7. Összegezve

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

a) A kínai stratégia alkotóinak útja az ökológiai civilizáció koncepciójához („a természet tiszteletben tartása, útjának követése és védelme” – Pan, 2019) legalább négy forrásból indult: a nemzetközi szervezetekhez, elsősorban az ENSZ-hez való csatlakozásból, a szörnyű környezeti állapotokból, a krónikus energiahiányból és a hagyományos technológiai ínségből.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

b) A 2000-es évek első feléig mind a négy pályán a maguk inger-válasz útján haladtak.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

c) A 2000-es évek első felétől érzékelhető, hogy a környezet szempontja szélesebb területeken és szélesebb értelemben is megjelenik, utat engedve bizonyos koncepciók, helyi gyakorlatok kialakulásának.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

d) Részben a nemzetközi folyamatoknak, részben belső költség-haszon elemzéseknek köszönhetően a környezeti megfontolások megjelennek az ipar és az energetika termelési oldalán.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

e) A 2010-es években a kínai átfogó stratégia részévé válik az ökológiai civilizáció koncepciója mint fontos megközelítés, de egyelőre csak azzal az aspirációval, hogy az élet minden területére kiterjedő, a hétköznapi életet és az emberek gondolkodását átható attitűd legyen – egyszer majd.
Tartalomjegyzék navigate_next
Keresés a kiadványban navigate_next

A kereséshez, kérjük, lépj be!
Könyvjelzőim navigate_next
A könyvjelzők használatához
be kell jelentkezned.
Jegyzeteim navigate_next
Jegyzetek létrehozásához
be kell jelentkezned.
    Kiemeléseim navigate_next
    Mutasd a szövegben:
    Szűrés:

    Kiemelések létrehozásához
    MeRSZ+ előfizetés szükséges.
      Útmutató elindítása
      delete
      Kivonat
      fullscreenclose
      printsave