C) Papa szép meséi (Jókai megnyilvánulásai Petőfi eltűnéséről)

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Mindenekelőtt érdemes áttekinteni, hogy a korszak ünnepelt írója vajon miként vélekedett eltűnt barátja sorsáról. E vizsgálat annyiban szükségtelen lehet, hogy Szilágyi Márton Kiadástörténet és kultusztörténet című tanulmánya már tartalmaz egy erről szóló összefoglalást.1 Annyiban talán mégis indokolt lehet egy újabb áttekintés, amennyiben jelen nyomozás döntően az elemzés központi tárgyát adó Politikai divatok 1863-as megjelenése előtti nyilatkozatokra fókuszál, a Bach-korszak és a provizórium dokumentumait vizsgálva tüzetesebben. A regénymegjelenést követő, Jókai által terjesztett Petőfi-legendák kapcsán pedig – más források alapján – részben más következtetésre jut.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Jókai tardonai bujdosása miatt nem vett részt a költőről szóló (korábban elemzett) találgatásokban a szabadságharc utáni napokban, később viszont számos Petőfiről szóló hír terjesztője volt. 1852-ben Arany Jánosnak és Tompa Mihálynak azt vallotta, hogy „az a bizonyos valaki él, s ő meg is látogatja a nyáron”.2 1853-ban Petőfi korai álnevére utalva adott át titokzatos üdvözletet Arany Jánosnak: „Köszöntet Pönögei Kiss Pál.”3 Az 1853 augusztusában publikált Az utolsó csatár című novellában a fehéregyházi csatában elhunyt Zeyk Domokos hősi elestét örökítette meg. Árulkodó, hogy Petőfi nem jelent meg a történetben: feltételezhető, hogy Jókai ekkor még nem ismerte, vagy nem tartotta valószínűnek a költő fehéregyházi elestéről szóló híreket. Ellenben a novella 1874-ben átdolgozott, Az utolsó vers s az utolsó golyó című változatában Zeyk mellett már Petőfi is főhőse az elbeszélésnek. A narrátor fölelevenít vele kapcsolatban egy hitelesnek talált, új teóriát, amely szerint túlélhette a csatát, és megsebesülve egy környező házba kerülhetett. (Ennek ellenére a záró sorok a költő halálát valószínűsítik, feltételezve, hogy Zeyket és Petőfit közös sírba temették. „Mi történt vele tovább? Hogy meghalt, az bizonyos. S a hős és dalnoka egy sírban nyugosznak.”)4

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Jókai a szabadságharc utáni nyilvánosság előtt először az 1853-as, A pruthi csata című történelmi novellájában jelenítette meg eltűnt barátját egy áthallásos történetben. Érdekes, hogy itt – az 1874-es novellához képest – „személyesebb” kontextusban is megjelenik a közös sír motívuma. A kritikai kiadás értelmezése szerint a novella a szabadságharc és a világosi fegyverletétel allegóriájaként olvasható, melyben a „Petőfi-szál” a történet keretét képezi. Az elbeszélés kezdetén „Mehdi, az álomlátások titkos szelleme” megjelenik két fiatalember, Mizzri és Mohamed előtt. Sikert és hírnevet jövendöl a fiataloknak, viszont kiköti, hogy külön kell folytatniuk életüket, és nem találkozhatnak többet, ellenkező esetben tragédia éri őket. Azt is megjósolja, hogy haláluk után közös sírba kerülnek. (A novella végére természetesen a jóslatok beteljesülnek.) A szellem megjelenése után „összeölelkezék a két ifjú, kezet szoritának, elbúcsúztak szépen. Mizzri délnek indult, Mohammed északnak, és soha sem látták egymást többé”. A szétválást követően a dalmondó Mizzri sorsáról nagyon keveset tudhatunk meg. Eleinte bujdosik valahol, s titokzatos dalai népszerűvé válnak a nép körében, később ismeretlen körülmények között hal meg:
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

