B) Jókai Petőfije (A regényesítés mintázatai)

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Jókai Mór a Tarka élet című, 1855 tavaszán megjelent, vegyes műfajú könyvében gyűjtötte össze a Petőfi Sándorhoz köthető emlékeinek egy részét,1 majd 1856 telén – némi késedelemmel – egy második kötettel jelentkezett, mely szintén tartalmazott rövidebb történeteket a költőről. 1858-ban a két kötetet együttes kiadásban is utánnyomták. E Heckenastnál megjelenő, „szokatlanul csinos”2 kiadványokban szereplő írások indították el Petőfiről szóló írásainak hosszú sorát.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az első kötetet a költő életét bemutató Egy magyar költő életéből: Regény és mégsem regény című írás nyitja. Később a költő alakja az Olyan dolgok amik se nem ártanak, se nem használnak című szövegcsoportban jelenik meg a Szerkesztési kuriózumok és a Magyar színészek életéből című anekdotákban. Majd a második kötetben a szintén beszédes Emlékezések cikluscím alatt olvasható három anekdota a költőről Petőfi és a censor, Petőfi mint keresztapa és A veszélyes ügyesség címen.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A műfajjelölő cikluscímek és alcímek a szórakoztatás és az emlékőrzés irodalmi igényéről árulkodnak: arról, hogy a szerző megtörtént dolgokat kívánt elbeszélni, irodalmi (esztétikai igényű vagy/és szórakoztató) formában. Az Egy magyar költő életéből különböző szemelvényeket ismertetett Petőfi életéből, a vándorévektől egészen az 1849-es eltűnésig. Számos tartalmi vonatkozásban igen hasonlított Gyulai életrajzára. A pápai tanulóévek során kialakult Petőfi–Jókai–Orlai hármas barátságáról szóló leírás,3 Petőfi műveletlenségének cáfolata vagy egy-egy Petőfi-anekdota olykor szinte szövegszintű egyezéseket mutat. (6–7, 19, 33–34) Abban is hasonlítanak, hogy Jókai szintén párhuzamot látott Petőfi élete és költészete között: gyakran egy-egy vers idézésével magyarázott vagy illusztrált egy-egy életrajzi mozzanatot.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Lényeges különbséget láthatunk azonban a költőhöz való kritikai viszonyulás tekintetében. Jókai nem ismerte el teljes mértékben Petőfi vándoréveinek kudarcait, legalábbis azokat nem a költőnek tulajdonította. Petőfi katonai pályán való alkalmatlanságát azzal a történettel ellenpontozta, hogy Petőfi egykori káplárja végül a költő rajongójává vált, s bocsánatot kért korábbi szigorú bánásmódja miatt, melyet a költő nem érdemelt meg. (10) Petőfi színészi sikertelenségét – késői visszaemlékezéseivel egyezően – sem tehetségtelenségével, hanem fiatal korával, a színésztársak és a közönség hatásvadászatra éhes, vásári ízlésével magyarázta. (13) Ő is számot adott Petőfi egy-egy konfliktusáról, az összetűzések okát azonban kölcsönös makacsságként, félreértésként keretezte, s a személyes érintettség ellenére sem tett említést Petőfi uralkodásra hajlamos, szeszélyes viselkedéséről, mely számos viszályt eredményezett az élete során.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Jókai olykor a korszak zseni-sztereotípiáira erősített rá: elmesélt egy történetet, miszerint, amikor Petőfi a Pesti Divatlapnál dolgozott, Pönögei Kis Pál álnéven kifejezetten rossz verseket szeretett volna küldeni a megtréfálni kívánt szerkesztőkollégáinak, ám akarata ellenére mégis kiváló versek születtek. Mintha a költő szándékosan sem tudott volna rossz verset írni, mert elementáris tehetsége, költői tévedhetetlensége korlátozta volna ebben. „Ilyen a fátum, egyik jót akar és rossz sül ki belőle; másik rosszat akar, és nem ért hozzá.” (25) Itt-ott pedig megjegyzéseket ejtett el Petőfi kritikusokkal szembeni általánosan negatív attitűdjéről is. (16) Emellett Jókai hírt adott Petőfi egy-egy sikeres szerelmi kalandjáról is, árnyalva Gyulai Petőfi udvarlásaival kapcsolatos állításait. (28–30)

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az írás igazán szembetűnő mozzanatai azok, melyekben Petőfi irodalmi pályafutása megélhetési törekvésként, ügyes irodalompiaci üzletpolitikaként került bemutatásra.4 Jókai az irodalmi termelés kulisszái mögé engedett betekintést, s anyagi vonatkozású megjegyzések beékelésével mutatta be a költő látványos karrierépítését. Így amíg Gyulai narratívájának az volt a tetőpontja, hogy Petőfi a nemzet elsőrangú költőjévé emelkedik, addig Jókai a bravúros egzisztenciális fölívelését helyezte előtérbe. Az Emich Gusztávval kötött nevezetes, 500 pengő forintos szerződés történetét például a szülők anyagi nehézségeivel összekapcsolva, anekdotikus formában mesélte el:
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Útközben elbúsultában [Petőfi] összevetődik egy emberséges könyvárussal [Emichhel], azt kérdi tőle, hogy mi baja? Petőfi mondja, hogy az atyja tönkrejut, és ő nem tud ötszáz forintot kapni, hogy megsegítse.
– Hisz az legkevesebb – mondá a könyvárus –, vannak önnek művei! – És rögtön kifizetett neki 500 forintot, megjelent versei második kiadásáért. […]
A közönség pártfogása végre képessé tette Petőfit, hogy szülőit magához vehesse, és őket jó módban eltartsa vénségükben. Nyolcszáznegyvennyolcban már öt aranyat fizettek verseiért, és őneki akkor is csak egyetlen fényűzése volt: – édesapja, édesanyja. (27) [Kiemelés az eredetiben.]
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Figyelemre méltó, hogy Arany János, aki a Tarka élet első kiadásából dedikált példányt kapott Jókaitól, e szövegrész első feléhez polemikus széljegyzetet is fűzött: „Confusio!”5

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Petőfi anyagi-egzisztenciális érvényesülésére erősítettek rá a gyűjtemény további szövegei is: a Szerkesztési kuriózumokban az 1840-es évek sajtóviszonyai kerülnek előtérbe. Itt Jókai arról mesélt, hogy az Életképek szerkesztőjeként arra kényszerült, hogy maga írja a lap tartalmát, s saját írásait álnéven közölje, mert a társai nem küldtek neki kellő mennyiségű szöveget. Petőfi a lap egyik ilyen számát olvasva meglepetten érdeklődött barátjától a lapban olvasható „absurdus” poétákról. (75) E ponton említendő A veszélyes ügyesség című, rövid anekdota is, amely azt elevenítette föl, hogy Petőfi miként hajtott egy fogadással „[e]gy egész forint hasznot” azon időben, „amikor a forint nagy pénz volt rá nézve”. (116)

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A Petőfi és a censor kifejezetten az 1840-es évekbeli irodalmi rendszer belső viszonyaival foglalkozott. A történetben Petőfi elviszi egy cenzorhoz6 A hóhér kötele című, kiadásra váró regényét, melyet az elbeszélő szerint kizárólag anyagi okokból készített el. A jóindulatú cenzor viszont silánynak találja azt, ezért inkább kifizetné a műért járó százötven forintos díjazást, mintsem kompromittálni engedje szeretett szerzőjét a regény kiadásával. Izgalmasak az elbeszélő aktualizáló kommentárjai, amelyek folyamatosan reflektáltak a korszak irodalmi összetűzéseire. A narrátor bizonyos megjegyzései mintha a minőségigénnyel föllépő alkotók és kritikusok, valamint a kritikaellenes epigonoknak bélyegzett szerzők közötti − Tompa hatására a korban generációs harcként értelmezett7 − polémiához szóltak volna hozzá:
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Abban a régi jó világban, amikor még az ördögök is fehérebbek voltak, mint most az angyalok, amikor még a lapszerkesztők nem mondogatták napról napra tulajdon dolgozótársaiknak, hogy a magyar irodalom süllyed, enyészik; amikor a kritikusok ha ütötték is egymás zsidaját, de a tulajdon magukét legalább nem, amikor még az emberek a jövendők után sóhajtoztak, nem a múltak után, egyszóval, amikor még sokkal több volt a fiatalember a világon, mint a vén, akkor láttátok megjelenni a magyar népéletben Petőfit, ezt az igaz fiatalság példaképét, aki magában személyesítve hordta mindazon hibákat és erényeket, amikkel félig tűz, félig szél ifjúkort szokták festeni a pogány kritikusok. A kritikus pedig mind pogány. (110)
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Majd Jókai Petőfi rendkívüli termékenységét a jelenbéli beszédszituáció, az 1850-es évek irodalmi termelésével hasonlította össze.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Petőfi nem úgy írta a verseket, mint más halandó ember fia, aki elvárja, hogy előbb felszólítsák a szerkesztők, hogy írjon verset; azután kihirdetteti a hírlapokban, hogy írni fog: azután előfizetési íveket bocsát szét arra, amit írni fog; azután kihirdeti, hogy a munka már sajtó alatt van; azután gondolkozik rajta, hogy mit írjon; azután nem talál semmi tárgyat, amiről írjon; azután ír arról, hogy milyen világ ez a világ, amiben semmiről sem lehet írni; azután ír semmiről igen sokat; azután hanyatt vágja magát, és megpihen… (110)
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Továbbá megjegyezte, hogy a Petőfi-regény baráti körben tartott fölolvasása az aktuális viszonyok között nem valósulhatott volna meg a meglehetősen barátságtalanná, álságossá és rosszindulatúvá vált hazai irodalmi élet miatt.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Hanem akkor más világ volt ám. Most hasonló barátságos felolvasásokra először meg nem jelennénk, másodszor szembe mosolyognánk egy kicsinyt, hát mögött kicsúfolnánk egymást; akkor a közös hibáért együtt lakoltunk, a közös dicsőségnek együtt örültünk, ami persze ifjaknak megbocsátható ostobaság. (112)
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Gyulai csekély jelentőségű előzménynek tekintette a baráti szövetkezések korszakát, ellenben Jókai mintha az irodalom hőskoraként utalt volna rá. A novella keretes szerkezetű: első és utolsó mondata az 1840-es évek cenzorait a szabadságharc utáni legrangosabb irodalmi szereplőkkel hasonlította össze. „Még az ördögök is fehérebbek voltak akkor, mint most az angyalok.” (114)

