Agárdi Irma

Kereskedelmi marketing és menedzsment

Második, bővített kiadás


Fogyasztóknak nyújtott szolgáltatások

Azok a kiskereskedők, amelyek egyedi és széles körű szolgáltatásokat nyújtanak a vásárlóik, ügyfeleik számára, szintén értékes versenyelőnyre tehetnek szert.1 Természetesen a kiskereskedelemben számtalan szolgáltatástípus létezik, azonban a szolgáltatásokat elsősorban az eladószemélyzet, illetve az ügyfélszolgálat végzi, azaz az emberi tényező nagyon fontos szerepet játszik. Az eladószemélyzet problémamegoldó képessége, proaktivitása, illetve a szolgáltatás személyre szabása növeli a fogyasztók által észlelt szolgáltatás-színvonalat és a lojalitást.2 A magas színvonalú szolgáltatás komoly befektetést jelent a kiskereskedők részéről, mivel az eladószemélyzetet rendszeresen képeznie kell, illetve a jól képzett, vevőismerettel és értékesítési tapasztalattal bíró munkatársak magasabb költségeket jelentenek a vállalat számára. A szolgáltatásalapú versenyelőnyök másolása ennek következtében nehézkes. Fontos azonban megjegyezni, hogy a szolgáltatás-színvonal emelésébe csak akkor érdemes beruházni, ha az megfelelő kereslettel és vásárlóerővel párosul.

Kereskedelmi marketing és menedzsment

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2025

ISBN: 978 963 664 082 8

A Kereskedelmi marketing és menedzsment alapkönyv a kereskedelemben dolgozók számára és minden olyan szakember számára is, akik az értékesítés és beszerzés működési kérdéseit mélyebben akarják megérteni. Hatalmas erénye, hogy bemutatja a legfontosabb tevékenységeket, a kiskereskedelem stratégiai és működési koncepciót, és friss gyakorlati példákkal teszi azokat könnyen érthetővé. Miközben a legfontosabb alapösszefüggések változatlanok a kereskedelemben, Agárdi Irma ezeket modern kontextusban mutatja be, például az egyre növekvő digitalizáció, a változó fogyasztói keresési magatartás vagy az új piaci szereplők megjelenése kapcsán. Az olvasót megismerteti a kereskedelemben releváns pénzügyi, elemzési és szervezeti koncepciókkal, de segít eligazodni a fogyasztói pszichológiai változásaiban is. Ezt a könyvet az igényes szakembereknek ajánlom.

Bauer András egyetemi tanár, Budapesti Corvinus Egyetem

Hivatkozás: https://mersz.hu/agardi-kereskedelmi-marketing-es-menedzsment-masodik-bovitett-kiadas//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave