2. A nyelvi tevékenység perspektiváltsága: a konstruálás pragmatikája

A fejezet a kognitív nyelvészet nyelvelméleti háttérfeltevéseit érvényesítve a nézőpont mint pragmatikai jelenség szisztematikus funkcionális kognitív értelmezését kívánja megalapozni, mégpedig azáltal, hogy a konstruálás pragmatikai vonatkozásaira, illetve jelentőségére irányítja a figyelmet (l. ehhez Tátrai 2021). Azt a kérdést teszi fel, hogy a társas megismerő tevékenységként értett nyelvhasználat keretében hogyan írható le a perspektivikus természetű konstruálás folyamata. A konstruálást a megértett világbeli dolgok, események valamilyen perspektívából történő konceptuális feldolgozásaként értelmezi, amelyet a diskurzusok megnyilatkozói szimbolikus nyelvi kifejezések jelentésszerkezetei révén tesznek a másik számára hozzáférhetővé (Langacker 2008; Verhagen 2007; Tolcsvai Nagy 2017b; Hamawand 2021). Itt azonban nem a konstruálás szemantikai műveleteire fókuszálunk, amelyek klasszikus modelljeit Langacker (1987) és Talmy (1988) dolgozták ki (ezek kritikai áttekintésére l. Verhagen 2007). Verhagen (2007) elméleti belátásaira támaszkodva hangsúlyozottan pragmatikai kiindulópontot érvényesítünk akkor, amikor a konstruálást (i) a társas megismerés adaptabilitásának, (ii) a figyelemirányítás interszubjektivitásának, valamint (iii) a kontextualizáció perspektivikusságának összefüggésrendszerében értelmezzük.

A fejezet a jelzett felépítést követi. A konstruálást elsőként a társas megismerés adaptabilitása felől közelítjük meg (2.1.). Itt a nyelvhasználat mint társas megismerő tevékenység az emberek olyan külső és belső változásokat megcélzó alkalmazkodásaként nyer értelmezést, amely nyelvi szimbólumok alkalmazásával a résztvevők kommunikációs igényeinek a kielégítését célozza meg (Verschueren 1999; Verschueren–Brisard 2009). Ennek keretében a konstruálás szempontjából meghatározó jelentőségű alternatív konceptualizáció a választás és az egyezkedés lehetőségével, illetőleg képességével összefüggésben tematizálódik (2.1.1.), majd a konstruálás az adaptáció biokulturális folyamatának kontextusában (Sinha 1999, 2009, 2014), a nyelvi megismerés testesült és diszkurzív alapjai felől is a reflexió tárgyává válik (2.1.2.). Ezt követően a közös, együttes figyelem társas kognitív képességét a nyelvi szimbólumok alkalmazásának lényegi feltételeként bemutatva (Tomasello 2002; Croft 2009) a konstruálás interszubjektivitásának néhány fontos következményeivel vetünk számot (2.2.). Ennek keretében kap hangsúlyt az, hogy a dinamikus jelentésképzés folyamata a közös figyelmi jelenetként funkcionáló diskurzusokban zajlik (2.2.1.), amelyekben a megnyilatkozó a másik figyelmének nyelvi szimbólumokkal történő irányításával a referenciális jelenet(ek) adott módon történő megértését kezdeményezi (2.2.2). Végül a konstruálás kontextusfüggő perspektivikusságára összpontosul a figyelem (2.3.). Itt a közös figyelmi jelenet interszubjektív kontextusának létrejöttét a relevánsnak tűnő háttérismeretek perspektivikus természetű mozgósításaként mutatjuk be (2.3.1), és a referenciális jelenetek megkonstruálása során érvényesülő kontextusfüggő kiindulópontok lehetséges modelljét is felvázoljuk (2.3.2). A kérdéskör áttekintését összegzés zárja (2.4.).