Owaimer Oliver: A költő születése • A Petőfi-emlékezet kialakulása
›
V. Az emlékezet társadalmiasulása (A kisajátítás módozatai és a személyes gyász)
›
2. „Szegény Sándor, szegény Sándor!” (Petőfi a költészetben)
›
A) Az emlékezet szálai (Az emlékversek tropológiája és retorikája)
›
a) Lamentáció (Ismeretlen sírhely, kísértet)

a) Lamentáció (Ismeretlen sírhely, kísértet)

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A halotti költészet egyik nyilvánvaló archaikus funkciója a halál miatt érzett fájdalom kifejezése és a halott elsiratása. A kegyeleti költészet e lamentatív beszédmódja általában a gyászolók szenvedéseiről szól. Általános célja az elhunyt miatt érzett fájdalom, a gyászhír kiváltotta megrendültség lírai színre vitele. Petőfi esete azonban ennél valamelyest problematikusabb. Hiszen a sírhely/holttest hiánya és a költőről szóló ellentmondásos információk miatt a versek panaszhangjai a legtöbb esetben nem a veszteség fölötti sirámok jajkiáltásait s nem is a hiányérzet könnyes-elégikus sóhajait ábrázolják, hanem a bizonytalan halál okozta önmarcangoló kétségeket, az elakadt gyász szenvedéstapasztalatait, a végtisztesség elmaradásának (kollektív és privát) lélektani vonatkozásait.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Aligha meglepő, hogy a Petőfi eltűnéséről szóló panaszok visszatérő eleme az ismeretlen sírhely és a kísértet toposza. Nem szükséges részletesebben kifejtenünk, hogy a temetés miért nélkülözhetetlen rítus valamennyi kultúrában: az antikvitástól a magyar hiedelemvilágig számos formában fölfedezhető az elhunyttól való búcsúnak és a végtisztesség megadásának igénye. E mögött az az ősi fölfogás munkál, mely a halált nem megszűnésként és megsemmisülésként, hanem átalakulásként, költözésként, mozgásként látja. Ahhoz azonban, hogy az elhunyt ne váljon bolyongó szellemmé, s ne járjon vissza az élők közé, az elhunytat a halottak világába bocsátó rítusokra van szükség, melyek segítenek a gyász földolgozásában. Fordulópontot jelent mindez a gyászmunka folyamán, hiszen így a gyászolók fizikailag végleg búcsút vehetnek a halottól, teret adva a veszteséggel kapcsolatos érzelmek kifejeződésének, tudatosítva a végleges elválást. A temetés (pontosabban a sírhely) emellett a halott eltávolítása mellett a halotthoz való (kockázatmentes) visszatérés, visszalátogatás lehetőségét is megteremti.1

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Petőfi azonban temetetlen halottnak számított a Bach-korszakban. Egyrészt az sem volt egyértelmű, hogy lezártnak tekinthető-e az élete (azaz meghalt-e); másrészt nem volt tudomás a halál pontos körülményeiről, s arról, hogy ha esetleg halott, vajon megkapta-e bárkitől az elbocsátó végtisztességet. Erről csak a haláleset, a holttest vagy a sírhely pontos helyének tudatában lehetett volna megbizonyosodni.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A költő sorsának bizonytalansága, mely a Petőfi-emlékversek állandó retorikai eleme, először Arany János Emléklapra című episztolájában jelent meg 1850 januárjában. A poéma lamentatív tónusát a költő két sorslehetőségét tükröző kérdés egymás mellé helyezése, valamint egy figura etimologyca használata hozza létre. Kifejezésre juttatva a kétségek közt hánykolódó lírai beszélő érzelmi-gondolati zaklatottságát, valamelyest érzékeltetve talán Petőfi élők és a holtak világa közé szorult létformáját is: „Enyészet dulta-é fel ifjuságát? / Vagy bujdosik földetlen földeken…?”2

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Itt olvasható elsőként az a később részletesebben tárgyalandó romantikus látomás is, mely a sírhelyre való rámutatás lehetetlenségét egy, a nép ajkán és a madarak énekében továbbélő ossziáni vagy orpheuszi poétatípus megteremtésével oldja föl. Az organikus zsenialak aprólékos, nagy hatású – talán József Attila költészetében is munkáló – metaforizációjában az elhunyt költő ismeretlen és rögzíthetetlen sírhelyén dús növényzet sarjad, melybe olykor daloló madarak költöznek. „Minden csepp vérbül uj virág kelendett / És több madár zeng ott a ligeten.”3 Thaly Kálmán Petőfi emlékezete (1855) című versének tetemes része e mély hagyományú „természet mint sírhely” toposzt bontja ki, mely inkább a laudáció beszédneméhez kapcsolható. A Thaly-vers zárlata azonban látványosan használja a panaszos szólam két frázisát is: a sírhely hiányának és a halálból visszajáró temetetlen költőnek a toposzát is.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Mi belőle még azóta fel-feljár:
Csak az elhunyt nagy halottnak árnya már!
 