[…] elbujdosott, ki tudja merre, ki tudja hová? s csak évek múlva, midőn szájról szájra kelő népdalok terjedtek szét a mozlim nép között, mondák, hogy ezeket a halhatatlan Mizzri szerzé […] Azután egyszer elhalt valahol Mizzri; […]5
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Hogy mit gondolhatott Jókai Petőfi eltűnéséről, az az esetleges áthallás ellenére sem szűrhető ki az irodalmi szövegrészből. Mizzri konkrét élettörténete azonban mellékes: a jelenet központi motívuma nem az eltűnt költő titokzatos sorsa, hanem a két barát végzetszerű szétválása, sorsuk tanmesei szétágazása, majd a közös sírban való találkozásuk. Egy biografikus olvasatban a novella kerete talán a Petőfivel kötött barátság elbeszéléseként is értelmezhető. Az allegorikus olvasat lehetősége természetesen vitatható, hiszen efféle értelmezésnek nincs nyoma a korabeli recepcióban, a kritikai kiadás azonban följegyzi az áthallásos interpretáció lehetőségét is.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Jókai a Magyar költők sorsa (1854) című írásában a pályakezdését támogató költőtársairól írt. Érdekes, hogy Petőfi az egyetlen – Garay János, Vörösmarty Mihály, Bajza József, Czakó Zsigmond és Nagy Ignác között –, akit nem említett név szerint.6 Mindössze egy mondatban utalt félreérthetetlenül egykori barátja eltűnésének talányaira:
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Egy ifjú barátom állt mellettem e pályán, […] mint költő halhatatlan nevet szerzett magának, s senkitől nem segítve, senkitől nem vezetve, a csillagok magasságáig vitte nevét, onnan hullott alá, éppen mint a csillag, melyről senki sem tudja, hová esett?7
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az 1855-ös Vörösmarty-nekrológjában kurzivált félszavakban utalt – szintén név nélkül – a Petőfivel való viharos szakítására. „Ezer meg ezer szem siratta e napon a nemzet költőjét, az igaz hazafit, én második atyámat, egyetlen változatlan jó barátomat siratom.”8 Nincs okunk megkérdőjelezni Ratzky Rita feltételezését, miszerint a Petőfivel való rendezetlen viszony, a nyilvános összekülönbözés után elmaradt békülés „egész életében égethette Jókai lelkét”.9

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A korábban elemzett Tarka élet című kötet megindította Jókai Petőfivel foglalkozó – különböző műfajú és minőségű – írásainak folyamát. A gyűjteményben található Egy magyar költő életéből: Regény és mégsem regény című elbeszélés tanúsága szerint Jókai számos történetet hallott Petőfi haláláról, ám mivel azok rendkívül ellentmondásosak voltak, egyik narratívát sem találta megnyugtatónak.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Hat év óta hat különböző esetét hallottam halálának. Mindegyik elbeszélő merőben ellenkezett a másikkal, s bizonyítá a magáét. Hat közül öt tehát nem mondott igazat, én még azt is merem állítani, hogy a hatodik sem mondott azt.10
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Irodalmi alkotásai eltérnek publicisztikai megszólalásaitól: 1856-ban „In½X” (= Infélix) álnéven közölt egy Petőfi stílusában megírt, Férges almák című versciklust és egy sokáig szállóigeként terjedő, mára elfeledett Minek jön az vissza, a kit eltemettek című költeményt, melyek akarva-akaratlanul megerősítették a bujdosó Petőfiről szóló legenda továbbélését. 1856-ban a Vasárnapi Ujságban újra nyilatkozott a költő sorsával kapcsolatban. Ekkor a bujkálás okafogyottságára hivatkozva ismét Petőfi halála mellett foglalt állást:
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Sokan kétségbe vonják halálát, én többé nem kételkedem rajta; ha élne, mi tartóztathatná őt vissza, hogy legalább megszólaljon? Azon versek, mik ujabb időkben megjelentek tőle, mind régibb szerzeményei, mikhez a szerkesztők okkal móddal jutottak. Nem énekel ő többé élő hangokon.11
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

1857 elején, egy marosvásárhelyi „fölbukkanás” után „Péntek” álnéven újra az előbbi meggyőződésének adott hangot a Magyar Sajtóban. Jókai alaposan utánajárt a Petőfi életben maradásáról szóló híreszteléseknek, és mindet megcáfolhatónak találta. (Ezek között nem volt ott a szibériai fogságról szóló elmélet.) Álláspontja nem változott: Petőfi halálát sem igazolni, sem cáfolni nem tudta, ugyanakkor újra és újra keserű belátásra késztette, hogy a költő a politikai légkör oldódása után sem jelentkezett.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Neve soha sem állt a törvényesen keresetteké között, s ha állt volna is, a legujabb kegyelmi tény letörölt onnan minden aggodalom gerjesztő emléket. Azt, hogy Petőfi meghalt, be nem tudom bizonyítani, de azt hogy nem él, igen. A felőle keringő hireknek legtöbb eredetét megtaláltam.12
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az 1858-ban megjelent Sylvester éjszakák (Emlék) című elbeszélés zárlata a síron túli költő népszerű toposzát idézte meg: „Oh mi háborult szellem vagy Sylvester!”13

