A fenntarthatóság alapkoncepciója a jelenlegi erőforrások tudatos felhasználását hangsúlyozza, megfelelő életfeltételeket teremtve a jövőbeli generációk számára. „A fenntartható fejlődés kielégíti a jelen szükségleteit, mindezt anélkül, hogy csökkentené a jövendő generációk képességét, hogy kielégítsék a saját szükségleteiket” (ENSZ). A termelési eljárások hatékonyságának növelése mellett a fenntartható fejlődés kulcsfontosságú feladata a fogyasztási szokások megváltoztatása, mert „a jövő generációi számára nem lesz biztosított a Föld élhető állapota” (Lőrincz 2017: 25–48). A fogyasztási szokások újradefiniálása az 1992-ben Rio de Janeiróban megrendezett ENSZ Környezet és Fejlődés Konferenciájához (UNCED) köthető. A fenntartható fejlődés a fenntarthatóság három pillére alapján valósítható meg annak gazdasági, társadalmi és környezeti szempontjait figyelembe véve (WTO 2005). Az ENSZ fenntartható fejlődési céljai (Sustainable Development Goals, SDG-k) olyan globális kezdeményezések, amelyek befolyásolták a fenntartható fogyasztásról szóló vitákat. A tagállamok által 2000-ben elfogadott ENSZ fejlesztési célok a fenntarthatósági kihívásokra összpontosítottak, és a tagállamok elfogadtak egy 2030-ig szóló fenntartható fejlődési keretrendszert is. Ez a menetrend elismeri a környezeti és társadalmi kérdések globális jellegét, figyelembe veszi mind a fejlődő, mind a fejlett országok szempontjait, és nagyobb hangsúlyt fektet a környezeti tényezőkre. A dokumentum tizenhét fenntartható fejlődési célt (SDG) vázol fel, amelyekhez 169 célkitűzés társul, valamint további 231 mutató, indikátor, amelyek segítenek abban, hogy nyomon követhető legyen az országok előrehaladása a kitűzött célok felé.