Balogh László Levente

A politika mint kultúra


Előszó

Közhely, hogy a politika és a kultúra egymással szorosan összefüggenek, viszonyuk azonban egyáltalán nem magától értetődő. A politika beágyazódik a kultúrába, onnan meríti cselekvési és értelmezési mintáit. A politikai folyamatok során – reflektálva vagy reflektálatlanul – folyamatosan visszanyúlunk azokhoz a régi vagy kevésbé régi kulturális „készletekhez”, amelyek a politikát és érzékelését mindig is meghatározták, vagy legalábbis befolyásolták. A kultúra és a politika kétségtelenül erősen terhelt, és nehezen megragadható fogalmak, ezért ebben az összefüggésben a lehető legszélesebb értelemben kell felfogni azokat, hogy kölcsönhatásaik láthatóvá és értelmezhetővé váljanak. Ezeket az összefüggéseket és feszültségeket nem lehet feltárni a politikai kultúra hagyományos politikatudományi vizsgálatán keresztül, mert az nem ilyen jellegű kérdésekre irányul. Sokkal inkább érdemes a kultúratudományok (cultural studies) jelentette paradigmaváltás felé fordulnunk, amelynek tárgya már nem az állampolgárok politikához való viszonya, hanem a politikai jelenségek kulturális összefüggésekbe helyezése, illetve a kultúra, mint értelmezési keret kijelölése. Egy ilyen megközelítésnek alapvetően sem affirmatív, sem kritikai funkciója nincs, célja sokkal inkább az értelmezés és az értelemadás. Ezzel tulajdonképpen azt is tudomásul vesszük, hogy kijelentések minden esetben esetlegesek maradnak, még akkor is, ha egyébként pontos látleletet adnak és jelentős magyarázóerővel bírnak. A bizonytalanság nem módszertani, hanem a dolog természetéből fakad, ez azonban nem indokolja, hogy a politika kultúraelméleti keretben való értelmezéséről, vagy a kulturális jelenségek politikai jelentőségének elemzéséről lemondjunk. A politikai folyamatok során a lojalitások szimbólumokba és rituálékba sűrűsödnek, a kötelékek látható képekké és hallható jelszavakká válnak, a komplex valóságok leegyszerűsödnek és magyarázatot nyernek, végül pedig különböző történeti elbeszélésekben öltenek testet. Ezekben a historizálási szándékok és politikai elvek általában összekeverednek, így gyakran nem is magára a politikára, hanem az olyan prepolitikai jelenségekre reflektálnak, mint a nyelv, a szimbólum és a rituálé.


Kiadó: Debreceni Egyetemi Kiadó

Online megjelenés éve: 2024

ISBN: 978 963 615 162 1

Közhely, hogy a politika és a kultúra egymással szoro­san összefüggenek, viszonyuk azonban egyáltalán nem magától értetődő. A politika beágyazódik a kultúrába, onnan meríti cselekvési és értelmezési min­táit, folyamatai során – reflektálva vagy reflektálatlanul – folyamatosan visszanyúl azokhoz a régi vagy kevésbé régi kulturális „készletekhez”, amelyek érzékelését és értelmezését mindig is meghatározták, vagy leg­alábbis befolyásolták. A kultúra és a politika viszonyának vizsgálata sem affirmatív, sem kritikai funkcióval nem rendelkezik, célja sokkal inkább az értelem megtalálása és az értelemadás. Ezzel tulajdonképpen azt is tudomásul vesszük, hogy a kijelentések minden esetben esetlegesek, ami azonban nem módszertani hiá­nyosság, hanem a dolog természetéből fakad, és akkor is fennáll, ha egyébként pontos látleletet adnak, és nagy magyarázó­erővel bírnak a politika jelenségeivel kapcsolatban.

Hivatkozás: https://mersz.hu/balogh-a-politika-mint-kultura//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave