b) A kampány mérlege (A szerkesztő és a festő sikere)

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A Hölgyfutár műlapakcióját érdemes az 1856 óta Tóth Kálmán által szerkesztett napilap általános szerkesztési gyakorlatán belül értékelni. A lap legfőbb vonzereje az volt, hogy nagy mennyiségű és magas minőségű képet közölt, emellett különböző értékes tárgynyereményekkel jutalmazta olvasóit. Például rendszeresen sorsolt ki ékszereket, kiegészítőket, melltűt, könyveket, olcsóbb arcképeket és más tárgyakat a gyakran olvasók által beküldött képtalányok, rébuszok megfejtői között.1 Tóth Kálmán az előfizetési kampánnyal tehát a két legnépszerűbb szerkesztői fogását kapcsolta össze. Feltételezhetően a Pesti Műegylet nyomán figyelt föl a műlapok vonzerejére, hiszen a rohamosan bővülő szervezet legfőbb toborzó eszközei a tagság között kisorsolt reprodukciók voltak.2 A Petőfi Debrecenben sikere mindenekelőtt új előfizetőket, tehát gazdasági hasznot hajtott. Egy 1858. január 9-i, Nyílt posta rovatban tett megjegyzés is a jutalomkép nem várt mértékű népszerűségére utal, melyben Tóth Kálmán magyarázkodni kényszerült a postázás leállása miatt: „az előleges nyomatásban tett számitásunkat előfizetőink száma fölülhaladja”.3 (A szétküldéssel párhuzamosan közölt névsor alapján Tóth Kálmán először körülbelül 500 példányt rendelhetett a litográfiából.) A szerkesztő, úgy tűnik, meglehetősen transzparens volt a kiosztott reprodukciók darabszámait illetően: december 30-án arról írt egy türelmetlen előfizetőnek, hogy naponta 40–50 példányt postáznak, majd január 2-án közölte, hogy már több mint 400 darabot küldött ki a műlapból. A szerkesztő szavait igazolja az általa megadott névsor is, sőt a postázott napi darabszámot kissé alá is becsülte. Január 7-én sajnálattal értesítette az olvasókat, hogy az előfizetők nevének közlése lapszerkesztési akadályok miatt olykor elmaradhat, ám a műlapok folyamatos postázása nem állt le. Emiatt nem állapítható meg pontosan, hogy mennyi előfizetője volt a Hölgyfutárnak az akció alatt; annyi azonban tudható a január 7-től már csak csonkán publikált névsor alapján, hogy január 21-én az előfizetők száma biztosan elérte a 645 főt. Ennél valószínűleg jelentősen többről beszélhetünk, hiszen a szerkesztő közlése szerint a március 15-én kisorsolt jutalomképet a 837. prenumeráns nyerte. Ezek az adatok egybeesnek Tóth Kálmán azon állításával, mely szerint 1857 decemberében a lap immáron ezren felüli példányszámban jelent meg, azaz megnégyszerezte az olvasottságát a szerkesztősége előtti, 1856 eleji adatokhoz képest.4 (Ezt erősíti, hogy 1857-ben Barabás Miklós A család virágai című műlapjából 1000 példányt nyomtak ki.)5 A szakirodalom egy része ezzel szemben azt állítja, hogy a Hölgyfutár előfizetői már 1856-ban meghaladták az 1800 főt;6 reálisabbnak tűnik viszont Révész Emese becslése, miszerint a lap csak az évtized vége felé érte el ezt a számot.7 Mindent összevetve, pontos számadatok hiányában is megállapítható, hogy a Petőfi Debrecenben jutalomképként való forgalmazása hozzájárult a Hölgyfutár nagy léptékben növekvő olvasottságához, az 1854-es drasztikus visszaesése utáni „másodvirágzásához”.8

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A divatlap kampányának értékelésekor a lap látványos önkorrekciós képességére figyelhetünk föl. 1856-ban kínos konfliktus alakult ki a Hölgyfutár és a Vasárnapi Ujság között. A bajt az okozta, hogy egyik lap sem rendelkezett Than Mór Mohácsi csata9 című történelmi festményének jogaival, azonban mindkettő közölni szerette volna. A festmény tulajdonosa (Latinovits Lajos) ügyében eljáró Tomori Anasztáz mindkettőnek engedélyt adott az alkotás sokszorosítására; tervei szerint Tóth Kálmán egy jó minőségű litográfiát adott volna ajándékba az előfizetőinek 1856 nyarán; majd az előfizetési akciót követően Pákh Albert közölte volna szerényebb kivitelű, fametszetes formában. Az először Párizsból megrendelt műlapok azonban csak 1856 végén készültek el, így a két lap egyszerre kezdte el hirdetni a képet. Ahogy azt Tomori Anasztáz nyílt levele is jelzi, a nézeteltérés a Hölgyfutárt, a Vasárnapi Ujságot és Tomorit egyaránt kellemetlenül érintette.10 A Petőfi Debrecenben megvásárlásával azonban ezúttal már biztosítva voltak a festmény kizárólagos sokszorosítási jogai a többi lappal szemben. Emellett Tóth Kálmán a festmény reprodukciójának elkészítésével rögtön hazai szakemberekhez fordult a bizonytalan munkaidejű, távoli és költséges Párizs helyett.11 A technológia már adott volt, hiszen az első magyar műlap 1853-ban készült Kovács Mihály Árpád emeltetése című festményéből.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A hazai műlap a Hölgyfutár arculatépítésében is fontos szerepet töltött be, hiszen a magyar reprográfia támogatása a többi lap számára is méltánylandó ügyet szolgált. A Petőfi Debrecenben igazolta a szerkesztőség elkötelezettségét, aktív részvételét a hazai művészet pártolásában, vidéki terjesztésében s a nemzeti eszme népszerűsítésében:12 „e kép által meg van mutatva, miként áldozat és helyes választás mellett ide haza is lehet remek képeket állitani ki, anélkül, hogy a költségeket Párisba kellene küldenünk.”13 Azonban Tóth Kálmán nemcsak saját lapja magas színvonalát és hazafias elköteleződését bizonyította a műlappal, hanem fölhasználta azt a konkurens orgánumokkal folytatott kommunikációs küzdelmekben is. Már a jutalomkép beharangozása is a konkurens lapok kritizálásával, s a Hölgyfutár sajtópiaci szerepének markáns pozicionálásával zajlott:
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Most igen divattá vált a képek ellen az irodalomban harcolni, sőt egy lapunk is keletkezett, mely miután semmi positiv eszmét vagy irányt nem tudott magának kitüzni, azon negativ dicsőséggel elégedett meg: hogy képeket nem fog adni. […] Ám hadd harcoljanak ők a képek ellen; ha mi egy szép történeti, vagy oly becses genreképet fogunk látni, mint „Petőfi Debrecenben”, megszerezzük, hogy a vidéki közönség is élvezze azt a nemes gyönyört, melylyel a müegylet látogatói e kép iránt el voltak telve […].14
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A napilap november 28-i előfizetési fölhívása is figyelmet fordított arra, hogy kiemelje magát a többi sajtóorgánum közül:
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Mert nekünk például nagyon roszul áll az, ha elmondjuk, hogy a Hölgyfutár, mint nagy félives napilap mennyivel többet közölhetett, mint korlátoltabb helyzetű pályatársai: […] Az se igen szép tőlünk, ha kimondjuk, hogy már csak lapunk nagy terjedelménél fogva is mi pontosithattuk össze lapunk körül a legtöbb szépirodalmi erőt, […] végre adott a „Hölgyfutár” az idén egy hijján 40 önálló műmellékletet […]15
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Emellett Tóth Kálmán Orlai képére hivatkozott akkor is, amikor visszautasította a Szépirodalmi Közlöny irodalmi minőséget hiányoló kritikáit:16
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Mi valóban sajnálnók a Sz. Közlöny szerkesztőjét, ha benne „Petőfi Debrecenben” „Lendvai a ravatalon” s több ily mellékleteink „nem költöttek volna nemes eszméket,“ sőt „szellemét elvonták volna az irodalomtól.” E kegyeletlen dolgot különben a mi képeink nem is cselekedték, mert hisz épen a Sz. Közlöny szerkesztője, Szelestey volt az, kinek szellemét „Petőfi Debrecenben” című képünk, nem hogy az irodalomtól elvonta volna, sőt egy csinos költemény irására ösztönzé, mely pár hó előtt lapunkban jelent meg. Hanem persze, a mit a költő érzett, azt a szerkesztő nem tartozik tudni.17
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Mindez az ötvenes évek második felében egyre élesedő nyílt konkurenciaharc tükrében figyelemre méltó. Ekkoriban már a Hölgyfutár (1849–1864) mellett a Budapesti Viszhang (1852–1857), a Divatcsarnok (1853–1863), a Friebeisz István-féle Délibáb (1855–1858), a Napkelet (1857–1862) és a Nővilág (1857–1864) is rendszeresen megjelent.18 Így nem meglepő, hogy a (divat)lapok közötti rivalizálás fokozódott, mely nemcsak a növekvő képkínálatban, hanem gyakran nyílt összezördülésekben, a konkurens orgánumokon való élcelődésben, kritikákban és lejárató célú kísérletekben is megmutatkozott. Például a Hölgyfutár igyekezett nevetségessé tenni Vahot Imre 1857-es, két portrét megélt Magyar Írók Arcképcsarnokát, ahogy Vahot is összetűzésbe került valamennyi konkurens lappal, szerkesztővel, irodalmárral.19

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az élesedő verseny ellenére a Hölgyfutár jutalomképeinek nem igazán akadt vetélytársa a hazai sajtóban. A Napkelet képkínálata például egy év után már nem tudta tartani a mennyiségi és minőségi versenyt.20 Révész Emese kutatásai alapján úgy tűnik,21 Orlai képét mindössze két műlap előzte meg a magyar sajtópiacon: Than Mór Mohácsi csata és Barabás Miklós A család virágai című kompozíciói, melyek szintén a Hölgyfutár programjához tartoztak. Nem véletlen, hogy a Petőfi Debrecenben a divatlap későbbi előfizetési fölhívásában is referenciaként szerepelt,22 s az ajándékozó kampány a továbbiakban is folytatódott. Műlap készült például Jankó János Csokonai a csikóbőrös kulaccsal (1858) című zsánerképéről vagy Madarász Viktor Hunyadi László siratása (1859) című emblematikus történelmi festményéről is.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A sokszorosítás Orlai számára is anyagi és művészi sikert hozott. A festő 1857-ben már túl volt pályája első szakaszán: széles körű tanulmányútjain, első szakmai kihívásain, sikerein és szemléletformáló kudarcain. Harminckét évesen, 1854-ben érkezett vissza Bécsből Pestre, majd ezt követően vette el Névery Annát. 1856-ban, édesanyja halála után magához vette egyedül maradt édesapját, s ugyanebben az évben született meg első gyermeke.23 Úgy tűnik, a családalapítás kezdetén álló festő fedezni tudta új egzisztenciáját, azzal azonban számolni lehet, hogy anyagi szükségletei lényegesen megnövekedhettek. Mint említettük, a festményt 231 forint és 50 krajcár áron értékesítette, majd további 200 forintért egy másolatot is készített róla. A műlapok eladásából profitált igazán. Annak ellenére, hogy a festmény megvásárlása után az 1853-as osztrák birodalmi büntetőtörvény értelmében a kizárólagos szerzői jogokkal már Tóth Kálmán rendelkezett.24 Orlai a Politikai Ujdonságokban a saját neve alatt adott föl hirdetést a megvásárolható műlapokról, míg Győrben Prépost Istvánt bízta meg azok terjesztésével.25 Mindez nem volt példa nélküli a korszakban: Than Mór szintén maga árusította az említett Mohácsi csata című festményének műlapos változatát a Hölgyfutár akciója után, holott az eredeti alkotás már Latinovits Lajos tulajdona volt.26 Orlai pénztárkönyve szerint a Hölgyfutár akciója 750 forintot, majd a Lauffer Vilmos és Pfeifer Ferdinánd általi árusítás összesen több mint 350 forintot hozott a konyhára.27 A pénztárkönyv szerint ez az 1330/1530 forintot meghaladó összeg a korábbi bevételek sokszorosát jelenti.28 Ezt az értéket később a Kazinczy Ferenc és Kisfaludy Károly találkozását ábrázoló, szintén litográfián terjedő, 2700 forintos összbevételt hozó kompozíció múlta felül 1859-ben. Korábban egy-egy Orlai-kép ára átlagosan 20 és 200 forint között mozgott, kiugró értéknek számított a II. Lajos holttestét ábrázoló, Münchenben készült kompozíció, amely 513 forintért kelt el 1852-ben.29

