Szathmári következő könyve, a Kazohinia sokkal sikeresebbnek bizonyult, mint az első próbálkozása. Ez a mű is egy olyan alternatív társadalmat mutat be, ahol az utópikus szándék disztópikus társadalmat hoz létre. A Kazohinia története Swift (és Karinthy) főszereplőjének kalandjait folytatja. A Swift könyvében létrejött mintának megfelelően Gulliver egy hajótörést követően érkezik Kazohinia addig ismeretlen földjére. Eljut a városba, és megcsodálja a technológiailag magasan fejlett világot: „Egy- és kétemeletes házak következtek [...] Eleinte csodáltam, de később a nagy egyformaság és a dísztelenség valami hiány érzetét keltette bennem. Ilyen gazdag környék után cifra, tornyos palotákat vártam.... De legjobban mégis az lepett meg, hogy a rengeteg ember, aki gyalog, kocsin vagy vasúton megy, mind nagyon hasonló egymáshoz, és öltözékük csaknem teljesen egyforma, olyan, mint útitársaimé” (Szathmári 1941/1972, 28). Noha elbűvöli a technológiai precizitás, mégis valamiképpen zavarja a szépség hiánya, valamint a ruhák és házak egyformasága. Gulliver megtudja, hogy a bőség és a harmónia földjére érkezett, ahol mindent ingyenesen biztosítanak a lakosok részére, mindegyikük viszonylag könnyű munkát végez, és az emberek szükség esetén segítenek ugyan egymásnak, de máskülönben nem érdeklik őket a többiek. Az emberek soha nem beszélgetnek művészetekről vagy szórakozásról, mindez nem is érdekli őket. Magányosan élnek kényelmes, ám egyszemélyes lakásaikban; csakis akkor van kapcsolatuk egymással, amikor a másiknak szüksége van valamire, vagy a munkájuk némi gyakorlatias kommunikációt igényel. Az állami szervezetek nemcsak, hogy láthatatlanok, de nem is léteznek – gyakorlatilag nem alkalmaznak erőszakot vagy kényszerítést. A hineknek, Kazohinia lakosainak életét az úgynevezett kazo elv irányítja, amelyet ösztönösen és automatikusan követnek, mindazonáltal tudatában vannak szabályainak és kérés esetén el tudják magyarázni. Gulliver a kezdeti csodálata és a komoly erőfeszítései ellenére sem tud beilleszkedni ebbe a társadalomba, mivel az életmódjukat kínosan unalmasnak és értelmetlennek találja. Ezért aztán amint tudomást szerez a behinek nevű deviánsok létezéséről, belép a világukba. Ez a kalandja azonban rémálomba fordul, mivel egy olyan világot talál, ami leginkább egy orvos nélküli elmegyógyintézethez hasonlít. Őrült rituálék és irracionális elvek kormányozzák a behinek életét, melyet tekinthetünk a 20. századi közép-európai kultúra karikaturisztikus ábrázolásának. Gullivert megkéselhetik, ha azt állítja, hogy a négyszögek jobbak, mint a körök (vagy éppen fordítva), és senkinek nem szabad ételről beszélnie, hanem spiritualitásról, ami enyhíti az éhséget, hogy néhány példát említsünk (Szathmári 1941/1972, 179 és 186). (A Gépvilág című, 1972-ben megjelent gyűjteményben visszatér a babonák összetett rendszerének témája, a behinek hiedelmeihez és szokásaihoz hasonló elemekkel. Lásd a Guafa című szatirikus mesét; Szathmári 1941/1972, 188–207.)