Maynard Smith John, Szathmáry Eörs

A földi élet regénye

Az élet születésétől a nyelv kialakulásáig


A mikro-RNS-ek, az adaptív tájkép és a kambriumi robbanás

A mikro-RNS egy epigenetikai szabályozó rendszer, amely egymástól függetlenül az állatokban és a növényekben is kiakalult, és funkcionális értelemben konvergens evolúciót eredményezett. A mikro-RNS-ek a transzkripció utáni szabályozást végzik. Ezek a 22 nukleotid hosszú RNS-molekulák hozzákötődnek bizonyos mRNS-molekulákhoz, melyek vagy lebomlanak, vagy alkalmatlanokká válnak a transzlációra. Az állatokban a morfológiai komplexitás tendenciózusan együtt jár újabb mikro-RNS-ek megjelenésével. Érdekes módon megjelenésük után ezek a szekvenciák nagyon konzervatívok, így jó törzsfejlődéstani markerek is egyben. A kambriumi robbanás szempontjából a kulcskérdés az, hogy megjelentek-e már az Ediacara-faunában is kétoldalian részarányos állatok (vagyis amelyek nem a mai szivacsok és csalánozók szerveződését követik). Ez – mint annyi minden a kambriumi robbanással kapcsolatban – szintén vitatott, de többen azonosítani vélnek ilyen állatokat. Ez viszont azt jelenti, hogy nem maga a Bilateria alapszabás, csupán az ilyen formák „adaptív radiációja” az, ami a kambriumi robbanást jellemzi. Egészen nyilvánvaló, hogy ezt a folyamatot sokféle mikro-RNS megjelenése kísérte, csak éppen az ok és az okozat sorrendje itt nem nyilvánvaló. Megjegyezzük, hogy a gombákban hiányozni látszik ez az epigenetikai szabályozó rendszer, ami megmagyarázhatja a gombáknak az állatokhoz és a növényekhez viszonyított szerényebb komplexitását. Fontos körülmény, hogy a mikro-RNS-eket kódoló DNS-szakaszok a genom tekintélyes részét alkotják, vagyis a fehérjéket nem kódoló régiók nem csak „önző” vagy „szemét” genetikai elemeket tartalmaznak.

A földi élet regénye

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 454 104 2

1995-ben jelent meg a The Major Transitions in Evolution című átfogó mű Szathmáry Eörs és az azóta elhunyt Maynard Smith tollából, melyet sokan az elmúlt száz év egyik legfontosabb evolúcióról szóló művének tartanak. Az ennek nyomán született összefoglaló könyv magyarul először 2000-ben jelent meg. A téma művelése természetesen nem állt meg, most az Olvasó az Oxford University Press engedélyével egy korszerűsített és bővített kiadást tart a kezében.

Az élő szervezetek lenyűgözően bonyolultak. Minél többet tudunk meg róluk - biokémiájukról, anatómiájukról, viselkedésükről -, annál inkább megdöbbenünk az evolúciós alkalmazkodás felfedezett részletein. E könyv a művelt olvasó számára az evolúció új képét kínálja, melynek magja az a felismerés, hogy az evolúció során történt néhány gyökeres változás az örökletes információ tárolásában, kifejeződésében és átadásában, amelyek egyszersmind a komplexitás növekedését is lehetővé tették. Ezzel párhuzamosan gyakran tapasztaljuk, hogy a korábban függetlenül szaporodó replikátorok (másolódni képes molekulák, sejtek, organizmusok) magasabb evolúciós egységbe szerveződnek. Ha az alacsonyabb szint evolúcióját a magasabb nem tartaná kordában, mi sem lennénk itt. A folyamatokat kísérő munkamegosztás szintén a komplexitás növekedésének irányába hatott.

A szerzők a könyvben az evolúció nagy lépéseit tekintik át az első replikátorok sejtekké szerveződésétől az emberi nyelvkészség kialakulásáig.

Hivatkozás: https://mersz.hu/maynard-smith-szathmary-a-foldi-elet-regenye//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave