Agárdi Irma

Kereskedelmi marketing és menedzsment

Második, bővített kiadás


9. fejezet. Kiskereskedelmi kommunikáció

A Harley-mítosz
A márka hosszú utat járt be, hogy státuszszimbólummá váljon. Az első motorkerékpárt 1903-ban a 21 éves William S. Harley és a 20 éves Arthur Davidson építette, amelyet robusztusságánál fogva versenymotornak terveztek. A „gyár” mindössze egy 14 négyzetméter alapterületű kis fakunyhóból állt, homlokzatán a Harley–Davidson Motor Company felirattal. A sorozatos versenygyőzelmek nyomán a két fiatalember egyre több megrendelést kapott. A motorokat túlnyomórészt kézi munkával, manufakturális körülmények között készítették. A termelés ütemét meghaladta az egyre növekvő érdeklődés, így a vásárlók sorban álltak a motorokért. Kiváltságnak számított egy Harley tulajdonosának lenni. Jóllehet a japán motorok komoly piaci kihívást jelentenek a vállalatnak, a Harley–Davidson márka mai napig megőrizte kivételes státuszát a motorkerékpárok között. A Harley-legenda kialakításához olyan hollywoodi filmek is hozzájárultak, mint A szelíd motorosok vagy A pokol angyalai.1
A Harley–Davidson márka mögött a vállalat és a kereskedők összehangolt kommunikációs tevékenysége áll. Az anyavállalat rendszeresen készít reklámfilmeket a Harley-életérzés közvetítésére, amelyeket a cég közösségimédia-platformokon kommunikál. A márka a Facebook, az X, a LinkedIn és a YouTube platformokon van jelen, ahol rendszeresen posztolnak termékekkel, eseményekkel, illetve a márkával kapcsolatos üzeneteket.
A vállalat honlapja2 kiemelt szerepet játszik a vállalat kommunikációjában. Az aktuális áruválasztékon (motorok, alkatrészek, motoros ruházat) túl a weboldal nagymértékben hozzájárul a Harley–Davidson márka építéséhez.
 
9.1. ábra. Harley–Davidson-képviselet
Forrás: Harley–Davidson magyarországi képviselete
 
A márkaépítésben kulcsfontosságúak a vevői kapcsolatok, amelyet a Harley Owners Group (H.O.G) szervezet fog össze. A H.O.G 1983-ban alakult meg Amerikában annak érdekében, hogy szorosabb kapcsolatot építsen ki a Harley-tulajdonosokkal. Minden új motorkerékpár-tulajdonos automatikusan egy évig terjedő H.O.G.-tagságot kap ajándékba. A H.O.G.-tagokhoz eljuttatják a The Enthusiast magazint, amely a vállalat direkt marketingtevékenységének a része. A tagok továbbá részt vehetnek a nemzetközi rendezvényeken, ingyen léphetnek be a Milwaukee-ban található Harley Davidson Múzeumba. Ezenkívül térítésmentesen használhatják a H.O.G. információs hálózatát (H-D Connect), valamint tájékozódhatnak a legújabb műszaki újdonságokról is. Magyarországon 1995-ben alakult meg a Harley Owners Group Budapest Chapter, azaz a H.O.G. regionális szervezete, amelynek célja, hogy a hazai Harley–Davidson-tulajdonosok közösségét összefogja, irányítsa, és megteremtse a motoros kultúrát Magyarországon.3 A H.O.G. egyben lojalitásprogramként is funkcionál, a tagság kedvezményekre jogosít fel a partnerként csatlakozott vendéglátóegységekben, szállodákban vagy márkák esetében. A H.O.G. a helyi motoros közösségek létrehozását is támogatja, amelyek közös motoros túrákat, oktatást vagy akár jótékonysági rendezvényeket szerveznek. Szintén a tagok számára fejlesztették a H-D mobilapplikációt, ami segíti a közelben található Harley-tulajdonosokkal való kapcsolatfelvételt, az útvonaltervezést, a márkakereskedőkkel való kapcsolattartást, a motoros utak rögzítését, tapasztalatok megosztását.4
A márkakereskedők kommunikációs tevékenységének középpontjában az eseménymarketing áll. Ilyen eseménynek számít a szezonnyitó találkozó, az alkatrészbörze vagy az Open Road rendezvények,5 amelyek a közös motorozás élményét teremtik meg. Az eseménymarketing eszközei erősítik a vevők lojalitását, mivel a fesztiválok, találkozók az összetartozás élményét és a márkával való azonosulást kínálják. A rendezvények továbbá arra is alkalmasak, hogy azon azok felé is kommunikálják a Harley-életérzést, akik még csak érdeklődnek a márka iránt.
A reklám, a direkt marketing, illetve az eseménymarketing mind fontos szerepet játszanak a Harley–Davidson márkaértékének növelésében, ami a vállalat számára hosszú távon versenyelőnyt biztosít a konkurenciával szemben.
2 https://www.harley-davidson.com/hu/hu/index.html (a letöltés dátuma: 2023. 08. 04.)
3 www.harley-davidson.com (a letöltés dátuma: 2023. 08. 04.)
5 https://www.harley-davidson.com/hu/hu/index.html (a letöltés dátuma: 2023. 08. 04.)

Kereskedelmi marketing és menedzsment

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2025

ISBN: 978 963 664 082 8

A Kereskedelmi marketing és menedzsment alapkönyv a kereskedelemben dolgozók számára és minden olyan szakember számára is, akik az értékesítés és beszerzés működési kérdéseit mélyebben akarják megérteni. Hatalmas erénye, hogy bemutatja a legfontosabb tevékenységeket, a kiskereskedelem stratégiai és működési koncepciót, és friss gyakorlati példákkal teszi azokat könnyen érthetővé. Miközben a legfontosabb alapösszefüggések változatlanok a kereskedelemben, Agárdi Irma ezeket modern kontextusban mutatja be, például az egyre növekvő digitalizáció, a változó fogyasztói keresési magatartás vagy az új piaci szereplők megjelenése kapcsán. Az olvasót megismerteti a kereskedelemben releváns pénzügyi, elemzési és szervezeti koncepciókkal, de segít eligazodni a fogyasztói pszichológiai változásaiban is. Ezt a könyvet az igényes szakembereknek ajánlom.

Bauer András egyetemi tanár, Budapesti Corvinus Egyetem

Hivatkozás: https://mersz.hu/agardi-kereskedelmi-marketing-es-menedzsment-masodik-bovitett-kiadas//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave