A panaszok megjelenését a szervi/fiziológiai elváltozások, pszichés tényezők és az ingerküszöb egyéni sajátosságai határozzák meg. A betegek panaszainak hátterében 50–60%-ban (egyes vizsgálatokban még ennél is kisebb arányban) organikus, 10–20%-ban pszichés/pszichoszomatikus okok húzódnak meg. Az esetek körülbelül egyharmadában azonban a panasz hátterében pontos ok nem azonosítható, a diagnosztikus címke a tüneten alapul (derékfájás, fejfájás, diszpepszia). Ezeknek az eseteknek jelentős része valószínűleg szomatizáció. Az organikus betegséget valószínűvé teszi, ha a tünetek kialakulásának pontos mechanizmusa ismert, a fizikális vizsgálat vagy a diagnosztikus tesztek során objektív eltérést találunk, ha a tünet egy (nem több) okra, betegségre vezethető vissza, és ha jól reagál az adott betegség specifikus kezelésére. Az anamnézis és a fizikális vizsgálat alapján a panaszok többsége (körülbelül 75%-a) besorolható ezekbe a kategóriákba (organikus, pszichés, orvosilag nem magyarázható), az organikus eredet nagy biztonsággal kiemelhető. Az ismeretlen eredetű panaszok, szomatoform zavarok megjelenésére bizonyos rizikótényezők megléte hajlamosít: nőkben gyakrabban alakulnak ki, hajlamosít az alacsonyabb iskolai végzettség, jövedelem és a munkanélküliség, gyakoribb a falvakban élők, a magányosak és szociális elszigeteltségben élők körében is. A mindennapi gyakorlatban gyakran egyértelmű kategorizálásra nincs is szükség és lehetőség, mert a betegség eredetében keverednek e fenti tényezők. Fontosabb eldönteni, hogy súlyos vagy banális-e a betegség, milyen mélységű kivizsgálásba kezdjünk.

A daganatos betegek időben történő kiemelését segíti a jellegzetes tünetek korai kivizsgálása. Egy több mint egymillió emberre kiterjedő vizsgálatban az egészséges emberek körében meglévő tüneteket vizsgálták abból a szempontból, hogy mennyire jelzik előre a daganatos megbetegedések megjelenését, illetve az összes halálozást. A leginkább veszélyes tüneteknek az alábbiak bizonyultak: étvágytalanság és súlyvesztés, légszomj, mellkasi diszkomfort, nyelési nehezítettség, hányinger, hányás, székelési szokások megváltozása és köhögés. A daganatos betegségek megjelenését is nagyban befolyásolja a családi anamnézisben előforduló rosszindulatú daganatok, illetve az egyén kockázata is (idősebb kor, dohányzás, ismert mastopathia (emlőelváltozás), vastagbélpolipok stb.

 

Az organikus eredetű betegségek kimenetele általában ismert, nagyjából megjósolható. Az akut panaszok általában heveny betegséghez köthetők, vagy sokszor kezelés nélkül is javuló tendenciát mutatnak. Ha a beteg panaszai szomatoform jellegűek / idiopátiásak, akkor a kórjóslat is bizonytalanabb. Testi panaszokkal jelentkező 500 beteget vizsgálva 2 hét alatt a panaszok a páciensek 70%-ában javultak. Az első két hétben nem javuló 30% körében is jelentős enyhülés mutatkozott, a harmadik hónap végére ezen betegek 60%-a is a tünetek csökkenéséről számolt be. A javuló tendenciát mutató betegek körében a relapszus (visszaesés) ritka volt. Hosszabb távú, 5 éves követés alatt is hasonló arányokat tapasztaltak: 81% esetében javultak a panaszok, 56%-nak teljesen megszűntek.

 

 

Elgondolkodtató, hogy amíg a különböző fájdalom szindrómák és hasi panaszok esetében a tanulmányok szerint a betegek közel 80%-a az orvos által alkalmazott kezelés hatására javulásról számol be, addig fáradtság, álmatlanság, szédülés, dyspepsia, szorongás, depresszió és szexuális diszfunkció eseteiben ez alig 40%.

 

Az orvosi munka összetettségéből adódóan mind a gyakori szomatikus betegségek differenciáldiagnosztikáját, mind a pszichoszomatikus betegségek felismerését és kezelését ismernünk kell. Az orvos–beteg találkozás alatt kell időnkhöz és lehetőségünkhöz képest explorálni (feltárni) a beteg panaszait: tisztázni, mit is jelent számára a betegsége, milyen elvárásai vannak velünk kapcsolatban, milyen félelmei vannak betegsége miatt. Meg kell erősítenünk benne a gyógyulásba vagy állapotának javulásába vetett hitét. Beszéljük meg betegünkkel a következő kontroll időpontját: a beteg biztonságérzetét javítja, ha tudja, hogy figyelnek rá, az orvos számára pedig megteremti a lehetőséget a beteg gondozására, a panaszokkal való megküzdésének javítására, illetve az esetlegesen fel nem ismert okok későbbi feltárására.