Kovács Kármen

Viselkedési közgazdaságtan

1.2. A viselkedési közgazdaságtan kutatási iránya

A viselkedési közgazdaságtan az egyének döntéseinek okát, megvalósulását és következményeit vizsgálja – különböző gazdasági jelenségekhez és kontextusokhoz kapcsolódóan. Fókuszában az egyén döntéshozatalához kötődő anomáliák, és azok folyományai állnak. A kutatások eredményeképpen napjainkra már száznál is több döntési hibát és torzítást azonosítottak és kezdtek el tanulmányozni gazdasági problémákhoz illeszkedően. A feltárt döntési hibák és viselkedésformák igazolják, hogy az egyének legtöbbször nem képesek a homo oeconomicus emberképnek megfelelő tökéletesen racionális és hasznosságmaximalizáló választásra, így felhasználásukkal sokkal valósághűbb modellek fejleszthetők és alkalmazhatók. A döntési hibákkal és torzításokkal nemcsak azért érdemes foglalkozniuk a kutatóknak, mert azok nem vezetnek optimális kimenetelhez, és az egyént tekintve negatív következményekkel (pl. jólétiszint-csökkenés, túlköltekezés, megtakarításiszint-csökkenés) járhatnak, hanem azért is, mert azok előrejelezhetők, és így a hozzájuk kötődő ismeretek a vállalatok, a pénzintézetek és a gazdaságpolitikai döntéshozók számára is relevánsak lehetnek.

A döntések pszichológiai hátterének figyelembevételével a viselkedési közgazdaságtanban az egyénekre szofisztikált feltételezések vonatkoznak, és ezáltal a vizsgálatok kerete valósághűbbé válik (Kőszegi, 2014). Rabin (2002) arra hívja fel a figyelmet, hogy minél valósághűbbek a gazdasági szereplők döntéseihez és viselkedéséhez kötődő feltételezések, beleértve a pszichológiai szempontokat is, annál reálisabb és jobb közgazdaságtant alkalmazhatunk. Ezzel összefüggésben Angner és Loewenstein (2012 p.1) azt hangsúlyozza, hogy a viselkedési közgazdaságtan „a gazdaságelmélet magyarázó és előrejelző erejét kísérli meg növelni pszichológiailag valószerűbb alapokkal”.

A viselkedési közgazdaságtan oly módon törekszik a valóságot jól leíró elméletek és modellek kidolgozására, hogy empirikus vizsgálatok eredményeit is involválja. Ezen irányzat felismerte, hogy a neoklasszikus közgazdaságtan számos feltételezése az egyén döntéshozatalára és viselkedésére vonatkozóan jelentősen eltér a valóstól, vagy akár irreális, és az egyén nem képes olyan racionalitáson alapuló és optimalizáló választásokat tenni, amelyek formálisan beépülnek teóriáiba. Knetsch (2004) azonban rámutatott arra, hogy a pszichológiai ismereteket is felhasználó empirikus kutatások eredményei jó alapot adnak a neoklasszikus közgazdasági elmélet feltételrendszerének és előrejelzéseinek módosításához, és ezáltal egy hasznosabb közgazdaságtan jöhet létre.

Lényeges továbbá, hogy a neoklasszikus közgazdaságtan nem vesz figyelembe számos olyan tényezőt (pl. érzelmek, kognitív korlátok, interperszonális hatások, preferenciák időbeni instabilitása), amely számottevően befolyásolhatja az egyének döntéshozatalát, annak kimenetelét, valamint viselkedését. Kahneman–Smith (2002) hangsúlyozza, hogy a viselkedési közgazdaságtan azzal a céllal és olyan irányultsággal fejlődött, hogy igazolja: a viselkedési, kognitív és érzelmi tényezőknek meghatározó hatása van az egyének által hozott döntésekre. A pszichológiai ismeretek és kutatási eredmények valóban nagyban hozzá is járultak a viselkedési közgazdaságtan fejlődéséhez.

