Csaknem 400 év telt el Morus Tamás híres könyvének és az első magyar fordításának megjelenése között; e késés hátterében két ok is meghúzódik: egyrészt 1844-ig Magyarország hivatalos nyelve a latin volt és Magyarországon a legtöbb értelmiségi olvasott latinul. A nyelvi kérdésen túl a publikáció lehetősége is kérdéses volt. A török megszállás és a Habsburg-uralom sem kedvezett az utópikus irodalomnak kiadói szempontból. Kelen Ferenc első magyar fordítása végül csak 1910-ben jelent meg. Ezt a nagyon precíz, ámde nehézkes fordítást 1941-ben követte egy élvezhetőbb szöveg, amelyet Geréb László készített. Mindazonáltal ez utóbbi kiadás egy rövidített változat, amelyikből az eredeti fontos részei hiányoznak. Ezek után nem meglepő, hogy csupán két évvel később Kardos Tibor pontosan, de modern nyelvezettel újrafordította a művet. Ez terjedt el hivatalos magyar szövegként az 1960-as és 1980-as években történt apróbb revíziók után. Morus művéből egy rövidebb válogatás szintén megjelent Bodor András fordításában az 1950-es években.

Kardos fordításának 1963-as kiadásáig az Utópia társadalomfilozófiai szempontból fontos szövegként jelent meg, általában rangos filozófiai sorozatok részeként, részletes bevezetéssel, utószóval és a szöveghez fűzött jegyzetekkel. A későbbi kiadások azonban többnyire a szöveg irodalmi jellegét hangsúlyozzák – megfigyelhető egyfajta ingadozás az elsősorban filozófiai és az elsősorban irodalmi értelmezések között, mind a szöveg fordítása, mind pedig a recepciója terén. Minden fordítás a latin változaton alapul, általában az 1518-as bázeli Frobenius-kiadáson vagy a latin szöveg Michels-Ziegler-féle 1895-ös kritikai kiadásán. A különféle fordításokban változó a paratextusok megléte (fiktív levelek, térkép, Utópia ábécéje stb.): Morus Aegidius Péterhez (Peter Giles humanista értelmiségi) írott levele általában fordításra került, de a többi függeléket figyelmen kívül hagyták. A mai kortárs kiadások többnyire illusztráltak, és az illusztrációk gyakran (de nem mindig) az 1518-as Frobenius-féle kiadáson alapulnak. Azt a tényt, hogy Morus Utópiájának megjelenése után négy teljes évszázadon keresztül hiányzott magyar fordítása, némileg ellensúlyozza a mű nem kevesebb, mint tizenegy 20. és 21. századi kiadása.

Az Utópia első magyar fordítását, amit 1910-ben készített Kelen Ferenc (1873–1958) egy filozófiai írásokat tartalmazó sorozatban jelentette meg a neves Franklin Társulat Budapesten a Magyar Tudományos Akadémiával együttműködésben, a fordító jegyzeteivel és utószavával ellátva.1 Kelen fordítása a latin szövegen alapul – az nem világos, hogy melyik változaton, de az utószóban az 1518-as bázeli Frobenius kiadást dicséri. A fordítás a jegyzetekkel és az utószóval együtt precíz tudományos munka, alapos, de kissé nehezen olvasható és régies nyelvezetű. A görög és latin nevek, mint például Hythlodaeus, Amaurotum, és Anydrus, valamint More sajátos szóalkotásai, mint syphograntus és traniborus, változtatás nélkül jelennek meg, és a sziget neve szintén Utópia marad (ékezettel), a szöveg sajátos vonása, hogy Utopust nem nevezik királynak (amint az eredeti mű sem, de Ralph Robinson angol fordításának hátasára a királyi cím igen elterjedt a különféle fordításokban), és nevéhez nem fűz rangot vagy címet. Az utószó egy részletekbe bocsátkozó, rendkívül alapos tudományos tanulmány Morus életéről, a mű fontosságáról és az európai irodalom utópikus hagyományáról. A 16. századi humanisztikus hagyomány társadalomfilozófiai munkái közé helyezi az Utópiát, hangsúlyozva Platón Az állam című művéhez való kötődését, de Utópia erkölcsét epikureusként határozza meg. Azt is aláhúzza, hogy Utópia egy kommunisztikus eszmén alapszik, és racionális alapokon nyugszik; ez a vonása leginkább a valláshoz való hozzáálláson mutatkozik meg, amit alapvetően magánügynek tekintenek Utópiában.

Egy generációval később, 1941-ben új fordítást tettek közzé, amely a szélesebb közönség igényeit is figyelembe vette. Geréb László (1905–1962) fordítását a budapesti Officina Kiadó publikálta a fordító előszavával.2 Ez a szöveg gördülékeny, olvasóbarát és még ma is élvezetes olvasmány. A bevezetés történelmi összefüggésbe helyezi Morus személyét, méltatva a szerző humanista bölcsességét és erkölcsi normáit, valamint a mű irodalmi minőségét, és az államférfi bölcsességével ötvöződő irodalmi képzelőerőt. A szövegben Utópiát időnként „Seholsincs ország”-ként emlegetik, mindazonáltal általában eredeti formájában szerepel magyar ékezet nélkül. Hythlodaeust ’Szavajátszó’-nak magyarítja és a nevet lábjegyzetben magyarázza meg; a helyneveknek is szellemes magyar megfelelőt talál (Anydros – ’Szárazvíz’, Amaurotum – ’Nekeresd’), amelyek összességében egy tündérmese hangulatát keltik. A legtöbb görög kifejezés az eredeti formájában szerepel magyarázó lábjegyzettel.

Egészében nézve a szöveg egyaránt élvezhető, ugyanakkor professzionális fordítás benyomását kelti – eltekintve a nagy számú zavaró kihagyástól. A szöveg után következő rövid végjegyzet az 1779-es londoni kiadást jelöli meg a fordítás eredetijeként. A jegyzet a következő érdekes állítással folytatódik: „Szövegünk a teljes Utopiát adja, de nem teljesen. Morus gondolatmenetéből semmit el nem hagytunk, de a hosszabb okfejtéseket, és aprólékos részletezéseket türelmetlen korunk számára rövidítettük” (Geréb 1941, 80). Ezeket a hiányzó részeket gondolatjel mutatja, és jellemzően minden oldalon található egy-kettő. Általában néhány mondat maradt ki, amelyek hiánya nem befolyásolja az érvelés érthetőségét; az eredmény többnyire egyszerűsítés, de nem zavaró csonkolás. Van azonban egy fontos kivétel ez alól a szabály alól, amelyik megkérdőjelezi a fordítás végszavának kijelentését, és a fordítás hűségét vitathatóvá tesz teszi. Az Első Könyv vége felé (35) Morus szövegét több oldallal megcsonkítja, és ezt mindössze egyetlen gondolatjel jelzi. A magántulajdon negatív hatásairól szóló fejtegetésről van szó, és a kihagyás azt eredményezi, hogy Geréb magyar fordításának olvasója nem szerez tudomást arról a tényről, hogy Morus Utópiabeli karaktere a köztulajdon pártján áll. Nincs arra vonatkozó forrásunk, hogy ez az elfogadhatatlan csonkolás a cenzúrának köszönhető-e vagy az öncenzúrának, vagy más megfontolásnak – mindezek oka lehet a negyvenes évekbeli Magyarországon uralkodó szigorú antikommunista rezsim –, mindazonáltal ez lehetetlenné teszi Geréb fordításának komolyan vételét, még ha vita tárgyát képezi is ez a kérdéskör. Szenczi (1957, 470) szerint Geréb az Utópiát „egy géniusz tréfájának” minősíti, míg Kardos és Moór bevezetéseikben a humort mint a komoly tartalom hordozóanyagát jelölik meg. Geréb megközelítése indokolhatja a könnyedséget, amely áthatja a szöveg egészét. Hajós József (1978, 312) szerint Kardos túloz, amikor bevezetésében (lásd alább) Geréb fordítását válogatásnak minősíti. Ennek a lényeget érintő csonkolásnak a fényében Kardossal kell egyetértenünk, aki Geréb fordítását nem tartja megbízhatónak.

