Az 1231 novemberében elhunyt Erzsébet alakja körül már a Marburgban töltött évek alatt nagy valószínűséggel feltűntek azok a hagiográfiáját fémjelző folklórmozzanatok, melyek aztán a temetésén megjelent sokaság és a sírjához zarándoklók elbeszéléseiben néhány hónap leforgása alatt kikristályosodott narratívumokba rendeződtek. Erzsébet életszentségének a híre azonban csak a kiváltója és alaprétege volt a róla szóló – ekkor még inkább csak hesseni – közbeszédnek, a szájról szájra terjedő történetek meghatározó részét az imameghallgatásokról, csodás gyógyulásokról szóló esetek képezték. A hercegnő sorsát már annak életében is vasszigorral és céltudatosan irányító gyóntató Erzsébet halálát követően késedelem nélkül hozzákezdett minden olyan adat felgyűjtésének és dokumentálásának, melyek a hercegnő lehetséges kanonizációját illetően perdöntő súllyal szerepelhettek. Az első ilyen csodalista, mint korábban már utaltunk rá, alig kilenc hónap alatt összeállt, megvetve az alapját minden további Szent Erzsébet-legendának, és megkerülhetetlenségével bizonyos értelemben immáron „önjáróvá” téve a szentté avatást megelőző vizsgálódások többnyire hosszú folyamatát.