Czigányik Zsolt

Utópia kelet és nyugat között a magyar irodalomban

8.3.7. Disztópia és politikai ideológia a Kazohiniában

Amikor a Kazohinia értelmezéséhez keresünk megfelelő ideológiai keretet, a fasizmus tűnik természetes választásnak, mivel nyílt utalás történik rá a keretelbeszélésben, és ez az ideológia nagy hatással bírt Magyarországon a harmincas években. A kommunizmus szintén explicit módon jelen van, főleg a javak közös tulajdonlásában – Siggelakis (2019, 9) szerint a könyvre gyakran tekintettek úgy, mint „a kommunizmus elleni rideg figyelmeztetésre, a technokrata, kollektív civilizáció ábrázolására.” Mindazonáltal Szathmári könyvének fókuszában nem áll sem a gazdasági, sem a politikai rendszer (sőt, alig jelenik meg bármiféle rendszer Kazohiniában), hanem az egyének egymással, illetve a társadalmi szabályokkal való kapcsolata.

A könyv néhány részletet bemutat a társadalom működéséről, de többnyire arra összpontosít, hogy miért is lehetetlen a 20. század Európájából érkező emberi lény számára (és feltehetőleg minden emberi lény számára) a teljességgel értelemközpontú hinek közötti élet. Mivel szerintem nagy jelentősége van fasizmushoz fűződő implicit viszony feltérképezésének Szathmári könyve értelmezése szempontjából, a következőkben az olasz fasizmus néhány fontos szövegével való összehasonlításban elemzem a Kazohinia szövegét, hogy kimutassam a disztópikus könyv és a fasiszta ideológia között húzódó párhuzamot. Mindazonáltal ezzel nem azt akarom sugallni, hogy Szathmári egyszerűen a fasiszta ideológiát alkalmazná a fiktív rendszerében. A hinek életének néhány vonása – például a múlt tagadása – kifejezetten szemben áll a fasizmus felfogásával. A különbségek ellenére a hasonlóságok bemutatásának célja az, hogy megmutassam, a fiktív szöveg implicit módon ennek az ideológiának a hibás voltára is rámutat. Valójában, amíg számos vonás, főleg a javak közös használata és a hin kultúra materializmusa a kommunizmus eszméihez köthetők, ahogyan az az alábbiakból majd kiderül, a fasizmus (és különösen annak olasz változata) szintén megfelelő ideológiai keretet szolgáltat a szöveg értelmezéséhez.

A hinek képzeletbeli társadalmának atomizált volta a fasiszta politikai ideológiához kapcsolja a könyvet, amely a korporatív testületekben lévő munkásokat élő atomoknak tekintette. Giovanni Gentile az Enciclopedia Italiana-ban (1932) a „Fasizmus” tárgyszóhoz írott előszavában megállapította, hogy a „fasiszta ember nem csupán egy személy, hanem egy nemzet és egy ország is” (idézi Schnapp 2000, 47). Ez érvényes Kazohiniában a végsőkig eltúlzott kollektív egyéniségre is, noha a fasizmus pozitivizmus-ellenessége és a spirituális értékekre és szimbólumokra való állandó hivatkozása csak a behinek világára vonatkoztatható. Ilyen módon a Kazohinia a szélsőségek szatírájaként is értelmezhető: bemutatja, hogy a szélsőséges pozitivizmus és a szélsőséges kollektivizmus egyaránt élhetetlen világot hoz létre. Mindazonáltal – legalábbis ami a könyv első részét illeti – a Kazohinia úgy is értelmezhető, mint a fasizmus céljainak szatirikus ábrázolása.

Ha tovább olvassuk Gentile és Benito Mussolini művét (idézi Schnapp 2000, 48), azt találjuk, hogy „a fasiszta életfelfogás vallásos, amely szerint az embert a magasabb törvényhez fűződő immanens viszonyában kell szemlélni, amely által egy spirituális közösség öntudatos részét alkotja”. Ez nemcsak egy elméleti feltevés, hanem a fasizmus gyakorlatát is magába foglalja (és sok egyéb totalitárius rezsimre is érvényes ez az állítást. Roger Griffin (2005, 16) véleménye szerint „a nácizmus és a fasizmus kortárs megfigyelői gyakran találták hasonlónak a szabadság általuk történt totális lerombolását egy szekuláris valláshoz”. Ebben az összefüggésben a Kazohinia úgy olvasható, mint a fasizmus szatírája: a fönt említett „legfőbb törvény” a kazonak felel meg, míg a közösség rejtett spirituális természete a behinek világára jellemzői. Az egyéniség hiánya Kazohiniában szintén párhuzamra talál a fasiszta tanokban: „individualizmus-ellenes lévén, a fasiszta életfelfogás az állam fontosságára helyezi a hangsúlyt. Az egyéniség értékét annyiban ismeri el, amennyiben érdekei egybeesnek az államérdekekkel [...] A fasiszta államfelfogás mindent felölel. Az államon kívül nem létezhet emberi vagy spirituális érték” (Schnapp 2000, 48). Ugyanígy értendő a kazo viselkedés is, az egyes személy elszigetelt és egyszersmind feloldódik egy nagyobb rendszerben, a kettő között csak az a különbség, hogy Kazohiniában az állam nincs a középpontba állítva, főképpen azért, mivel a hinek szélsőségesen erős pszichológiai összetartása mellett gyakorlatilag nem szükséges egyéb kényszerítő rendszer (hacsak nem vesszük figyelembe az eredeti kéziratban található befejezést). De a fasiszta ideológia is úgy tekint az államra és a nemzetre, mint egy spirituális egységre. Az „egyetlen nemzet, amely közös akarattal és lelkiismerettel mozdul” eszméje (Schnapp 2000, 49) visszhangzik a kazo elvében a Kazohiniában, a társadalom és az egyén hasonló fúziója található meg itt is.

Állítsuk most szembe a kazo meghatározását a fasizmus másik vonásával: „mint a személyiség egy magasabb rendű, erőteljesebb kifejeződése, a fasiszta állam olyan spirituális erőt foglal magában, amely az ember erkölcsi és intellektuális életének összes kifejeződését felöleli [...] Ez a legfőbb elv, a lelkek lelke [anima dell’anima], amely átjár minden embert, aki a civilizált társadalom tagja, személyiségének legmélyéig hatolva” (Schnapp 2000, 50). Az itt lefestett képet akár a kazo meghatározásának is tekinthetnénk. A „lelkek lelke” (vagy más néven „legfőbb törvény”) egyenértékű a kazoval, és még ha nincs is „matematikai világosság” említve a fasiszta szövegben, egy olyan ideológia, amely „az ember erkölcsi és intellektuális életének összes kifejeződését felöleli” (Schnapp 2000, 50) ahhoz vezet, hogy az egyéniség csakis egy nagyobb kollektív keretben létezhet. Ez a vonás szintén tipikus mind a totalitárius ideológiák, mind a kollektív disztópiák esetében, és ily módon a Kazohiniához hasonló disztópiák a kollektivista totalitárius ideológiák embertelen természetére világítanak rá

A rejtett automatizmus a kazo elvének alkalmazásában szintén párhuzamra talál a fasiszta tanokban. A fasiszta állam „megtestesít egy belsőleg elfogadott normát és viselkedési szabályt. Az egész személy fegyelme áthatja az akaratot éppannyira, mint az intellektust” (Schnapp 2000, 50). A fegyelem és a személyiségnek átitatottsága a viselkedési szabály által kicsiny teret hagy az egyéni döntés számára. A fegyelmezés ki nem mondott módon van jelen a Kazohiniában, lévén, hogy a kazo vezérlő elve beépült a hinek gondolkodásmódjába, amely ugyanazokkal a hosszútávú következményekkel jár, mint egy Szép új világ-féle kondicionálás, ami a születéstől kezdve meghatározza az egyén gondolkodásmódját. (Az „automatikus viselkedés” gyakori említése akár a fegyelmezés szigorú formájának is tekinthető.) Ily módon a Kazohinia ironikus rendszere lehetővé teszi, hogy az értelmezésbe beemeljük a fasizmus elveit is, de az állami rendszer hiánya Kazohiniában egy másik fontos (noha kisebb befolyással bÍró), harmincas évekbeli ideológia felé mutat.

Utópia kelet és nyugat között a magyar irodalomban

Tartalomjegyzék

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 664 184 9

Irodalom

Utópia kelet és nyugat között a magyar irodalomban Szerző: Czigányik Zsolt Utópia és disztópia kapcsán elsősorban angolszász szerzőkre szoktunk gondolni, pedig a műfaj, illetve jelenség a magyar kultúrában is régóta jelen van. Ez a kismonográfia az első próbálkozás a magyar irodalomban elszórtan megtalálható utópikus és disztópikus írások koherens hagyományként való értelmezésére. A kötet bemutatja a régi magyar irodalom és a Magyarországon alkotó külföldi szerzők (mint Jacobus Paleologus és Johannes Comenius) utópikus írásait, Morus szövegének fordítás- és hatástörténetét, majd részletes elemzéseket közöl a XIX. és a XX. század első felének legfontosabb utópikus műveiről. Ezek a művek gyakran ismert, kanonikus szerzők (Bessenyei György, Jókai Mór, Karinthy Frigyes, Babits Mihály) olyan írásai, melyek ritkán vannak a figyelem középpontjában, mások pedig, mint Szathmári Sándor Kazohiniája, kimondottan az utópikus hagyomány szempontjából fontosak, míg Az ember tragédiáját a kötet újszerű szempontból mutatja be. Az elemzések, az utópia műfajának megfelelően, az irodalmi hermeneutika módszereit a politikatudomány és az eszmetörténet eszközeivel egészítik ki. A könyv egyik fontos állítása, hogy a magyar utópizmusra (ahogy általában a magyar kultúrára) nagy hatással van a közép-európai régió köztes, liminális helyzete kelet és nyugat között, mely befolyásolja a hatalmi struktúrákat, a társadalmi és politikai rendet, és az ezekre reflektáló utópikus szövegeket. A műelemzések megközelítésére nagy hatással volt a mai interdiszciplináris utópiakutatás, különösen Lyman Tower Sargent, Gregory Claeys és Fátima Vieira munkássága. Kiemelt jelentőséget kap a magyar és a brit hagyományok kapcsolata, különösen Jonathan Swift és H. G. Wells recepciója. A kötet először angol nyelven 2023-ban Utopia between East and West in Hungarian Literature címen jelent meg a Palgrave Macmillan kiadónál. https://link.springer.com/book/10.1007/978-3-031-09226-8 Fordító: Ébényi Anna

Hivatkozás: https://mersz.hu/cziganyik-utopia-kelet-es-nyugat-kozott//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero