Owaimer Oliver: A költő születése • A Petőfi-emlékezet kialakulása
›
V. Az emlékezet társadalmiasulása (A kisajátítás módozatai és a személyes gyász)

V. Az emlékezet társadalmiasulása (A kisajátítás módozatai és a személyes gyász)

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

E fejezet azt kívánja bemutatni, hogy Petőfi Sándor neve, alakja, élete és irodalmi öröksége miként lett (maradt) központi eleme az 1850-es évek nyilvánosságának. Könnyen belátható, hogy egy költői örökség – életrajz és életmű – legfőbb garanciája, ha az különböző médiumokra építve, plurális kontextusokba ágyazódva a szélesebb társadalomban dinamizálódni tud, s ha minél több emlékezői közösség képes kapcsolódni hozzá.1 Hipotézisünk szerint a Petőfi-emlékezet kibontakozásához – a költő népiességét erősítő, a szakirodalomból ismert szóbeli-folklór hagyomány mellett –2 a korabeli nyilvánosság fórumai, a népszerű periodikák, a heti és napi sajtó biztosították a legalkalmasabb teret. Az emlékezet működésének mélyebb megértése érdekében tehát Petőfi sajtójelenlétének módozatait, okait és céljait, „közös használatának” (popularizációjának) változó lehetőségeit vizsgáljuk.3

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A gondolatmenet ezt követően a Petőfire való emlékezés speciális megnyilvánulásaira, a hozzá írott emlékversekre tér át. A költemények konkrét képi és retorikai sajátosságaira fókuszál, a gyász és a sajtónyilvánosság történeti sajátosságai alapján kiindulópontként kezelve a versek társadalmi (nemzeti) kohéziós szerepét.4 Az érdekel bennünket, hogy mely toposzok és alakzatok jelenítették meg vagy közvetítették (esetleg hozták létre?) a legendássá váló költőhöz kapcsolódó közösségi gyászélményt.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Végezetül az érvelésmenet a személyes és kollektív emlékezet ellentmondásos viszonyával, a privát gyász nyilvánosságban való (lírai) kifejezésének poétikai korlátaival és lehetőségeivel foglalkozik.5 Az 1850-es évekről szóló tanatológiai irodalomban közkeletű megállapítás, hogy a 19. század második felében a neves halottakra való emlékezés kifejezetten közösségi természetű volt: a hazafiasság egy megnyilvánulása, melynek egy sajátosan barokkos, teátrális, extravagáns változata alakult ki az európai kontinensen.6 Jelen fejezetben azonban a nemzeti reprezentáció, a formális sajtóbeszámolók, a közösségi gyakorlatok mögé kívánunk tekinteni, ehhez – ellenpontként – Arany János Emlények (1851–1855) című versciklusát vizsgáljuk tüzetesebben. Markáns korszakértékelések helyett a szelíd árnyalatokat keressük:7 a személyes gyász elesett és tétova hangjait a közösségi emlékezés ünnepélyes zajában.
 

1. „Petőfi mondá” (Petőfi a sajtóban)

2. „Szegény Sándor, szegény Sándor!” (Petőfi a költészetben)

3. „Te itt?” (Arany János búcsúja)

1 A saját szempontrendszerünktől eltér, de széles körű áttekintést kínál az emlékezetkutatás legfrissebb, transzkulturális fókuszú tendenciáiról: Jablonczay 2022.
2 Magyar 2023.
3 Egy-egy költői életmű (és különösen életrajz) társadalmi tulajdonba vételének vizsgálatára nemzetközi példa lehet Byron esete: North 2009, 64–68.
4 Sajtó, gyász és nacionalizmus kapcsolatáról: Anderson 2006. Anderson nyomán gyász és nacionalizmus (esztétikai) összefüggéseiről: Redfield 1999. William Wordsworth gyászverseinek közösségi (ám a romantikus nacionalizmussal csak részben összeegyeztethető) vonatkozásairól: Fusso 2004.
5 A halál és a gyász radikális individualizációját, patologizálódását, tabuvá válását vázolta föl: Ariés 1987. Ezzel a modernitásellenesnek, nosztalgikusnak, kultúrkritikai előítéleteken alapulónak vélt nézettel vitatkozik; halálfilozófiai, tanatopszichológiai, teológiai, szociológiai, orvosi és jogi, az életvégi ellátás és az eutanázia szempontjából vizsgálódó szakirodalomról is átfogó ismertetést nyújtva: Nassehi, Weber 1989. A recepciótörténeti áttekintés: 11–19. Hasonló, rendszerelméleti perspektívájú, újabb, angol nyelvű megközelítés: Sariyar 2022.
6 Ariés 1987, 393–395. Magyar nyelven a Bach-korszak gyászkultúrájáról Lakner Judit írt, Jókai Mór beszámolóját idézve Teleki László temetéséről: Lakner 1993, 25. A belső idézet eredeti helye: Jókai 1861b.
7 Bizonyos tekintetben e fejezet módszertani előzményének tekinthető: Vaderna 2017, 169–204.
chevron_left
chevron_right
Tartalomjegyzék navigate_next
Keresés a kiadványban navigate_next
A kereséshez, kérjük, lépj be!
Könyvjelzőim navigate_next
A könyvjelzők használatához
be kell jelentkezned.
Jegyzeteim navigate_next
Jegyzetek létrehozásához
be kell jelentkezned.
    Kiemeléseim navigate_next
    Mutasd a szövegben:
    Szűrés:
    Kiemelések létrehozásához
    MeRSZ+ előfizetés szükséges.
      Útmutató elindítása
      delete
      Kivonat
      fullscreenclose
      printsave