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Jókai a Pákh Albert-féle Vasárnapi Ujságban zajló polémiát 1861-ben A Petőfi-keresők című versével kommentálta, mely inkább publicisztikai írásaiban kifejtett érvelését visszhangozta, s eltért a korábbi fantáziadús irodalmi ábrázolásoktól. Petőfi halála mellett tette le a voksát, megismételve azt az okfejtését, hogy ha a költő élne, már minden bizonnyal jelet adott volna magáról.14 Emellett a szintén 1861-ben megjelent, önéletrajzi jellegű Életem legszomorúbb napjaiban is említést tett Petőfi segesvári elestéről. „Valóban, honunk két első irója, Bajza és Vörösmarty ült a szekéren. (A harmadik, Petőfi már akkor a segesvári hantok alatt feküdt.)”15

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

1865-ben – tehát már a Politikai divatok megjelenése után – kiadott egy melankolikus hangvételű költeményt, Óh Petőfi, ha most élnél címmel. A vers némi öniróniával, a Politikai divatokra is rímelően16 a költő által képviselt magasztos eszmék és a kortárs viszonyok közötti ellentétről szólt. Zárszava a „De jól jártál, hogy meghaltál!” fölkiáltás volt.17 1873-ban ismételten lírai formában dolgozta föl egy Petőfi-szerű alak szellemként való visszatérésének (már jól ismert) toposzát a Holt költő szerelme című, Liszt Ferenc által megzenésített balladában. Érdekes adalék, hogy ekkor is fölmerült – valószínűleg Gyulai Pál tollából18 – a kegyeletsértés vádja, s újra fölidéződött a két barát konfliktusa.19

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az előbbieket nagyban árnyalja, s Jókai addigi véleményének bizonytalanságát és megingathatóságát jelzi, hogy 1867-ben, amint napvilágot látott egy újabb elmélet Petőfi szibériai fogságáról, rögtön kétségbe vonta korábbi álláspontját barátja halálával kapcsolatban, és diplomáciai lépéseket sürgetve az orosz fogságba hurcoltatását feltételezte.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Hátha elhurczolták orosz fogságra, elvitték ezer meg ezer versztnyire távol Szibéria belsejébe? […] hátha nehéz, lassan emésztő munkában görnyed az urali ólombányák áldozatai között.20
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Ahogy erről lesz szó, az írást később más kiadásokba is beválogatta, ezzel ismételten kiváltva Gyulai rosszallását, aki szerint Jókai csak botrányt, hírverést akart kelteni a fölvetéssel: „Az egész csak sensation-cikk, holmi álpátoszban föleresztve.”21 Petőfi fogságba kerülésének gondolata azonban még az 1870-es években is foglalkoztatta Jókait, s sokféle véleményt megfogalmazott az eltűnésével kapcsolatban. Petőfi születésének ötvenedik évfordulóján ismét a költő halála mellett foglalt állást,22 viszont Feszty Árpádné emlékei szerint otthoni környezetben nagy lelkesedéssel fogadta az eltűnt költő sorsáról szóló, derűlátó elméleteket: hitelt adott például azoknak a Manasses Dániel álnevű csaló által terjesztett, hamar lelepleződő álhíreknek is, melyek arról szóltak, hogy Petőfi egy szibériai ólombányában raboskodik.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

[…] nagyon érdekes hatást tettek papára azok az akkoriban majdnem naponta érkező hírek: itt vagy ott, ez vagy az látta Petőfit; él, haza fog jönni... […] Hogy hitt nekik papa! […] Mindkettőnk örömét Teleky Sándor szokta néha megrontani, […] Kegyetlen, praktikus keresztkérdésekkel szakította meg ötpercenként papa szép meséit.23
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Mindez talán árnyalja Szilágyi Márton finoman megfogalmazott feltételezését, miszerint Jókai esetleg a kiadója pénzügyi érdekei alapján terjesztette a költő oroszországi fogságának teóriáját. (Emellett persze nem cáfolja, hogy Jókai vágyelvű írói vallomásai történetesen egybeeshettek Emich Gusztáv jogi érdekeivel.)24 E vágyakozás figyelhető meg a szerző 1877-ben megjelent, Phantasmagória című költeményében is, amely ismételten a szibériai bányarabság teóriájával játszott (?) el.25 Sokatmondó, hogy míg a Petőfi Társaság első ülésén (1877. január 1.) tartott beszédében „Petőfi felébreszthetetlenségéről” értekezett, addig a második, szibériai botrányt követő ülésen (1878. január 6.) már tartózkodóbban nyilatkozott: „Nem látta őt senki meghalva, nem tanúskodik senki arról, hogy eltemették. Ezért fennmaradt a hit, hogy még élhet. Én sem osztani, sem elutasítani nem tudom e hitet.” Még 1879-ben is elmesélt egy legendát Petőfi ellenségei című írásában, amely szerint 1849 telén a külföldre készülő költő megjelent egykori kritikusánál, Hazucha Ferencnél. A történet hitelességét nem tudta megítélni: „Komoly dolog volt-e ez? Mi benne a való? Nem vagyok képes rá megfelelni”. Ám a történet – Katona Antal, köztiszteletben álló vízmérnöktől származó – szóbeli forrásait megbízhatónak tartotta, s a közlés ténye már önmagában árulkodó.26 Föl-föllobbanó kételyei ellenére 1880-ban, egy Petőfi szerzői jogai kapcsán kirobbant per kapcsán hivatalos nyilatkozatot tett Petőfi segesvári haláláról,27 azonban ugyanabban az évben még újraközölte az 1867-es, bányarabságról szóló írását az Emlékeim című gyűjteményes kiadásban.28

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A vizsgálódást tovább lehetne folytatni, ugyanakkor ennyiből is megállapítható, hogy Jókai Petőfi-diskurzusban való részvétele és ahhoz való viszonya rendkívül összetett és ellentmondásos volt. Megszólalásai számos kritikát kiváltottak – Petőfi ábrázolásának és eltűnésének megítélése szempontjából egyaránt. Jól látható, hogy sokszor igyekezett racionálisan közelíteni a kérdéséhez, mégsem tudta minden esetben kivonni magát egy-egy felröppenő híresztelés hatása alól: szépirodalmi tevékenysége során például gyakran foglalkozott barátja (akár halálból való) visszatérésének gondolatával. A különböző műfajok, beszédhelyzetek és történeti szituációk tükrében egészen változatos módon nyilvánult meg. A ködös teóriák közötti tájékozódás és a tisztánlátás lehetetlensége azonban állandó és változatlan tapasztalata maradt. „[S] mi ismét ott vagyunk a Petőfi-végzettel a fekete éjszakában, amelyből csak nevének csillaga világít elő”29 – összegezte a Petőfi-diskurzus „eredményeit” 1879-ben. S könnyen belátható, hogy Jókai bizonytalansága nem volt egyedülálló a korszakban. Személyes tapasztalatai egyeztek a szélesebb társadalom reményeivel és kételyeivel, melyeknek írásművészete nemcsak kifejezője és megörökítője, hanem táplálója és alakítója volt.
 
1 Szilágyi 2021c, 367–372.
2 Arany János Ercsey Sándornak, Nagyszalonta, 1852. máj. 11. = AJÖM XVI. 52.
3 Jókai Mór Arany Jánosnak, Pest, 1853. jan. 7. = AJÖM XVI. 144.
6 Nem bizonyítható, viszont elképzelhető, hogy Petőfi nevének elhallgatásában az is közrejátszhatott, hogy Jókai a Bach-korszak első éveinek zavaros politikai viszonyai között – a nehezen felmérhető kockázatok tükrében – óvakodott nyilvánosan beszélni a forradalmárral való szoros kapcsolatáról.
8 Jókai 1855, 373. Kiemelés O. O.
14 Jókai: Válogatott versei.
15 JMÖM Cikkek és beszédek VI. 21.
16 Ratzky 2000, 97–98.
17 Jókai: Válogatott versei.
18 A névtelen szerző azonosítását lásd például: Pintér 1934, 352.
20 Jókai 1880, 113–117.
21 Gyulai 1869, 498–499.
22 Jókai 1880, 109–112.
23 Feszty Árpádné 1924, 44–45. Feszty Árpádné megállapításaival egyezik Mikszáth Jókai-életrajza is.
24 Szilágyi 2021c, 367–372.
26 Jókai: Írói arcképek.
27 Jókai hivatalos tanúvallomása persze nem felétlenül tükrözi belső meggyőződését. A per részleteiről, jogi, anyagi, irodalmi tétjeiről bővebben: Császtvay 2020.
28 Jókai ezt az írást korábban fölvette az 1868-as Virradóra című gyűjteményébe is. Kiss 1990, 334.
29 Jókai: Írói arcképek.
Tartalomjegyzék navigate_next
Keresés a kiadványban navigate_next

A kereséshez, kérjük, lépj be!
Könyvjelzőim navigate_next
A könyvjelzők használatához
be kell jelentkezned.
Jegyzeteim navigate_next
Jegyzetek létrehozásához
be kell jelentkezned.
    Kiemeléseim navigate_next
    Mutasd a szövegben:
    Szűrés:

    Kiemelések létrehozásához
    MeRSZ+ előfizetés szükséges.
      Útmutató elindítása
      delete
      Kivonat
      fullscreenclose
      printsave