Tekintettel a regény általános elfeledettségére, célszerű lehet röviden ismertetni a tizenöt fejezetre tagolt cselekményt. A mű kezdetén, 1842. december 23-án Varga László színtársulata Fehérvárról Kecskemétre költözik, ahol Szigligeti Ede Rózsa című darabját készülnek játszani. A Borostyán művésznéven színészkedő Petőfi elmarad a többiektől, és csak pár nappal később, december 27-én érkezik meg gyalog Kecskemétre, a költözés során azonban elveszíti a szükséges kellékeket és jelmezeket a társulat adósságai miatt. A megérkezés után rövid ideig lábadozik, majd elvállalja, hogy január elsejéig – közösségi adományokból, sok munkával és leleményességgel – megszervezi a színház fölállítását. A költő egy komor és sötét szobát talál magának szállásul, itt alkotja meg lázas pipázás közben Jövendölés című költeményét. A színházszervezés gondjai, alkotói tevékenysége és szorgalmas önművelése mellett megismerkedik szállásadója, özvegy Dudás Mihályné és szépséges lánya, Eszter történetével. A három fejezetben elnyúló családi história pontos részleteit barátja, Színi László meséli el egy hosszú-hosszú betéttörténeten belül egy névnapi mulatság után, melyen Petőfi – kedélyingadozásának megfelelően – elszavalja Felköszöntés és Disznótorban című verseit is.

Mint látható, a regény egy fikciós életrajzi narratívából áll, amely több életrajzi kérdésben ténybelileg is egészen pontatlan, s amelyet – természetesen – kitalált események is színesítenek, különösen a kecskeméti jelenetek alatt. Másrészt a mű egy regényen végighúzódó fikciós családtörténeti szálon fut, melynek előzményeiről egy három fejezetet kitevő, a kerettörténethez csak lazán kapcsolódó betéttörténetből értesülünk. A fikciós családtörténeti narratíva az özvegyasszony és lánya történetét, egzisztenciális ellehetetlenülését, majd megmenekülését; míg a fikciós életrajzi narratíva Petőfi színészi küzdelmeit, kudarcát s híres költővé válását beszéli el. Az irodalmi életrajziságot és az irodalmi fikciót Petőfi személye kapcsolja össze: ő lép be Dudásék világába, s menti meg (fiktív barátjával) a bajba került családot, mialatt híres költő válik belőle.

 

 

Szokolynál többször is visszatérő motívumok ezek a festett rózsák és felhők:

 

 

Jókai pályakezdő festőként való megemlítése is az író 1855-ös visszaemlékezéseiből (és Gyulai életrajzából) származhat. Ahogy a már idézett, előszóban olvasható Romulus–Petőfi hasonlat is elsőként Jókainál fordul elő.9 Érdekes, hogy a regény egyik kulcsmotívuma éppen Vahot Imrénél olvasható először, hiszen ő írt egy bizonyos könyvről, melyet Petőfi a valóságosnál értékesebbnek állított be anyagi problémáinak ideiglenes rendezése végett.10 (Gyulai egyébként – maga is fölismerve a motívumot – kétségbe vonta a história hitelességét.)11

 

 

A regény a továbbiakban nem tér el Gyulai Pál életrajzától: a kritikus által néhány sorban megírt Lisznyaival való pozsonyi találkozást párbeszédes jelenetté formálja (183–192), míg Petőfi Debrecenben töltött viszontagságos napjait szintén sűrítve,17 az általa olvasott forrásokra közvetetten hivatkozva meséli el. (193)

 

 