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

E sorok mélyebb igényű megértéséhez érdemes rövid kitérőben vizsgálni a korszak egy tünetértékű konfliktusát, a korabeli irodalmi kapcsolatrendszer hétköznapi működését, melynek nyomán 1853-tól a Délibáb című folyóiratot szerkesztő Jókai Mór Aranyhoz és Tompa Mihályhoz fűződő kapcsolata egyre feszültebbé vált. Egyrészt, mert Aranyék csalódtak Jókai mennyiségelvű szerkesztői gyakorlatában, másrészt, mert idővel az írótárs is állást foglalt a Petőfi-epigonok körüli polémiákban. Arany kezdetben Jókai lapműködtetési elveit kritizálta a magánlevelezéseiben, majd később már szóbeli összetűzésbe keveredett vele, amiért az megvédte az általuk kritizált szerzőket (például Tóth Kálmánt, Lisznyai Kálmánt, Tóth Endrét, Szelestey Lászlót, Székely Józsefet), míg Aranyékat irigységgel vádolta.8 Később Tompa irodalmi fricskát is talált a Délibáb sorai között: „Én Jókayval ott vagyok, hogy igazán nem tudom: barátnak kell-e őt tartanunk vagy ellenségnek”9 − panaszkodott Aranynak 1853 augusztusában.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Nagyon röviden úgy lehetne összefoglalni ennek az irodalompolitikai, irodalomgazdászati és talán csak utolsósorban esztétikai vagy irodalomtörténeti vitának a lényegét, hogy Gyulai, Arany vagy Tompa egy exkluzív, nemzetépítési célkitűzésű, de magas esztétikai nívójú irodalmi koncepciót képzelt el, ahogy Gyulai életrajzából kitűnik: a popularizációban is a szakmai minőség elvét tartva szem előtt. Ezzel szemben a hétköznapi lapszerkesztői gyakorlat egy mennyiségi termelést és „extensiv” fejlődést hirdető nézetrendszert követelt meg, mely az irodalmat inkább egy terjeszkedő piaci rendszerként képzeli el, ahol a szerzők megvalósíthatják az egyéni megélhetési és karrierépítési igényeiket.10 „A Délibáb pedig követni látszik Jókai elvét: tücsköt-bogarat, akármit csak sok legyen! mert irodalmunknak extensiv terjedésre van szüksége. Ezért mondta programmjában [Jókai], hogy senki sem olly gyenge közöttünk, hogy az irodalom nélkülözhetné”11 − írta csalódottan Arany János Ercsey Sándornak 1853. március 2-án. (E gondolatmenet tárgyán jócskán túlmutat, azonban említés szintjén talán érdemes utalni arra, hogy az 1860-as évek első felében a Szépirodalmi Figyelőt és a Koszorút szerkesztő Arany egészen hasonló kompromisszumok meghozatalára kényszerült, mint amilyeneket korábban bírált Jókai lapműködtetési gyakorlatában. Emellett az 1850-es évekbeli elképzelések illuzórikus voltát mutatja, hogy a Bach-korszak végére fontos pozíciókba kerülő irodalmi Deák-párt tagjaival szemben megfogalmazott kritikák sok tekintetben megegyeztek az évtizeddel korábban általuk kifejtett bírálatokkal.)12

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Ez a személyes konfliktusokat, irodalmi csipkelődéseket eredményező vita mutatkozott meg tehát Jókai Petőfiről szóló írásaiban is. Jókai írásaiból egy olyan populáris irodalmi program rajzolódik ki, amely a gazdaság és a művészet alrendszerének strukturális mozgókapcsolata következtében alakult ki.13 Ebből következően az eltűnt költő életét az irodalmi pálya egzisztenciális lehetőségeinek perspektívájából mutatta be, melyre a gyűjtemény címét adó Petőfi-intertextus is utalhat. (Petőfi Tarka élet című, 1847 augusztusában íródott költeményében a mozgalmas életű lírai én az egzisztenciális helyzetének szélsőséges ingadozásáról, a költősors kalandos változatosságáról vall.)14 Mindebből természetesen egyáltalán nem következik, hogy Jókai a költő körüli félreértésekben lett volna (anyagilag) érdekelt. Az Egy magyar költő életéből zárlatában például – Gyulaival párhuzamosan – az elsők között nyilatkozott Petőfi haláláról, megcáfolva a költő túléléséről szóló ellentmondásos híreszteléseket (bár ebben a kérdésben – mint később látni fogjuk – ingadozó véleménye volt).
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Hat év óta hat különböző esetét hallottam halálának. Mindegyik elbeszélő merőben ellenkezett a másikkal, s bizonyítá a magáét. Hat közül öt tehát nem mondott igazat, én még azt is merem állítani, hogy a hatodik sem mondott azt. Nem látta őt senki meghalni. De annyi bizonyos, hogy meghalt. (36)
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