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Eötvös József és Toldy Ferenc 1851-es, Orlai Mohács-képét bíráló levelei alapján nem zárható ki, hogy pénzügyi okok is meghatározták a Petőfi Debrecenben megalkotásának szempontjait (például témáját, méretét, ábrázolásmódját):
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

[…] ha Ön a históriai festészetnél marad, s magyar tárgyaknak akarja szentelni művészetét, nem szükség más, minthogy tárgyait a legújabb történetekből válassza, s jót merek állani, hogy nemcsak a közfigyelmet magára vonandja, hanem – főképp ha kisebb képeket készít, tisztességes honoráriumra is számolhat.30
 
Mindenekelőtt: hogy játszhatott Kd. oly kétes játékot? Egy műtől feltételezni egész jövendőjét! […] Ez idő alatt Kd. legalább hat kis képet festhetett volna, egyet, kettőt, bizonyosan megvesz az egyesület, s egyet, kettőt privátusok, s lett volna pénz, lett volna tetszés, lett volna név!... […] De Kd. ... ne csüggedjen, […] Készítsen egy újat, de kicsinyt, s küldje el. Könynyebb lesz egyhatod rész ekkoráért 2–3000 forintot nyerni, s míg az elkel, pedig ugyan rajta leszünk, fessen egy másodikat, harmadikat, s így tovább… De semmi allegórikumot (mihezi hajlamát sajnálattal tapasztaltam sokszor), s híven a históriához, az élethez…31
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az anyagi elismerés mellett presztízst is jelentett egy művész számára, ha műlapon láthatta festményét, hiszen a sokszorosítás biztosította egy-egy alkotás népszerűségét.32 Ezt igazolja a reprodukció korabeli recepciója is: valamennyi folyóirat említést tett sikeréről és színvonaláról.33 Orlai számára kiemelten fontos lehetett ez a népszerűség, mely kifejezetten egybeesett a művészeti szerepéről – írásban is – kifejtett elveivel.34

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A Petőfi Debrecenben az iparművészeti Petőfi-ábrázolásokra is hatott: 1873-ban Pap Lajos műasztalos egy szekrényt készített a bécsi világkiállításra, melyet Petőfi mellképével és a Debrecenben keletkezett Boldogtalan voltam… (1844) első négy sorával dekorált.35 Emellett apró öntöttfém szobrocskát és képeslapot is ismerünk a kompozícióból.36 A kép később is fölbukkant a sajtóban: például 1873-ban a Kis Vasárnapi Ujság című gyermeklap közölte egy jóval szerényebb kivitelű, fametszetes változatát az Egy telem Debrecenben című vers mellett. 1884-ben a Magyar Salon képekkel mutatta be a költő debreceni lakásának akkori (1844-hez képest jóval kényelmesebb és mutatósabb) állapotát. A képekhez írt kommentár szerzője pontosan úgy idézte föl az egykori szobát, ahogy azt Orlai ábrázolta, citálva hozzá a Boldogtalan voltam című verset.37 A hatástörténet egyik kiemelkedő pontja László Fülöp Elek Visszautasított szerelem (1892) című festménye, mely a kompozíció ismertségét, elterjedtségét mutatja, egyúttal általános hétköznapi, falra függesztett, faliképként való használatát is illusztrálja. Hiszen a csárdajelenetet ábrázoló kép hátterében, a kocsma faláról a bekeretezett műlap köszön vissza.38 A kompozíció Németh Jánost (későbbi művésznevén: Szentirmay Elemért) is megihlette: 1860-ban Petőfi Debrecenben címmel írt zeneművet, melyet a korszak ünnepelt cigányprímás házaspárja, Boka Károly lánya, Boka Róza és „a magyar zene Petőfije”, Patikárius Ferkó játszottak.39
 
1 A képtalányt kezdetben az első beküldő nyerte, de a vidéki olvasókkal szembeni igazságos verseny kedvéért hamar változtattak a szabályokon, és sorsolással döntöttek a nyertesről. Hölgyfutár 1854. ápr. 15., 303.
2 Tóth Kálmán tudósítása a Műegylet műlapjairól: Hölgyfutár 1856. dec. 9., 1051. A Pesti Műegylet történetéről: Szvoboda 2007.
3 Hölgyfutár 1858. jan. 9., 24.
4 Hölgyfutár 1857. dec. 14., 1240. [A nyomtatott folyóiratban sajtóhiba miatt 1249. szerepel, az oldalszámozás szerint az általam megadottnak kellene szerepelnie.]
5 Hölgyfutár 1857. jún. 22., 633.
6 Ez az adat Dezsényi Béla és Nemes György sajtótörténeti monográfiája alapján terjedt el. Dezsényi fogalmazását olvasva fölmerül a gyanú, hogy talán nem kifejezetten 1856-hoz kötötte ezt a számot, hanem – Révész Emesével megegyezően – általánosan a Tóth Kálmán-féle szerkesztőváltás utáni korszakhoz. A sajtóforrásokban nincs nyoma az 1800 előfizetőnek – az ennek ellentmondó szerkesztői adatközlések a főszövegben olvashatók. Dezsényi, Nemes 1954, 136–137.
7 Révész 2009, 420. Lásd még: Nagydiósi 1958, 199.
9 A korabeli Mohács-ábrázolásokról és az azokról szóló polémiáról: Révész 2015, 274–281. Sinkó 2006, 475. B. Szabó 2006, 500–504. Papp 2019, 190–193.
10 A kőrajzolatot végül a magyar származású Grimm Rudolf, míg a nyomdai munkálatokat a bécsi Reiffenstein & Rösch nyomda végezte. A Mohács-műlap elkészülésének bonyodalmairól Tomori Anasztáz számolt be a Hölgyfutárban is közzétett levelében. Tomori 1856a. Tomori 1856b.
11 A kőrajz itthoni elkészítésének ötletét a nyilvánosságban a Budapesti Hirlap vetette föl a Hölgyfutár műlapjáról írt cikkében, melyet – a jutalomkép sikerét illusztrálva – Tóth Kálmánék is átvettek a lapjukba. Hölgyfutár 1857. jan. 20., 61.
12 Vö. Budapesti Hirlap 1857. dec. 1. Hölgyfutár 1857. dec. 1., 1197.
13 Hölgyfutár 1857. nov. 20., 1159.
14 Hölgyfutár 1857. okt. 10., 1015.
15 Hölgyfutár 1857. nov. 28., 1185. Kiemelés az eredetiben.
16 Először: Hölgyfutár 1858. márc. 9., 220.
17 Hölgyfutár 1858. márc. 19., 256. Kiemelés az eredetiben.
18 Révész Emese – Lakatos Éva munkája alapján – az 1856−1857 körüli folyóiratok olvasottsági sorrendjét a következőképpen állítja föl: 1. Vasárnapi Ujság 2. Napkelet 3. Nővilág 4. Délibáb 5. Hölgyfutár. Révész 2009, 423.