Mit beszél az emlékezet
A nagy költő sirja felett?
Minő virág diszlik rajta?
S a szomoru-fűz kihajta?…
– Azt se tudjuk sirod hol van:
Tán nem is az édes honban?!4
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Sokáig lehetne idézni a költő sírhelyének hiányát problematizáló költemények hosszú-hosszú sorából. Ám mivel később másutt is megjelenik a fordulat, érdemesebb rátérnünk arra a képzetkörre, amely még nem kínál megoldást a gyász gyötrelmeire, hanem tovább fokozza a kételyek és a szenvedés bemutatását. Ilyen esetekben általában az elhunyt Petőfi (képzelt) kísértetként tér vissza: a földolgozatlan és elfojthatatlan („temetetlen”) múlt szimbólumaként. A Petőfi-kísértet olykor a szabadságharc és a csatatér kísértő emlékképeinek megtestesítője, mint például Szász Károly Hallom dalaidat (1850) című, Petőfit megszólító versében:
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Csendes éjszakában, mikor a búbánat
Édesen szunnyadoz, és a gond elalszik, […]
Én még ébren vagyok, s halvány kisértetek,
Szállongnak körül: a futó magyar sereg!
 
S a vesztett csatának sivalkodásában
Egy halavány árnyék tűnik fel előttem.
Ijesztő kisértet rémes éjszakában,
S mégis úgy tetszik, hogy mint élőt ismerem.
A véres homlokon, szétzilált fürtökben
A te visszajáró lelked áll előttem.5
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Ennél ismertebb Arany János – Szendrey Júlia második házassága ihlette – A honvéd özvegye (1850) című balladája, melyben a szellem egy rossz lelkiismeretű, újraházasodó fiatal feleség lázas víziójaként, egy erkölcsi vétek következményeként kísért. A sokáig kiadatlan, azonban valószínűleg kéziratban terjedő ballada tetőpontján a következő szavakat intézi a kísértő férj a szép özvegyhez:6
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Eldobtad a tiszteletes gyászt,
Korán vetéd el azt, korán,
Meglehet, e gyász néha-néha
Emlékeztetett volna rám: […]7
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A hazajáró halott szavainak intertextuális utalásai („[e]ldobtad a tiszteletes gyászt”) érzékeltetik, hogy a szellemként visszajáró vőlegény figurája Petőfi költészetének szentimentális-vadromantikus hagyományrétegéből, például a Cipruslombok-ciklusból vagy a September végénből építkezik. E versekben Petőfi a halálból kísértő vőlegény vándormotívumát gyakran saját lírai alteregóira írta rá:8 valószínűleg ennek a költői fogásnak is köszönhető, hogy a kísértetiesség a költő Bach-korszakbeli emlékezetének fontos komponense lett.
 
1 Az antikvitás héroszkultusza és temetkezési szokásai közötti összefüggésekről lásd Szalay P. Csongor fontos tanulmányát, mely a Petőfi-kultusz szempontjából is igen tanulságos: „A hérószkultusz kimondottan egy-egy helyhez kötődött: ahhoz, ahol a hérosz sírja volt.” Szalay 2017, 189–255, különösen: 195–205, az idézet helye: 204. Kunt 1990.
2 AJÖM I. 76–77.
3 Uo.
4 Thaly 1855.
5 Szász 1850.
6 Szilágyi 2023, 338–347.
7 AJÖM I. 93–98.
8 Benkő 1936.
chevron_left
chevron_right
Tartalomjegyzék navigate_next
Keresés a kiadványban navigate_next
A kereséshez, kérjük, lépj be!
Könyvjelzőim navigate_next
A könyvjelzők használatához
be kell jelentkezned.
Jegyzeteim navigate_next
Jegyzetek létrehozásához
be kell jelentkezned.
    Kiemeléseim navigate_next
    Mutasd a szövegben:
    Szűrés:
    Kiemelések létrehozásához
    MeRSZ+ előfizetés szükséges.
      Útmutató elindítása
      delete
      Kivonat
      fullscreenclose
      printsave