4. A diskurzus perspektiváltsága: figyelemirányítás narratív és lírai szövegekben

Ahogy a korábbiakban szó esett róla, a funkcionális kognitív nyelvészet lényegi belátása, hogy a nyelvi szimbólumok alkalmazásával az emberek a világ dolgait és az azok közötti viszonyokat mindig valamilyen kiindulópontból, perspektívából teszik hozzáférhetővé a másik számára (→ 2). Ez a nyelvelméleti kiindulópont nagy hangsúlyt helyez annak következményeire, hogy a különböző nyelvi szimbólumok nem egyszerűen tükrözik a dolgokat és a viszonyokat, azaz nem a maguk objektív totalitásában jelenítik meg azokat. A nyelvi szimbólumok sajátszerűségét éppen azok perspektivikussága adja, vagyis az, hogy a nyelvi szimbólumok a világ dolgainak és folyamatainak különböző perspektívákból történő, rendkívül rugalmas és kidolgozott konceptuális feldolgozását, azaz konstruálását teszik lehetővé, mégpedig a mindenkori résztvevők mindenkori kommunikációs igényeihez igazodva (vö. Langacker 2008: 55–89; l. még Tomasello 2002; Verhagen 2007, 2015, 2019; Tolcsvai Nagy 2013; Sinha 2014). A konstruálás lényegi feltétele ugyanakkor a közös figyelem társas kognitív képessége (l. Croft 2009: 413–414). A közös figyelmi jelenetekként értelmezhető diskurzusok résztvevői ugyanis a világról szerzett tapasztalataikon úgy osztoznak meg, hogy figyelmüket a világ meghatározott folyamataira és az azokban szereplő dolgokra, vagyis különböző referenciális jelenetekre irányítják. Ezeknek a referenciális jeleneteknek az együttes megfigyelését, megértését pedig a megnyilatkozó által alkalmazott nyelvi szimbólumok kezdeményezik, arra késztetve a befogadót, hogy egy világbeli jelenetet – a benne szereplő dolgokkal és viszonyokkal egyetemben – egy adott módon, ne pedig másképpen figyeljen és értsen meg (l. Tomasello 2002: 127–132).