A 18. század elején Thomas D’Urfey adott közre válogatást (Wit and Mirth: or, Pills to Purge Melancholy, 1719), Percy gyűjteményét követően pedig először David Herd (Ancient and modern Scottish songs, heroic ballads, etc.: collected from memory, tradition and ancient authors, 1769, bővítve: 1776, 1791) állt elő válogatással, majd Joseph Ritson (A Select Collection of English Songs, 1783; The Bishopric Garland, 1784; Robin Hood: A Collection..., 1795), aki immár gondosan ügyelt rá, hogy gyűjteménye darabjait feljavítás és egységesítés nélkül, eredeti formában és több változatban tegye hozzáférhetővé. A skót balladák összegyűjtésében Percy mellett James Johnson járt élen. The Scots Musical Museum (1787‒1803) című gyűjteményének mind a hat kötete száz-száz dalt tartalmazott, kottával együtt. Elkészítésükben Robert Burns működött közre, aki nemcsak szerkesztőként és bevezetők szerzőjeként járult hozzá a kiadáshoz, de közel kétszáz darabot maga írt bele részben átdolgozások, részben eredeti szerzemények formájában. Burns éppily sokrétűen bedolgozott skót zenész barátja, George Thomson gyűjteményébe is (A Select Collection of Original Scottish Airs for the Voice, 1793). Thomson a rákövetkező évtizedekben a skót dalkincsből hat, a walesiből három, az írből két kötetre valót jelentetett meg.

Percy gyűjteményének hatásával vetekedett a 19. század elején Walter Scott kiadása, mely a skót határvidék „balladás népköltészetéből” válogatott,1 értékes előszóval vezetve fel a háromkötetes gyűjteményt (Minstrelsy of the Scottish Border, 1802‒1803, 1807). Scott, aki alig pár évvel korábban Bürger Lenore és Goethe Erlkönig című balladáinak fordítójaként jelentkezett, elsőként foglalt gyűjteményébe nyomtatásban meg nem jelent, közvetlenül népi adatközlőktől lejegyzett darabokat. A balladákat három csoportra osztotta: történelmi balladákra, romantikus balladákra, valamint a régi balladák utánzataira (az utánzatokról az 1807-ben pótlólag megjelentetett negyedik kötetben külön tanulmányt is közölt Esszé a régi ballada utánzatairól [Essay on Imitations of the Ancient Ballad] címmel). Gyűjteményének hatása a kivándorlókon keresztül Amerikáig elért, s később az Appalache-határvidék dalkincsében volt felfedezhető. Munkája Magyarországon nemcsak Arany számára szolgált alapvető forrásul, de Greguss kutatásaihoz is, aki Percy és Ritson mellett Scott kiadásából szűrte le az angol és skót balladaköltészet jellegzetességeit (Greguss, A balladáról, 83).

A 19. századból további három gyűjtőt érdemes még megemlíteni. William Motherwell nemcsak közreadóként (Minstrelsy: Ancient and Modern, 1827), de fontos esszék szerzőjeként is említést érdemel. John Payne Collier a jórészt Robert Harley és John Ker által összegyűjtött 17. századi balladák közzététele (A Book of Roxburghe Ballads, 1847) mellett saját hamisítványainak a gyűjteménybe való becsempészéséről híresült el. Végül, a gyűjtő és elemző munka korabeli betetőzőjeként kell szót ejteni a Harvard Egyetem matematikusból filológussá vedlett kutatójáról, Francis James Child professzorról, aki a balladakutatás terén elért eredményeivel 1876-ban az Egyesült Államok első irodalomprofesszori kinevezését érdemelte ki. Child a század második felében ‒ az akkorra tetemesre duzzadt angol és skót gyűjtemények mellett dán, svéd, német és holland munkáktól inspiráltan2 ‒ olyan monumentális és rendkívüli alapossággal sajtó alá rendezett gyűjteményt tett le az asztalra, amely egészen máig alapdokumentuma és méltán hivatkozott forrása a brit balladakutatásoknak: az English and Scottish Popular Ballads című gyűjtemény előbb nyolc kötetben jelent meg 1857 és 1858 folyamán,3 majd öt duplakötetben 1882 és 1898 között.4 Child a második sorozatból 115 korábban közölt balladát kiejtett (köztük például Az erdei gyerekek címűt), a beválogatott és részletesen bemutatott 305 darabot azonban különféle variánsokban (olykor húsznál is több változatban) betűjelzéssel ellátva prezentálta. A Sir Patrick Spens Arany-féle fordítása például a ballada tizennyolc (töredékeket is felvonultató) változata közül láthatólag a „H” jelzetűből („58H”) készült, melyet Child a Scott-féle 1803-as gyűjteményből emelt át. Child gyűjteményében 23. sorszámmal egyetlen változatban szerepel a legkorábbról fennmaradt, még középangol nyelvű, 13. századi ballada (vagy legalábbis balladaként számontartott ének). Ez Júdás (Judas) címmel jellegzetes középkori vallási témát dolgoz fel, amely a későbbi balladairodalomban már nem jellemző. Az apokrif történet szerint Júdás élelemvásárlásra kap 30 ezüstöt Krisztustól, ám húga ellopja tőle a rábízott összeget, így ő e veszteség pótlására árulja el pénzért mesterét.