A Morusról szóló első magyar könyvet a katolikus egyház hivatalos kiadója jelentette meg 1859-ben, jóval azelőtt, minthogy az Utópia magyar fordítása elérhető lett volna. Ez egy eredetileg 1839-ben megjelent, Sir Thomas More élete és kora egy ember levelei tükrében címet viselő, William Joseph Walter (1789–1846) tollából származó könyv fordítása (francia közvetítéssel). Morus kanonizációjának évében megjelent róla egy rövid könyv Morus Szent Tamás élete címmel (P. K. 1935). Három évvel később, 1938-ban Morus szerepelt a Korunk szentjei című kötetben is, melyet a piarista Schütz Antal, a 20. század első felének kiemelkedő magyar teológusa szerkesztett. A kötetben, amelynek címe azt ígéri, hogy a könyvben kortárs személyiségek szerepelnek, Morus Szent Tamás – jó néhány, évszázadokkal korábban meghalt egyéb szenttel együtt, mint például Bellarmin Róbert (1542–1621) és Nagy Szent Albert (1200–1280) – a 19. század modern szentjeinek társaságában tűnik fel, olyanok mellett, mint Lisieux-i Kis Szent Teréz (1873–1897) és Soubirous Szent Bernadett (1844–1879). A könyv, amely 1939-ben és 1940-ben újabb kiadásokat ért meg, aláhúzza, hogy a hírességektől hemzsegő modern kornak valóban követhető személyiségekre van szüksége, és Morust követendő példaként mutatja föl. Schütz a Nobel-díjjal kitüntetett norvég íróra, Sigrid Undsetre (1882–1942) hivatkozva kijelenti, hogy az embereknek mindig szükségük van hősökre, és ahelyett, hogy filmsztárokat vagy csúcsdöntőket istenítenénk, inkább a szentek tiszteletét ajánlja (1938, 1). Morus Tamást úgy állítja piedesztálra, mint aki a humanizmust keresztény hittel kombinálta, egyszerre volt igazságos és vidám, hősies és alázatos. Morus abban is példa lehet, hogy felismerte az átlagemberek szenvedéseit (az Utópiát Schütz a kortárs Anglia szatírájaként mutatja be) és csendesen szót emelt a királyi hatalommal való visszaéléssel szemben. 

A katolikus egyház társadalmi befolyása radikálisan csökkent az 1948-as kommunista hatalomátvétel után, Morus pedig mintegy ellensúlyként jelent meg az új típusú, kommunista hagiográfiákkal szemben. 1950-ben Molnár C. Pál (1894–1981) festő megbízást kapott a helyi plébánostól a pesti Vajdahunyad várában található Jáki kápolna mellékoltárképének megfestésére. A Jó halál címet viselő festmény többek között Morust és Margaret nevű lányát is megörökíti. A katolikus egyház mártírja, akit egy politikai zsarnok, VIII. Henrik végeztetett ki, világos üzenetet közvetített a kortárs politika hasonlóan zsarnoki helyzetében (lásd Csillag 2008). A rendszerváltás megújult érdeklődést hozott a katolikus egyházban Morus személye iránt, akit gyakran keresztény politikusként mutattak be (és akit 2000-ben II. János Pál pápa politikusok védőszentjének nyilvánított). A diktatúra idején politikával aktívan foglalkozni annyit jelentett, mint az ateista párt tagjának lenni, és mint olyan, elfogadhatatlan egy gyakorló katolikus számára. Még ha Magyarország kormánya Kádár János rezsimje alatt hivatalosan el is fogadta a szabad vallásgyakorláshoz való jogot, párttagokat vagy vezető pozícióban lévő embereket (és általában véve az állampolgárokat, elsősorban a tanárokat) óva intették a vallásgyakorlástól, noha azt hivatalosan szigorúan a magánszféra részének tekintették. Ez a két tényező együttvéve 1990-ben nagy vákuumot alakított ki a katolikus egyház politikailag aktív tagjai iránt, és Morus vonzó (bár távoli) példának tűnhetett egy nyilvánosság előtt megjelenő katolikus számára, aki komolyan veszi a hitét. Ebben az összefüggésben az Utópia megírása nem játszott központi szerepet, noha nem is szorult ki a köztudatból. 1992-ben magyarul kiadásra került Mario V. Pucci 1984-es Morus-életrajza (majd 1996-ban újra kiadták). A könyv Morus állhatatosságára és vértanúságára koncentrál, de egy rövid fejezet Utópia szigetéről is tájékoztatja az olvasót. 1993-ban – egy évvel Pucci könyvének megjelenése után (és egy évvel a második szabad választások előtt Magyarországon) a Ferences Rend kiadója publikálta Walter Nigg svájci protestáns teológus Thomas Morus: Der Heilige des Gewissens (1979) című könyvét A lelkiismeret szentje címmel. A könyv Thomas Stapleton (1535–1598) teológus tollából származó 16. századi életrajzon alapul, Pucci könyvéhez hasonlóan Morus és VIII. Henrik összecsapására helyezi a hangsúlyt, de az Utópia rövid bemutatását sem mellőzi. Kiemeli, hogy az Utópia számos humoros elemet tartalmaz, és nem minden kijelentése azonosítható Morus saját véleményként. Nigg (1993, 26) határozottan elveti Karl Kautsky kommunista értelmezését, és kijelenti, hogy egy elfogulatlan olvasat a könyv kritikus szemléletére helyezi a hangsúlyt, amelyik Morus keresztény humanizmusán alapul. Mint ahogy Pucci, Nigg szintén Morus állhatatosságára és humanizmusára teszi a hangsúlyt, és ahogy a vallásos recepcióban szokásos, az Utópia szerepe nem képezi az értekezés központi részét. 

Ugyanabban az évben a bencés Söveges Dávid (1993) publikált egy jelentős tudományos munkát a lelkiség történetéről. Morus a 16. századi keresztény humanista mintájaként kerül bemutatásra, mint ahogyan Erasmus is. Söveges (1993, 187) kiemeli Morus műveltségét, családi életét, humorát és állhatatosságát. Az Utópiát csak érintőlegesen említi; a középpontban az a tény áll, hogy a vallásosság nem keresztény, hanem általában emberi vonás. Kimutatja, hogy Morus imáit a karthauzi szerzetesek mintája befolyásolta, valamint megemlíti a Vígasztaló párbeszéd megpróbáltatás idején című művet is mint a magyarok számára különös fontossággal bíró könyvet a fiktív főszereplő magyarországi származása miatt.