A 16–18. század folyamán a magyar szentek közül Erzsébet képzőművészeti ábrázolásai lesznek a legnépesebbek. A könyörületes és adakozó Erzsébet képe barokk kori ikonográfiájának is része marad, s kivált a korábbi ábrázolásokon még szinte kizárólagosan fordul elő. Így látható a mesztegnyői ferences templom Szent Erzsébet-oltárán, egy kassai nemesasszony 1661-ből származó epitáfiumán, egy Győrből származó 1640-ben készült táblaképen, a Győrben látható, Buda visszafoglalását hirdető Mária-oszlop talapzatán (1687),1 a Pest megyei Kosd plébániatemplomának oltárképén, a gelencei Szent Imre-templomban látható egyik táblaképen,2 a székesfehérvári székesegyház főoltárának művészi fadomborművén (1775, Martin Karl Kellner műve), magyaros viseletben a prágai Hradzsin Mária-oszlopának Szent Erzsébet-szobrán),3 Rumpelmayer Márton és János szobrán a Pozsony megyei Nagylégen,4 valamint allegóriává magasztosulva a pozsonyi Erzsébet-apácák templomának mennyezetképén, Paul Troger freskóján (1742).5 A mátraszőlősi templom fatáblára festett, falusi mesterre valló 17. századi főoltárképe mintegy e karitatív hagyományelemek összegzése: az allegorikus ábrázoláson Szent Erzsébet az irgalmasság cselekedeteinek megszemélyesítőjeként hétszer fordul elő, rendhagyó képi elrendezésben.6