Magyar Zoltán

Árpád-házi Szent Erzsébet

Történelem, kultusz, kultúrtörténet


Szent Erzsébet nyugat-európai ábrázolásai

Erzsébet egyike a katolikus egyház máig is szakadatlan tiszteletben részesített szentjeinek, értelemszerű tehát, hogy ez a tisztelet az idők folyamán megnyilvánult a kultusz legkülönfélébb formáiban, így nem utolsósorban a megannyi szentéletrajz mellett s nagyrészt azokra támaszkodva képzőművészeti ábrázolások százait is életre hívta. Igazából nincs is olyan kor, amely a szentté avatást követően ne választotta volna előszeretettel témájául e nagy nemzetközi karriert befutott magyar származású szentet, aminek magyarázata bizonyára az lehet, hogy az ikonográfiában egy archetípus modern megformálója, az életét mások segítésére feláldozó szent asszony egyik késő középkori „prototípusa” lett, s mint ilyen, az ugyancsak ferences rendi Szent Klára mellett, tagadhatatlanul a legismertebb. S valóban, alakja mind a késő román/kora gótikus művészetben, mind a szárnyaló internacionális gótika világában, a reneszánsz életderűtől pompázó 14–16. századi képein, a túlburjánzó barokkban és végül a historizmus és a modern művészet világában egyaránt megannyi formában és színárnyalatban van jelen a katolikus kultúrkör által besugárzott világban. Függetlenül történelmi kortól, országhatároktól, nemzeti kultúráktól, melyek persze Szent Erzsébet ikonográfiájában is színező elemként jelentkeznek. Ez a kulturális változatosság azonban a műalkotás által megfogalmazott és közvetített üzenet lényegét, azaz a szent alakjában ábrázolt életmodell példaszerűséget nem változtatta meg.


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2025

ISBN: 978 963 664 115 3

Hivatkozás: https://mersz.hu/magyar-arpad-hazi-szent-erzsebet//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave