A 19. század divatos női tanácsadó könyvei különleges kölcsönhatásban voltak a viktoriánus társadalmi és irodalmi eszmények kialakulásával. Az útmutatók már létező, hétköznapi valóságként mutattak be egy idealizált, mesterséges világot, s olvasóik abban a meggyőződésben, hogy épp csak hozzájuk nem jutott még el az új módi, ténylegesen megvalósították az addig csak papíron létező ideákat. Hasonló kölcsönhatás figyelhető meg a nőnevelési könyvecskék és a szépirodalmi szövegek nő- és családábrázolásában is. Dickens vagy a Brontë nővérek szépprózájában világosan kimutatható ezen kézikönyvek hatása mind a nőalakok megformálásában, mind a háztartások ábrázolásában.1 A közismert regények után keletkezett, újabb tanácsadó könyvek már ezeket a friss szépirodalmi mintákat is beépíthették normarendszerükbe, s az ily módon cirkuláló eszmények egymást erősítve, hosszabb ideig és szélesebb közönségben fejthették ki hatásukat. További kutatásra lenne érdemes e kölcsönhatás vizsgálata a 19. századi magyar regényirodalomban, különös figyelemmel Jósika Miklós történelmi regényeire, melyeknek nőalakjai már ismeretségük kezdetekor is deklaráltan szemléletformáló hatással voltak Jósika Júliára2 és későbbi irodalmi munkásságára.