehet funkciójuk és hatásuk jól elkülöníthető.