A REL-ek gyakran kisebb, fenntarthatóbb gazdálkodási módszereket támogatnak, amelyek hozzájárulnak a biológiai sokféleség megőrzéséhez. Sokszor helyi fajtákat és növényeket részesítenek előnyben, csökkentve az egységesített, nagyüzemi mezőgazdaság környezeti kárait; vagy tájfajtákat és őshonos fajokat telepítenek, amelyek ellenállóbbak a helyi környezeti feltételekkel szemben, és kevesebb inputot igényelnek, mint a monokultúrás termelés. Ez elősegíti a biodiverzitás fenntartását, mivel csökkenti a peszticidek és műtrágyák használatát, ezzel mérsékelve a környezeti terhelést (Pretty 2008). A rövid ellátási láncok nemcsak a környezeti fenntarthatóságot támogatják, hanem erősítik a helyi gazdaságokat is. A helyi mezőgazdaság és élelmiszer-termelés támogatása erősíti az ökoszisztéma-szolgáltatásokat, például a beporzást, a víz megtisztítását és a talaj termékenységének fenntartását. A biodiverzitás gazdagítása révén ezek a szolgáltatások fenntarthatóbbá válnak, és hosszú távon képesek támogatni a mezőgazdasági termelést. Ezenkívül a fenntartható vízgazdálkodási gyakorlatok, mint például az esővízgyűjtés és a hatékony öntözési technikák, csökkentik a vízhasználatot, és elősegítik a vízkészletek megőrzését (Rockström et al. 2015). Bár önmagukban nem garantálják a fenntarthatóságot, jelentős potenciállal bírnak. A rövid ellátási láncok csökkentett szállítási távolságai, minimalizált energia- és csomagolásigénye hozzájárulhatnak a fenntartható élelmiszerrendszerek kialakításához. Ezek a rendszerek a helyi közösségek gazdasági és szociális aspektusaira is kedvezően hatnak, erősítve a közösségi kapcsolatokat és a helyi identitást.