A keresleti oldalon felmerülő döntési hibákra és torzításokra fókuszáló viselkedési közgazdaságtan a pszichológia bevonásával és az empirikus kutatások felé történő nyitással gazdagította a közgazdaságtant. A gazdasági jelenségeket valósághűbben leíró elméletek, modellek kerültek kidolgozásra, és olyan empirikus vizsgálatok járulnak hozzá a viselkedési közgazdaságtan fejlődéséhez, amelyek a nem racionális, korlátolt kognitív képességekkel rendelkező, érzelmek által vezérelt egyénekre fókuszálnak, akik leegyszerűsített és valamilyen szempontból hibás döntéseket hoznak. Thaler (2016) szerint azonban a viselkedési közgazdaságtan művelése valójában nem jelent paradigmaváltást, hanem annak a jelenségnek a része, hogy növekszik a jelentősége az empirikus kutatásoknak és eredményeknek a közgazdaságtanban. Camerer–Loewenstein (2003) kiemeli, hogy a viselkedési közgazdaságtan nem jelenti a neoklasszikus közgazdaságtan teljes elutasítását, annak ellenére, hogy feltételezéseinek kritikájából nőtte ki magát. Ezt igazolja többek közt az is, hogy matematikai összefüggéseket, formalizálást alkalmaz; beépíti ugyanakkor a pszichológiai felismeréseket, eredményeket oly módon, ahogy az a közgazdaságtan számára előnyös (Truc, 2018), és így deidealizált elméletet nyújt (Heidl, 2017).

A viselkedési közgazdaságtan fejlődésében, előretörésében és elismerésében meghatározó szerepet játszik az, hogy az egyének döntésének és viselkedésének leírása a pszichológiai háttér és az empirikus vizsgálatok eredményeinek felhasználásával valósul meg, így valósághűbb teóriák és modellek fejlesztése és alkalmazása válik lehetségessé. Thaler (2018) azonban arra hívja fel a figyelmet, hogy nagy szerepet játszott az a felismerés is, hogy a döntési hibák előrejelezhetők. A fent leírtak hozzájárultak ahhoz, hogy a viselkedési közgazdaságtan már nem „a tudomány perifériájára szorult diszciplína” (Thaler, 2016 p.419), hanem a főáramú közgazdaságtan része (Sent, 2004; Santos, 2011; Truc, 2018). Ezt igazolja az is, hogy a főáramhoz tartozó élvonalbeli nemzetközi szakfolyóiratok (pl. American Economic Review, Quarterly Journal of Economics) ma már gyakran közölnek viselkedési közgazdaságtani cikkeket, valamint, hogy több viselkedési közgazdaságtani profilú periodika (pl. Journal of Economic Behavior & Organization, Journal of Behavioral and Experimental Economics) napjainkra bekerült a széles szakmai körben elismert és magas tudománymetriai besorolású szaklapok közé. Továbbá a viselkedési közgazdaságtan, valamint annak részterületei megjelentek a közgazdaságtudományt tématerületekre besoroló Journal of Economic Literature osztályozási rendszerben is (American Economic Association, 2021a).

A viselkedési közgazdaságtan főáramba való bekerülését erősíti, hogy a fogyasztáshoz kötődő döntéshozatali és a viselkedési hibákat – az externáliák, a piaci erő(fölény) és az aszimmetrikus információk mellett – egyre inkább a negyedik piaci hiányosságnak tekintik (Bennett és munkatársai; 2010, Lunn, 2015). Lunn (2015) rámutat arra, hogy a viselkedési jelenség alapvetően eltér a korábban azonosított három másik piaci hiányosságtól, mégpedig az azokat vizsgáló tudományos módszer tekintetében. A viselkedési közgazdaságtannak mint tudományos megközelítésnek meghatározó jellemzője az induktív logika – nagyszámú empirikus megfigyelésre és kísérletre alapozva. A viselkedési anomáliák tanulmányozása így tehát induktív megközelítésű; a többi piaci hiányosság vizsgálata deduktív jellegű, főként formális elemzéseken alapul.

Az egyének döntési anomáliáinak viselkedési közgazdaságtani aspektusú empirikus vizsgálata számottevően hozzájárul az ismeretanyag bővüléséhez, a tudomány előrehaladásához. Számos új experimentális kutatási módszert dolgoztak ki az egyének döntéseinek és viselkedésének mélyebb megértése és pontosabb leírása, elemzése érdekében. Smith (2005) szerint erre az motiválta a kutatókat, hogy az emberek valójában nem teljesen úgy cselekednek, ahogy azt mondják, és így a megkérdezésük téves felismerésekhez, következtetésekhez vezethet. Az egyénekben gyakran nem is tudatosul az, hogy mit tesznek, vagy nem tudják, hogyan fognak dönteni és cselekedni egy későbbi időpontban.