Alig két évvel Geréb élvezetes, bár megcsonkított szövegének megjelenése után, 1943-ban Kardos Tibor (1908–1973) tette közzé az Utópia egy új, csonkítatlan fordítását.3 Fordítása határozottan szembenáll Geréb szövegével; sokkal közelebb van Kelen 1910-es változatáoz, többnyire attól sem függ teljesen – valójában Kardos fordítása a megelőző két fordítás legmagasabb minőségű elemeit ötvözi: Kelen tudományos pontosságát Geréb nyelvezetének gördülékenységével. Farkas Ákos (1992, 170) szerint „Kardos stilisztikailag semleges, ezért időtlen magyar nyelvezete a nyelvi univerzalitást auráját sugározza”. Az 1943-as kiadás egy Moór Gyula tollából származó, hatvan oldal terjedelmű bevezetéssel bővült, de teljes egészében átveszi Kelen 1910-es utószavát (ez lehet az oka a bevezetés kihagyásának a máskülönben változatlan 1947-es kiadásban). Az 1943-as kiadás tartalmaz még egy rövid és tényszerű előszót a fordítótól, amelyben kifejti a filológiai elveit: a fordításnak egyszere kell érthetőnek és pontosnak lennie. A fordítás alapjául a Michel és Ziegler-féle 1895-ös berlini kritikai kiadás latin szövege szolgált, de Kothe német és Fiore olasz fordításait is figyelembe vette. Az utószóban méltatja Kelen pontosságát és Geréb élvezetes szövegét, de utóbbit Morus szövegének csonkolásért méltán elmarasztalja.

Kardos fordítása a görög tulajdonneveket magyarra fordítva hozza – a cím Utópia marad, de a szövegben a sziget neve ’Sehol-sziget’-ként szerepel, Hythlodaeus megfelelője ’Csupatűz’, Anydrosé ’Száraz-folyó’, Amaurotumé pedig ’Láthatatlan-város’. Utopus neve ellenben változatlan maradt, de (Kelen fordításáról eltérően) királynak nevezik. Ez a tény a későbbi fordítások hatását mutatja, mivel az eredeti latin szöveg nem nevezi annak. E fordítás negyvenes évekbeli két kiadását számos más kiadás követte, ezáltal Kardos fordítása vált a szöveg kanonikus magyar változatává (noha a Magyar Elektronikus Könyvtár kevéssé érthető módon Geréb szövegét részesíti előnyben). A Helikon kiadó 1963-as kiadása nem egyszerű reprint volt, hanem az 1943-as kiadás alapos átdolgozása azzal a céllal, hogy még gördülékenyebbé tegyék a kortárs olvasók számára. Ez a revideált változat mindazonáltal csak kisebb változtatásokra szorítkozott a mondatszerkezet és a bekezdések tekintetében. Kardos egy terjedelmes utószót is írt ehhez a kiadáshoz (Moór és Kelen tanulmányai nem jelentek meg újra), amelyben a fordító Joachim Krehayn 1955-ös berlini kiadását is megjelöli a revideált változat forrásaként. Ez volt az utolsó revízió Kardos 1973-ban bekövetkezett haláláig, de ezután is számos más kiadás következett. A bukaresti székhelyű Kriterion Kiadó 1974-ben publikálta a magyar szöveget. A következő kiadásra 1989-ban került sor az Európa Kiadónál; ez a szöveg az 1963-as kiadáson alapul néhány apró változtatással és kibővített lábjegyzetekkel. A katolikus egyház könyvkiadójának, a Szent István Társulatnak a 2002-ben megjelent kiadása lényegében azonos az 1963-as kiadással, és Morus művének legfrissebb kiadása, amely a Cartaphilus Kiadónál jelent meg 2011-ben, csaknem azonos az 1989-es verzióval.

1952-ben megjelent egy könyv Morus, Bacon, Hobbes, Locke címmel, ami a magyar Művelt Nép Kiadó és a Román Nemzeti Tudományos Kiadó együttműködésével jött létre. A könyv a címadó szerzők műveiből való részleteket tartalmaz két román tudós, Ionescu Gulian és I. Banu válogatásában. More szövegeiből mintegy 20 oldalnyi szerepel az Utópia mindkét könyvéből. Az I. Banu tollából származó bevezetés – korának hű képviselője – úgy mutatja be Morust mint „az utópikus szocializmus atyját”, egy proto-marxista antikapitalistát, akinek alakját később a Római Katolikus Egyház torzította el. A szövegrészleteket Bodor András (1915–1999) klasszikus filológus fordította a latin szöveget véve alapul (noha Utopus királyként szerepel, ahogyan a Robinson-féle angol fordításban), és független mindhárom megelőző fordítástól. A válogatás meglehetősen jó képet ad az olvasónak More művéről (amennyiben eltekintünk a bevezetőtől). 

A fenti példák jól mutatják, hogy Morus Utópiája – miután már a latin eredetije is nagy hatással bírt – magyar nyelven is a 20. századi magyar kultúra fontos részévé tudott válni; a múlt században négy fordítása született (két teljes és kettő részleges), és összességében 11 kiadást ért meg nyomtatásban. Kardos revideált szövege vált a hivatalos fordítássá, mivel egyaránt megbízható szöveg és élvezetes olvasmány (2.1 táblázat).