A kritikusnak abban kétségtelenül igaza volt, hogy a költő kecskeméti színházi kudarcával a regény egyik (Petőfi színházi életét ábrázoló) központi problémája megoldódik. Azonban azzal mintha nem számolna, hogy ha ott végződne a regény, a Petőfi-szál és a Dudás-féle családtörténet is meglehetősen nyugtalanító ponton zárult volna le. A családtörténet lezárása morális szempontból maradt volna föloldatlan, hiszen a bonyodalom megoldását az jelentette volna, hogy a költő csalással, hazugsággal, megtévesztéssel segíti ki Dudásékat. A Petőfi-szál talán lekerekíthető lett volna egy nyitott zárlattal, amely a színházi álmok (nem végleges) szertefoszlásával s Petőfi Pestre indulásával végződik, közvetetten utalva arra, hogy a fiatal költő ezt követően találkozott Vörösmartyval és Bajzával; de sokkal hatásosabb befejezésnek kínálkozott a debreceni szegénységgel (és a híres költővé válással) befejezni az életrajzot, hiszen az életrajzírók a költő színészként töltött napjait szintén ebben a narratív sémában, a művészi beérkezés utáni perspektívából, az országos hírnév előtti életszakaszként ábrázolták korábban. Ebben a narratív összefüggésrendszerben egy olyan életrajzi konstrukció mutatkozik meg, amely a költő pápai diákéveinek lezárulásával (a fehérvári és kecskeméti színészkedéssel) kezdődik, s a debreceni nyomorral ér véget. Ez egyszersmind fordulópontot is jelent az életrajzban, hiszen Petőfi a cívisvárosból indul gyalog Pestre, ahol Vörösmarty közbenjárására megjelenik az országos dicsőséget hozó első kötete. Egy korábbi fejezetben bemutattuk, hogy az életrajzírók közül elsőként éppen Gyulai interpretálta – Petőfi költészetének, például az Egy telem Debrecenben című versének hatására – a színészkarriert lezáró debreceni napokat ebben a történeti keretben, melynek jellegzetes motívuma a pályakezdő nyomor és a későbbi országos hírnév szembeállítása volt. Jókai már egészen lakonikusan foglalta össze ezt az életszakasszá sűrűsödött időszakot a Vasárnapi Ujságba írt 1856-os életrajzában.19

 

 

A szerencsétlen cselekménybonyolítás pontos indítékait nehéz megmagyarázni, inkább csak találgatni lehet. Jól látható, hogy egy „tisztán” Petőfi befutását ábrázoló történet elbeszélése – életrajzi információk híján – szinte lehetetlen feladat lett volna Szokoly számára. Emellett nehéz másra gondolni, és Gyulai fenti megjegyzése is azt erősíti, hogy terjedelmi okok is közrejátszhattak; vagyis Szokoly a témája sajátosságait figyelmen kívül hagyva ab ovo regény volumenű munkát (Gyulai szavaival: „regénykét”) akart írni. Ezt erősíti a mű előzményének tekinthető, Magyar Néplapban közölt, a költő Vörösmartyval és Lisznyaival való találkozásáról szóló beszély is, amely még nem ambicionálta a regénnyi terjedelmet; s nem is lehet véletlen, hogy Szokoly ekkor még kifejezetten az elbeszélése hitelességét hangsúlyozta, kiemelve, hogy a lejegyzett történet a költő közeli barátjától, Lisznyaitól származik.

 

 

Tehát a kitaláltságot és a szórakoztató igényeket hangsúlyozó szerzői szándék a munka terjedelmi bővülésével (és vélhetően az életrajzi információk gyors fogyatkozásával) párhuzamosan fogalmazódhatott meg. Hogy miért számítottak a terjedelmi szempontok? Egyrészt, mert az első, folytatásos megjelenéskor ki kellett töltenie a Napkelet 1858-as évfolyamának második félévét, mely feladatot az idő előrehaladtával egyre nehezebben tudta teljesíteni. A közlések gyakorisága és terjedelme is ezt tükrözi: az írások hossza az idő haladtával egyre egyenetlenebb volt, s szeptembertől – a betéttörténet megjelenése után – jelentősen ritkultak a korábban heti rendszerességű megjelenések. Ezt erősíti Szokoly korábban emlegetett közeli barátjának, Győry Vilmosnak egy 1858. szeptember 17-én kelt, Gyulai Pálhoz címzett levele, mely arról árulkodik, hogy ekkortájt Szokolynak Vachott nélkül, „folytonosan és egyedűl” kellett megküzdenie a lap körüli szerkesztési gondokkal.24 Másrészt, mert egy rövidebb terjedelmű munka erősen ingadozott volna kisregény és beszély határán,25 amely pedig már a mű kiadását, fogadtatását, az irodalmi térben való percepcióját is erősen befolyásolta volna. Akár az is előfordulhatott volna, hogy Szokoly rajzait – szükséges terjedelem hiányában – csak gyűjteményes kötetben adják ki, esetleg egyáltalán nem, s akkor rövid idővel garantáltan láthatatlanná vált volna a Bach-korszakbeli folyóiratipar novellatemetőjében. Valahogyan tehát „nyújtani kellett a tésztát”, s a „pár íves beszélyt” regény méretűvé dagasztani.