19 Napkelet 1857. jan. 22., 44–48. Napkelet 1857. dec. 20., 808. A Hölgyfutár tudósítása a kudarcos arcképcsarnokról: Hölgyfutár 1857. aug. 3., 776. A Napkelet kritikája a Mohács-műlapról: Napkelet 1857. jan. 8., 13. Napkelet 1857. jan. 22., 44–45. Napkelet 1857. dec. 20., 808. Hölgyfutár 1858. szept. 26., 624. Tóth Kálmán Vahot Imrével zajló 1857-es sajtóharcáról szemléltetésképpen lásd a következő számokat: Hölgyfutár 1857. aug. 1., 772. Hölgyfutár 1857. aug. 3., 776. Hölgyfutár 1857. aug. 14., 815. [Zöld ördög], A Kárpátok mellől, Hölgyfutár 1857. aug. 27., 853. Hölgyfutár 1857. nov. 23., 1167. Hölgyfutár 1857. okt. 5., 995. Hölgyfutár 1857. dec. 14., 1240. [A nyomtatott folyóiratban sajtóhiba miatt 1249. szerepel, az oldalszámozás szerint az általam megadottnak kellene szerepelnie.]
21 Uo. 397–412.
22 Hölgyfutár 1858. márc. 15., 237.
23 Orlai életrajzáról és festményeinek, különösképpen a nagy föltűnést keltő, iskolateremtőnek titulált, mégis elhibázottnak tartott és elutasító kritikai fogadtatásban részesülő II. Lajos király holttestének megtalálása a Csele patakban (1851) című művének fogadtatásáról bővebben: Szíj 1974, 192. Keserü 1984, 28. Szvoboda 2003, 107. Galamb 2011, 36–48.
25 Politikai Ujdonságok 1858. márc. 18., 128. Politikai Ujdonságok 1860. dec. 20., 812. Győri Közlöny 1858. jún. 10., 184.
26 Lásd: Tomori 1856a, 1097.
27 A könyvárusi forgalmazás bevételei három tételben lettek följegyezve: Lauffer kiadása mellé 250 forint, Pfeifer nevéhez 100 forint. Továbbá az 1862–63-as évnél egy Szép Ilonka-litográfiákkal összevont 14 forint 20 krajcár olvasható. Orlay-Petrich Soma személyi okmányai, pénztárkönyvei és üzleti iratai, OSZK Kézirattár, Analekta Ol-Pap/4511.
28 A Petőfi Debrecenben elterjedtségéről és feltételezhető pénzügyi vonatkozásairól Rombay Dezső írt először 1913-ban. Rombay 1913.
29 Orlay-Petrich Soma személyi okmányai, pénztárkönyvei és üzleti iratai, OSZK Kézirattár, Analekta Ol-Pap/4511.
30 Eötvös levele Orlainak, 1851. ápr. 20. MNG Adattár 2122/1927. Idézi: Keserü 1984, 36.
31 Toldy Ferenc levélben megfogalmazott kritikáját idézi: Szíj 1974, 192.
33 Vö. [- i -] Irodalom müvészet és szinészet, 1857. okt. 24., 267. Kalauz 1857. dec. 12., 381. Budapesti Hirlap 1857. nov. 22. Vasárnapi Ujság 1857. dec. 6., 534. Vasárnapi Ujság 1858. márc. 7., 117. Hölgyfutár 1857. dec. 1., 1197.
35 Ellenőr 1873. márc. 16.
36 A szobor pontos adatai nem ismertek, olykor föltűnik különböző aukciókon, egy példánya a Petőfi Irodalmi Múzeum tulajdonában van: https://opac.pim.hu/record/-/record/PIM826205 (utolsó letöltés: 2021. 12. 30.). Az első általunk ismert fekete-fehér Petőfi Debrecenben-képeslap a Petőfi-centenáriumra készült 1923-ban a Rigler Nyomda kiadásában.
37 Magyar Salon 1884/2, 204.
Tartalomjegyzék navigate_next
Keresés a kiadványban navigate_next

A kereséshez, kérjük, lépj be!
Könyvjelzőim navigate_next
A könyvjelzők használatához
be kell jelentkezned.
Jegyzeteim navigate_next
Jegyzetek létrehozásához
be kell jelentkezned.
    Kiemeléseim navigate_next
    Mutasd a szövegben:
    Szűrés:

    Kiemelések létrehozásához
    MeRSZ+ előfizetés szükséges.
      Útmutató elindítása
      delete
      Kivonat
      fullscreenclose
      printsave