Pesendorfer (2006) arra mutat rá, hogy az empirikus eredmények jellemzően egy új változót generálnak a döntési hiba vagy torzítás leírására, ami nem szerepel a főáramú közgazdasági modellekben, és tartalma a „hibát” jelöli. Az új változó bevezetése tehát a sztenderd modelltől való eltérést fejezi ki. Ez az új változó többnyire experimentális keretek között figyelhető meg, azonban gyakran közvetlenül nem azonosítható, amikor gazdasági adatokkal kell dolgozniuk a kutatóknak. Az egyik legjobb példa erre a kilátáselméletben (Kahneman–Tversky, 1979) meghatározó szerepet játszó referenciapont – experimentális körülmények között manipulálható, laboratóriumon kívül viszont gyakorlatilag megfigyelhetetlen.

A viselkedési közgazdaságtan empirikus módszertanát jelentős kritika is éri. Ez elsősorban a mintaválasztáshoz, a laboratóriumi körülményekhez, illetve a mesterséges környezethez, továbbá az általánosíthatósághoz és a megismételhetőséghez kötődik. A mintát nagyon gyakran egyetemisták alkotják, akik sok esetben a kutatók karának, illetve kurzusának hallgatói; van tehát valamennyi szakmai ismeretük arról a szakterületről, témáról, amelyben a kutatás készül. Nem ritka továbbá, hogy a vizsgálatban való részvétel hallgatói oldalról nem önkéntes, hanem a kurzus teljesítésének feltétele. Előfordul az is, hogy olyan téma vizsgálatába vonják be a hallgatókat, amelyben életkorukból, életszakaszukból eredően inkompetensek. Az említett tényezők mindegyike torzításhoz vezethet.

Napjainkban az empirikus vizsgálatok sok esetben laboratóriumban történnek; számos egyetem és kutatóintézet hozott létre labort a viselkedéstudományi kutatások megvalósításához. Etzioni (2011) szerint a szakemberek azért választják szívesen empirikus munkájukhoz a laboratóriumi körülményeket, mert így a külső változók kontrollálhatók. Hozzáteszi azonban, hogy többen pont azért kifogásolják a laborvizsgálatokat, mert azok eredményei valós helyzetekben nem alkalmazhatók, csak mesterséges körülmények között. Lusk (2014) is bírálatot fogalmaz meg: gyakran olyan helyen vagy körülmények között történnek az empirikus vizsgálatok, amelyeknek kevés köze van a valódi világhoz. Ha a vizsgálat alanyainak mesterséges környezetben és kontextusban kell döntést hozniuk, akkor az nagy valószínűséggel eltér a valós helyzetben hozott választásuktól. Így a laboratóriumi eredmények nem feltétlenül érvényesek és felhasználhatók valós körülmények között.

A viselkedési közgazdaságtani empirikus kutatások eredményeinek érvényességi köre sok esetben nem tisztázott. Etzioni (2011) arra hívja fel a figyelmet, hogy nagyon fontos lenne világossá tenni az egyes vizsgálatok eredményeit, tekintve, hogy azok mindenkire vonatkoznak, vagyis univerzálisak, vagy kizárólag az emberek egy csoportjára, azaz partikularitás jellemző, avagy egy adott egyénre bizonyos helyzetekben érvényesek, máskor azonban nem, tehát oszcilláció van jelen. Továbbá szorgalmazza a kultúraközi kutatásokat a viselkedési elméletek általánosíthatóságának megállapítása céljából. Mindehhez fontos hozzátenni, hogy számos szakcikkben közölt empirikus kutatási eredmény általánosíthatóságát több tényező is korlátozza, illetve megkérdőjelezi; annak ellenére, hogy a szerzők gyakran úgy interpretálják az eredményeiket, hogy azok minden egyénre vagy kontextustól függetlenül érvényesek. Például gyakoriak a kismintás vizsgálatok. A fent említett, egyetemisták körében végzett vizsgálatok esetén pedig az alanyok döntéshozatala, viselkedése az életkorból és a hasonló szakmai érdeklődésből eredően valószínűleg nem reprezentálja a nagyobb populációt.

