A) A Petőfi-titok (Histográfiai vázlat)

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A Petőfi eltűnése körüli bizonytalanságról korabeli sajtóforrások, művészi alkotások, privát dokumentumok (naplóbejegyzések és levélváltások), valamint néhány hivatalos ügyirat árulkodik. Elképzelhető, hogy mily mértékben megnehezíthette a tisztánlátást a szabadságharc utáni megtorló gépezet, az attól való félelem, a sajtónyilvánosság ideiglenes összeomlása és a későbbi (jelentős szerzői és szerkesztői öncenzúrát eredményező) kiszámíthatatlan sajtótörvénykezés. Nem véletlen, hogy az ekkori források jellemzően privát és félnyilvános eredetűek – kivételt képeznek a sajtóban megjelenő emlékversek és a homályosan fogalmazó, szórványos cikkek, melyek viszont éppen a nem publikus források hatására keletkeztek.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Nem elfelejtendő, hogy Petőfi másodrangú forradalmi vezetőként rajta volt a különböző körözési listákon: 1849 januárjában román, lengyel és német nyelvű körözőlevelet adtak ki róla, melyet szeptemberben (egy csendőrségi elfogatóparancs kíséretében) megerősítettek, felségsértés és fegyveres fölkelésben való tettlegesség vádjával.1 Sokáig, az 1858-as császári amnesztiáig joggal volt feltételezhető, hogy a forradalmár akár életben is maradhatott, és bujdosik valahol a hatóságok elől. A tájékozódást tovább bonyolította, hogy a legtöbben még az erdélyi seregben sem ismerték közelebbről a költőt, tehát sokan úgy beszéltek róla, hogy nem is találkoztak vele személyesen, mindössze a nevét ismerték. Emiatt zavart okozott például, hogy Petőfi Sándor mellett bizonyos Petőfy Ignác is részt vett a fehéregyházi ütközetben. Mindemellett az sem elképzelhetetlen, hogy talán más helyi versírókkal keverték össze a forradalmárt. Ebből következően a költő eltűnéséről szóló legkorábbi forrásanyag mindössze ingatag feltételezésekből és szóbeszédekből áll. Mivel e politikailag érzékeny kérdést nem lehetett nyíltan megvitatni és konszenzusra jutni, a különböző életrajzkísérletek egészen eltérően foglaltak állást. Érzékletesen szemlélteti a költő körüli kétségeket az 1856-ban megjelent Ferenczy–Danielik-féle életrajzgyűjtemény: „[Petőfi] kapitány lett az erdélyi seregnél, hol nyom nélkül eltűnt. Sokan halottnak hiszik; mások állítják, hogy Amerikába menekült.” 2

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Nyilvánosan elsőként a Vasárnapi Ujság szerkesztője, Pákh Albert foglalkozott Petőfi sorsával 1860–61-ben, amikor a politikai viszonyok ideiglenes enyhülésével erre elérkezettnek látta a pillanatot. A politikai körülmények okozta nehézségekről maga a cikksorozatot meghirdető szerkesztő vallott: „[…] Petőfi halálának körülményei oly tényekkel valának összefüggésben, miknek megemlítését a közel lefolyt időkben még mindig tiltották a viszonyok, s melyek előadása balmagyarázatokra szolgáltatott volna ürügyet.”3 A Vasárnapi Ujságban – mely a korszak legolvasottabb lapja, a nyilvánosság első számú fóruma volt – szerkesztői jegyzetek kíséretében adta közre a Petőfi eltűnéséhez köthető híreket, visszaemlékezéseket, véleményeket. 1860. október 14-én, a szövegek publikálásának megkezdésekor meglehetősen optimista hangnemben nyilatkozott: „Addig nem fogunk nyugodni, míg az igazság itt is kiderül. […] Tudni akarjuk, tudnunk kötelesség: Petőfi Sándor hol és mikor halt meg!”4 Pákh változó megbízhatóságú, olykor egymást cáfoló leveleket tárt a nyilvánosság elé. Egy részüket, melyeknek egyáltalán nem tulajdonított hitelt, nem is közölte. E nemrégiben előkerült, eddig részben ismeretlen teóriákat megörökítő levelek azonban jelen fejezet szempontjából gazdag forrásértékű – tehát később bemutatandó – dokumentumok.5 Végül Pákh 1861. március 17-én egy apró betűs szerkesztői megjegyzésben berekesztette a széles körű érdeklődést kiváltó vitát, mondván: „a közzétett 40 levél tartalma napnál világosabbá teszi Petőfi elhunytát”.6

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az eltűnésről szóló irodalmat bővítették a későbbi évtizedekben intézményesedő Petőfi-emlékezet kutatásai, illetve a különböző szélhámosok által gerjesztett botrányok is. Országos figyelmet váltott ki például egy Manasses Dániel álnevű csaló históriája, aki az 1870-es években azzal a történettel járta végig az erdélyi úri házakat, hogy együtt raboskodott Petőfivel egy szibériai ólombányában.7 Az elbeszélések gyarapodásában és terjedésében jelentős szerepe volt a városi-mezővárosi-falusi orális kultúrának is, melynek köszönhetően a költő haláláról és megmeneküléséről rengeteg – sokszor minden realitást mellőző – elbeszélés született.8 (A néprajzi jellegű források keletkezési ideje a legtöbb esetben meglehetősen bizonytalan, e szűkös időkeretű vizsgálatban azonban csak azok hasznosíthatók, melyek keletkezése bizonyíthatóan az általunk vizsgált, szűkös időkeretbe esik.)

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

E komplex forrásanyag földolgozásában (és közlésében) alapvető jelentőségű Ferenczi Zoltán, Csernátonyi Gyula, Korbuly József 1888-ban megkezdett gyűjtőmunkája, melyet később Ferenczi szintetizált Petőfi eltűnésének irodalma című, nagyívű, 1910-ben publikált tanulmányában. Az értekezés – Pákh, Haller József, Török Aurél, Imreh Sándor, Farnos Dezső nyomán9 – a századfordulóig ismertette és rendszerezte a költő eltűnését tárgyaló kiterjedt elbeszélésanyagot.10

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A huszadik század derekán Dienes András Petőfi-titok (1948) és Petőfi a szabadságharcban (1958) című, lenyűgöző – részben Illyés Gyula ihlette11 – könyveiben valósította meg Petőfi utolsó napjának máig legrészletesebb, talán legnagyobb hatású rekonstrukcióját.12 Egy román–magyar kutatócsoporttal közösen bejárta a csata helyszíneit, elbeszélgetett a valamikori szemtanúk utódaival, percről percre követve Petőfi menekülését.13 Dienes eredményeit azonban hamar komoly kritika érte: Mezősi Károly vitatta azokat, átértékelve az érvelést megalapozó koronatanúk vallomásának megbízhatóságát.14 A rendszerváltás éveiben a kutatásnak két laikus Petőfi-kereső, Morvai Ferenc és Kiszely István botrányos „expedíciója” adott lendültet. 1989-ben egy szibériai faluban, Barguzinban vélték megtalálni Petőfi hamvait, azonban az antropológiai és csontkémiai módszerek hamar bizonyították, hogy valójában egy ismeretlen nő maradványait tárták föl. A kutatás körüli, évtizedekig elnyúló polémia tovább terebélyesítette a szerteágazó (a hadtörténettől az antropológiáig terjedő) irodalmat.15 Legutóbb Szűcs Gábor kavarta föl a téma körüli állóvizet 2011-ben, amikor új perspektívából tekintette át a költő eltűnéséről szóló dokumentumokat egy plágiumgyanús, valószínűleg Papp Kálmán, amatőr Petőfi-kutató jegyzetein alapuló dolgozatában, mely természetesen továbbra sem tudta megnyugtatóan rekonstruálni a költő halálát.16

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A sokakat foglalkoztató kérdésről mindössze annyit tudunk bizonyossággal kijelenteni, hogy Petőfit nem találták a sebesültek vagy a foglyok között a csata után. Hitelt érdemlően senki sem látta később sem, így vélhetően a fehéregyházi-segesvári csatában esett el 1849. július 31-én, Fehéregyháza és Héjjasfalva között. E következtetést azonban minden kétséget kizáróan igazolni csak régészeti módszerekkel, a holttest megtalálásával lehetne. Ennek hiányában időről időre megjelennek tudományos teóriák,17 s még gyakrabban laikus koholmányok, amelyek megkérdőjelezik a költő fehéregyházi elestét. Kerényi Ferenc szerint Dienes András 81 különböző változatott gyűjtött össze Petőfi haláláról.18 A legkurrensebb szintézist Hermann Róbert készítette, aki egyértelmű állásfoglalás helyett bemutatta az eddigi kutatás fontosabb sarokköveit és azok anomáliáit.19 Szerinte a rendelkezésre álló forrásanyag egyelőre nem alkalmas egy megingathatatlan rekonstrukció fölállítására: ehhez a Petőfi körüli érdemi forrásanyag (nem várható) bővülésére s főként régészeti föltárásokra volna szükség.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Addig maradnak a tetszetősnél tetszetősebb elméletek, a tucatnyi szereplő által majdnem megmentett, illetve eltérő helyszíneken és eltérő módon hősi halált halt költőről, aki, mint tudjuk, három helyen született, s legalább hat helyen halt meg.20
 
1 PAt I. 309–310.
4 Uo.
5 Ezek az olvasói levelek a Vasberényi Géza-féle gyűjtemény részét képezték, a dokumentumokhoz való hozzáférésben Szilágyi Márton és a Hereditas Antikvárium munkatársa, Pipicz Illés segített, köszönet illeti őket.
6 Vasárnapi Ujság 1861. márc. 17., 127.
8 A legfrissebb gyűjtés: Magyar 2023.
10 Megjegyzendő, hogy a tanulmány első felét már 1894 januárjártól folytatásokban közölte a Ferenczi által szerkesztett Petőfi-Múzeum. A negyedévente megjelenő lap – öndefiníciója szerint – szigorúan tudományos folyóirat volt, mely a költőre vonatkozó adatokat kívánta összegyűjteni és feldolgozni egy reménybeli kritikai kiadás, illetve egy tudományos igényű Petőfi-életrajz céljából. Ferenczi 1910.
11 Illyés 1937, 770–775.
13 A kutatómunkához kapcsolódó sajtóközlemények, úti jegyzetek, jelentések, jegyzékek, szépirodalmi alkotások stb.: Fond personal Culcer Alexandru [Culcer Alexandru személyi hagyatéka], Serviciul Judeţean Mureş a Arhivelor Naţionale, [Román Nemzeti Levéltár Maros Megyei Hivatala], Fond 1252 dos. 20f, 16f. A dokumentumokhoz való hozzáférésben Sárándi Tamás segített, köszönet illeti.
15 E rendkívül kiterjedt vitaanyagból néhány fontosabb munka: Fekete 1990. Kovács 1990. Kovács 2003. Hermann 2015b. Polgár 2015. Mende 2015.
16 Szűcs 2011. A plágiumról: Kovács 2012.
17 Vö. Hamvas 2010, 445.
Tartalomjegyzék navigate_next
Keresés a kiadványban navigate_next

A kereséshez, kérjük, lépj be!
Könyvjelzőim navigate_next
A könyvjelzők használatához
be kell jelentkezned.
Jegyzeteim navigate_next
Jegyzetek létrehozásához
be kell jelentkezned.
    Kiemeléseim navigate_next
    Mutasd a szövegben:
    Szűrés:

    Kiemelések létrehozásához
    MeRSZ+ előfizetés szükséges.
      Útmutató elindítása
      delete
      Kivonat
      fullscreenclose
      printsave