***
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A Gyulai és Jókai munkái közötti különbség nem az igaz/hamis állítások mennyiségében, hanem az általuk érvényesített perspektívában érhető tetten. Gyulai a nemzeti narratívát szem előtt tartó irodalomtörténet-írás belső kritériumait követte a kollektív emlékezet ellenében is. Míg Jókai irodalmi alkotásai a Petőfi körül kialakult széles körű érdeklődés (a kollektív emlékezet) kielégítését látták el, s nem kívántak a történelemtudomány kritériumainak megfelelő Petőfi-portrét alkotni. Gyulai fenyegetve érezte a szép/csúf és az igaz/nem igaz belső kódok mentén működő művészet és tudomány működését, s e nézetének a nyílt nemzeti kánonon keresztül, az irodalomtörténet-írás korabeli eszközeivel szerzett érvényt. Ezzel szemben Jókai az irodalmi professzionalizáció „külső”, gazdasági feltételeit igyekezett biztosítani, így az irodalomról való közgondolkodás gazdasági aspektusait mozgósította. Ennek eredményeképp Gyulai nemzeti keretek között értelmezte a zseni alakját, míg Jókai egy egyéni karriertörténetbe foglalta a költő életét. Különös, hogy a Gyulai Pál által képviselt „hivatalos” irodalommal szemben tömörülő ellenzéki kör, az 1876-ban alakult Petőfi Társaság éppen Jókai Mórt választotta első elnökévé, mely tisztséget a szerző haláláig viselte. A következő fejezetben e Bach-korszak után formálódó ellenzéki kör, pontosabban annak prominens alakja, Gyulai Pál egyik legharciasabb vitapartnere, Zilahy Károly és az általa készített első, teljes terjedelmű Petőfi-életrajz kerül fókuszba.
 
1 A továbbiakban a főszövegben megadott oldalszámok a következő kiadásból származnak: Jókai 2008.
2 Vasárnapi Ujság 1855. máj. 20., 160.
3 Mikszáth Kálmán az elődjéről írott, 1907-es életrajzában igencsak vitathatónak találta a korai szoros Jókai–Petőfi viszonyt, azonban Kerényi Ferenc elfogadta Jókai emlékeit Petőfiről szóló kritikai biográfiájában. Kerényi 2008, 72–73. Mikszáth 1960, 46–57.
5 Jókai Mór, Tarka élet, Pest, Landerer és Heckenast, 1855, 36. PIM Könyvtár C 26. 951-P. Dedikált példány: „Arany Jánosnak barátilag Jókai Mór”. Mikó Pál tintaírásos tulajdonosi kézjegye a címlapon, a 75. és a 144. oldalon. Arany János ceruzaírásos széljegyzeteivel. Hiányos példány, a 144. oldalnál megszakad. A nagyszalontai könyvtárkatalógus Arany Juliska könyvtárának hiányzó darabjai között említi a kötetet. Hász-Fehér 2019d, 1005.
6 A meg nem nevezett cenzor Reseta János volt.
8 Tarjányi Eszter azt feltételezi, hogy Tóth Kálmán lehetett a Gyulaiék által bírált, a Hölgyfutár köré csoportosuló irodalmi szerveződés vezető egyénisége a polémiákban. Tarjányi 2004, 301–304.
9 Tompa Mihály levele Arany Jánosnak, Hanva, 1853 aug. 1. = AJÖM XVI. 274.
10 Erről részletesebben: Tarjányi 2004, 292–333.
11 Arany János levele Ercsey Sándornak, Nagykőrös, 1853. márc. 2 = AJÖM XVI. 181.
12 Az irodalmi Deák-pártot ért 1860-as évekbeli kritikák eszmetörténeti vonatkozásairól: Szajbély 2005, 309–340.
14 PSÖM 5. 133.
Tartalomjegyzék navigate_next
Keresés a kiadványban navigate_next

A kereséshez, kérjük, lépj be!
Könyvjelzőim navigate_next
A könyvjelzők használatához
be kell jelentkezned.
Jegyzeteim navigate_next
Jegyzetek létrehozásához
be kell jelentkezned.
    Kiemeléseim navigate_next
    Mutasd a szövegben:
    Szűrés:

    Kiemelések létrehozásához
    MeRSZ+ előfizetés szükséges.
      Útmutató elindítása
      delete
      Kivonat
      fullscreenclose
      printsave