Egy tudományterület robusztusságához nagyban hozzájárul a megismételhetőség. A Journal of Economic Psychology 2019-ben megjelent különszáma a viselkedési közgazdaságtan és a gazdaságpszichológia fontosabb empirikus kutatási eredményeinek megismételhetőségével foglalkozik. Megismételhetőség alatt Asendorpf és munkatársai (2013) alapján azt értik, hogy egy empirikus vizsgálatot új résztvevőkkel vagy ugyanazon résztvevőkkel egy másik alkalommal újra elvégezve, hasonló eredmények adódnak, amennyiben az eredeti vizsgálat kritikus jellemzőit az ismétlő kutatás megőrzi. Schultze és munkatársai (2019) kiemelik, hogy amennyiben különböző kutatók eltérő minták, de azonos vagy hasonló módszertan alapján ugyanarra az eredményre jutnak, úgy az eredmények hitelesnek és robusztusnak tekinthetők. Az említett lapszámban közölt ismétlő vizsgálatok vegyes eredménnyel zárulnak. Etzioni (2011) azonban hangsúlyozza, hogy a viselkedési közgazdaságtan által feltárt fontosabb döntési hibák esetében – úgymint lehorgonyzás vagy birtoklási hatás – igazolt a megismételhetőség.

A viselkedési közgazdaságtani szakfolyóiratcikkeket több szempontból is a sokféleség jellemzi. Vannak olyan elméleti jellegűek, amelyek formalizálást alkalmazva új elméleti modelleket mutatnak be matematikai–közgazdasági összefüggések leírásával. Más közlemények inkább az empirikus vizsgálatokat, illetve azok eredményeit, következményeit helyezik középpontba; habár a kísérleti módszertan széleskörűen elterjedtté vált a döntések és a viselkedés vizsgálata során, számos más kutatási módszert és technikát is alkalmaznak tanulmányozásukhoz. Szekunder adatok feldolgozásán alapuló szakcikkek is készülnek, kihasználva ezen adatállományok előnyeit, és az elmélyült, szofisztikált elemzésre való fókuszálás lehetőségeit. Fontos kiemelni továbbá, hogy a viselkedési közgazdaságtan művelői, fejlődése, valamint eredményeinek gyakorlati felhasználása szempontjából nem kevésbé értékesek azok a szakcikkek, amelyek verbális kritikai értékelés, elemzés vagy filozófiai megközelítés alapján tárgyalnak egy témát vagy kérdéskört, illetve amelyek szisztematikus szakirodalmi áttekintést adnak egy területen. A közlemények eltérhetnek abból a szempontból is, hogy azokban a közgazdaságtani vonal-e a meghatározó, vagy valamely kapcsolódó társtudomány, például a szociálpszichológia, esetleg a szociológia kap nagyobb jelentőséget; egyes tanulmányokban pedig erősen ötvöződik az interdiszciplináris jelleg.

Annak ellenére, hogy a viselkedési közgazdaságtan nem egy jól behatárolható diszciplína, sokkal inkább egy gondolkodásmód, mégis kialakultak különböző ágai, és néhányan tettek is kísérletet szakterületi felosztására, kutatási irányainak csoportosítására. Ennek egyik oka, hogy valójában az egyének bármely jellegű gazdasági döntése, legyen az befektetési vagy fogyasztási, képezheti a viselkedési közgazdaságtan vizsgálatának tárgyát; a döntés típusa alapján pedig elkülöníthetők egymástól a különböző célzatú választások. Így fejlődött ki a viselkedési pénzügy, amely a pénzügyi döntéshozatal vizsgálata során bevonja a pszichológiai szemléletmódot. Egy másik okként említhető, hogy az egyének döntési hibáinak és torzításainak ismerete több szakterületen is hasznos lehet. Ennek folyományaként alakulhatott ki például a viselkedési piacelmélet, amely azzal foglalkozik, hogy a vállalatok miként tudják hasznukra fordítani a fogyasztók által elkövetett döntési hibákat, torzításokat, valamint a viselkedési gazdaságpolitika, amely a gazdasági aktorok valódi döntéseinek és viselkedésének figyelembevételével fókuszál a gazdaságpolitikák tervezésének, végrehajtásának és értkelésének hatékonyabbá és eredményesebbé tételére. Továbbá a döntési hibák és torzítások mögött meghúzódó tényezők, összefüggések csoportosítása is célszerű, hasznos lehet a választások jobb megértése érdekében.

Kao–Velupillai (2015) négy részre osztja fel a viselkedési közgazdaságtant: viselkedési mikroökonómia, viselkedési makroökonómia, viselkedési pénzügy – mint a hatékony piac hipotézisének alternatívája – és viselkedési játékelmélet. Azonban egyes döntések vizsgálata során e területek között átfedés is lehet. Különösen, hogy a viselkedési játékelmélet valójában egy módszer, amellyel – egymástól függő preferenciák esetén – tanulmányozhatók például az egyének fogyasztási döntései, valamint azok lehetséges kimenetelei. DellaVigna (2009) – sokat hivatkozott cikkében – három tényezőt említ, amelyekből eredően az egyének nem a sztenderd közgazdasági modellek szerint döntenek, viselkednek. Ezek: a nem sztenderd preferenciák, a helytelen vélekedések és a döntéshozatal során megjelenő szisztematikus torzítások. E felosztás alapján csoportosítja a viselkedési közgazdaságtan empirikus eredményeit. DellaVigna (2009) besorolásának előnye, hogy az a döntési anomáliák benső okához kötődik.

A fentiekben leírtak jól érzékeltetik a viselkedési közgazdaságtani kutatásokban a pszichológia és a közgazdaságtan összekapcsolódását. Így nem meglepő, hogy a viselkedési közgazdaságtan művelőinek egy jelentős hányada közgazdász. Többen közülük, így a közgazdasági Nobel-díjas Richard Thaler, valamint George Loewenstein is, azt megelőzően, hogy felismerték, a viselkedési megközelítésmóddal valósághűbben írható le a gazdasági szereplők döntése és viselkedése, tradicionális közgazdaságtannal foglalkoztak. A viselkedési közgazdaságtan kutatóinak másik nagy csoportját a pszichológusok alkotják, közülük az egyik legelismertebb a szintén közgazdasági Nobel-díjas Daniel Kahneman, továbbá Dan Ariely. Mellettük kisebb számban még filozófusok, matematikusok és szociológusok is vizsgálják az egyéni döntések anomáliáit – szakmai hátterüktől függően különböző tényezőkre, összefüggésekre fókuszálva, illetve metodológiát és módszertant alkalmazva.

Tartalomjegyzék

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2025

ISBN: 978 963 664 155 9

Gazdaság

A viselkedési közgazdaságtan napjaink egyik legdinamikusabban fejlődő közgazdasági szakterülete, amely elsősorban a gazdasági aktorok nem racionális döntéseit és viselkedését vizsgálja.

A viselkedési közgazdaságtani ismeretek, kutatási eredmények azonban nemcsak e terület kutatói számára lehetnek érdekesek és hasznosak: alkalmazásuk a vállalatok, a pénzintézetek és a gazdaságpolitikai döntéshozók számára is előnyös lehet.

Ez a könyv egyrészt a viselkedési közgazdaságtan szemléletmódját, kutatási fókuszait és irányait közvetíti, másrészt néhány specifikus, de releváns és aktuális tématerületen keresztül mutatja be az egyének döntési anomáliáit és viselkedésformáit, azok lehetséges okaival, formáival és hatásával együtt. Túl azon, hogy felvázolja a viselkedési közgazdaságtan fejlődéstörténetét és a neoklasszikus közgazdaságtanhoz való viszonyát, általános képet ad arról is, hogy miért térnek el az egyének a neoklasszikus közgazdaságtan által feltételezett racionális döntéshozataltól, és mi okból merülhetnek fel döntési anomáliák. Ezenkívül e kötet néhány specifikus tématerület is érint, például a relatív fogyasztást, az intertemporális döntések komplexitását, a személyes pénzügyek viselkedési közgazdaságtani aspektusait, valamint a diszkontált hasznossági modell anomáliáit és olyan viselkedési vonásokat, mint például a jelen felé torzítás.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kovacs-viselkedesi-kozgazdasagtan//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero