5.3.1. Az alkalmazásba vett szimbolizációs lehetőségek

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A metadiszkurzív paratextusokat az is jellegadóan megkülönböztette a paratextusok másik két nagy kategóriájának a példányaitól, hogy míg azok változatos szemiotikai rendszerek szimbolizációs eszközeit vették alkalmazásba, a metadiszkurzív paratextusok kivétel nélkül mindig textuálisak voltak, azaz kizárólag nyelvi szimbólumok révén kezdeményezték a reflexív kontextualizálást. Igaz volt ezekre a paratextusokra is, hogy legnagyobb részben címkeszerűek voltak, viszont a korábbi paratextusokkal ellentétben ezek között hosszabb, akár több mondatból álló figyelemirányítási események is előfordulhattak. Az alábbiakban azt tekintem át, hogy a vizsgált receptes és könyvértékelő weboldalakon szereplő metadiszkurzív paratextusok jellemzően milyen nyelvi konstruálási móddal éltek.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A metadiszkurzív paratextusok között is a rövid, egy-két szavas címkeszerű paratextusok voltak a leggyakoribbak, amelyek azonban – a kiosztott kódok tanúsága alapján is – igen változatos módokon lehettek megkonstruálva. Jellemző volt, hogy a weboldal fenntartójaként azonosítható paratextusszerző lehorgonyzott igealakokkal, illetve igei konstrukciókkal kezdeményezte a diskurzuspartner, azaz a felhasználó diszkurzív cselekvését:
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

(54a) Megnézem; Rákeresek; Hibát találtam; Tovább olvasom

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

(54b) Szólj hozzá!; Legyél pro tag!; Vidd hírét!
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az (54a) példában szereplő paratextusok jelen idejű, kijelentő módú, E/1. személyű igei konstrukciók. Az így megkonstruált metadiszkurzív paratextusok jellemzően egy gombot formáló kép felirataként jelentek meg a weblapon, amely még erőteljesebben arra a cselekvésre irányította a diskurzuspartner figyelmét, amelyet a paratextus szerzője nyelvi szimbólumok segítségével hozzáférhetővé tett. Az (54b) példa tagjai szintén jelen idejű, viszont felszólító módú, E/2. személyhez lehorgonyzott, elemi mondatként értelmezhető igei konstrukciók. Ezek általában nem gombok felirataiként jelentek meg. Végül az (55) példában az angol nyelvű oldalakról származó, ugyancsak igei paratextusok láthatók:
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

(55) Read review; Edit details; Log in; Follow; Read more
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Ezek az igei szerkezetek formailag ugyan nincsenek lehorgonyozva, viszont ezzel együtt a diskurzuspartner cselekvésre való felszólításaiként értelmezhetők.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az is jellemző volt a metadiszkurzív paratextusokra, hogy egyetlen főnévből, méghozzá igéből -ás/-és képzővel létrehozott főnevekből álltak, amelyek temporális folyamatokat, jelen esetben a paratextusszerzőnek a felhasználótól elvárt diszkurzív cselekvésének a temporális folyamatát konstruálták meg dologszerűen:
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

(56a) Összehasonlítás; Belépés; Keresés

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

(56b) Mező hozzáadása; Hozzászólás küldése; Ajánlás küldése
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az (56a) példa paratextusainál azt láthatjuk, hogy ezek az -ás/-és képzős főnevek egy birtokos referenciapont-szerkezetnek a tagjaiként, mégpedig a figyelem előterébe helyezett, vagyis a referenciaponton keresztül elért fogalmi céljaiként jelentek meg (lásd Langacker 2008: 83–85). Ezek az egyszavas címkék az E/1. személyhez, illetve jelen időhöz lehorgonyzott igealakokhoz hasonlóan megnyomható, kattintható gombok felirataiként jelentek meg, így a paratextusszerző vizuális szimbólumokkal is ráirányította a diskurzuspartner figyelmét a kezdeményezett, illetve elvárt aktív diszkurzív cselekvésre. Ez utóbbi megállapítás pedig elmondható azokról az egyszavas címkékről is, amelyek nem lehorgonyzott nominálisként ugyancsak jellemző konstruálási módot képviseltek a metadiszkurzív paratextusok körében:
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

(57a) Válasz; Új hozzászólás

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

(57b) Teljes szöveg

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

(57c) Regisztráció
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Nem minden metadiszkurzív paratextus volt azonban ilyen rövid: bizonyos példányok teljes elemi vagy összetett mondatok voltak, illetve arra is több jellemző példa előfordult, hogy egyes metadiszkurzív paratextusok több elemi vagy összetett mondatból álltak:
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

(58a) Most szereztem meg

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

(58b) Még nincs hozzászólás

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

(58c) Ide írd, amit keresel...

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

(58d) Mit keresel?

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

(58e) Az email címeket nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

(58f) Tudsz egy jó receptet? Töltsd fel az oldalra most!

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

(58g) Discover the best books as soon as they are published. We are on the hunt for undiscovered stories that deserve exposure. Our reviewers curate the best titles and share them with you each week.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Ahogy azt az (58a–b) példa szemlélteti, ezek között a mondatok között előfordultak kijelentő mondatok, amelyek asszertív beszédaktusokat valósítottak meg. A teljes mondattal megkonstruált metadiszkurzív paratextusok ugyanakkor lehettek felszólító [lásd az (58c) példát], illetve kérdő mondatok is [lásd az (58d) példát], míg a több mondatból álló metadiszkurzív paratextusok jellemzően ezek különböző kombinációit valósították meg, és ezzel összefüggésben nem egyetlen beszédaktusként, hanem sokkal inkább a megnyilatkozónak a felhasználó valamely diszkurzív cselekvését kezdeményező, több beszédaktusból álló kommunikatív stratégiájaként értelmezhetők. A paratextusok által megvalósított kommunikatív cselekvéseknek a kérdéskörét azonban a következő, 5.3.2. fejezetben fejtem ki részletesen, hiszen ez már a paratextus konceptuális tartalmának, illetve a paratextus által kezdeményezett diszkurzív és nem diszkurzív cselekvéseknek a vizsgálati körét is érinti. Jelen fejezetben a szemléltető példákkal csupán arra kívántam rámutatni, hogy a metadiszkurzív paratextusok igen változatos mondattípusokban, valamint azok szekvenciájában valósulhattak meg.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Végezetül – a kiosztott kódokkal összhangban – bizonyos metadiszkurzív paratextusok úgy kezdeményezték azt, hogy a felhasználó ne csupán megértő befogadóként, hanem aktív megnyilatkozóként vegyen részt a diskurzusban, illetve úgy jelenítettek meg bizonyos elvárásokat a megnyilatkozás létrehozásának a mikéntjével kapcsolatban, hogy a paratextusok vizuálisan egy űrlap kitölthető mezőit, illetve annak feliratait formázták meg.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

(59a) Keresés; Search

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

(59b) Keresés receptre vagy hozzávalóra...; Search review text

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

(59c) Mit keresel?; Milyen kategóriában?

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

(59d) Ide írd, amit keresel...

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

(59e) Név; E-mail cím; Honlap; Password

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

(59f) Feliratkozom
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az (59a–f) példák mutatják, hogy ezek az űrlapfeliratszerűen megkonstruált paratextusok nyelvileg igen változatos kidolgozottságot mutathattak. Előfordultak közöttük olyanok, amelyek igéből, leggyakrabban a keres igéből -ás/-és képzővel létrehozott főnevek vagy főnévi konstrukciók voltak [lásd az (59a) példát], amelyekkel párhuzamba lehet állítani az angol search igealakot [lásd ugyancsak az (59a) példát], illetve az ezeket tartalmazó konstrukciókat [lásd az (59b) példát]. Ezekkel tehát a weboldal fenntartója arra a cselekvésre irányította a felhasználó figyelmét, amelyet a technológiai lehetőségek, illetve az ezek alkalmazására rámutató metadiszkurzív paratextusok révén a felhasználónak lehetősége volt megvalósítania. Az (59c) példa tanúskodik róla, hogy előfordult olyan is, hogy a felhasználónak az előbbiekkel azonos, szintén kezdeményezett cselekvésére kérdő mondatként megkonstruált, űrlapszerűen megjelenő feliratok mutattak rá. Így ezzel a szimbolizációs megoldással is azt kezdeményezték, hogy a feltett kérdésre a felhasználó ne csupán a megértéssel, hanem a megnyilatkozással is válaszoljon. Az (59d) példa esetében hasonló megállapítás tehető, azzal a különbséggel, hogy itt egy felszólító mondattípusba tartozó főmondattal rendelkező alárendelő összetett mondatot láthatunk. Az (59e) példa egyszavas nem lehorgonyzott főneveivel a paratextus szerzője a figyelemirányítási aktus létrehozását egy konceptuális kategóriának a megnevezésével kezdeményezte, mégpedig annak a kategóriának megnevezésével, amelynek a példányaként értelmezhető a felhasználó által létrehozandó válasz. Míg végül az (59f) példában a felhasználó perspektívájából megkonstruálandó ideális választ jelenítette meg a weboldal fenntartójaként azonosítható paratextusszerző.
 
 
Tartalomjegyzék navigate_next
Keresés a kiadványban navigate_next

A kereséshez, kérjük, lépj be!
Könyvjelzőim navigate_next
A könyvjelzők használatához
be kell jelentkezned.
Jegyzeteim navigate_next
Jegyzetek létrehozásához
be kell jelentkezned.
    Kiemeléseim navigate_next
    Mutasd a szövegben:
    Szűrés:

    Kiemelések létrehozásához
    MeRSZ+ előfizetés szükséges.
      Útmutató elindítása
      delete
      Kivonat
      fullscreenclose
      printsave