Közhelynek számít Magyarországon, hogy a magyar irodalom nyelvi határainkon túl kevéssé ismert. Babits Mihály, aki az első magyar nyelvű, nagylélegzetű disztópia szerzője is, 1913-ban írt egy cikket Magyar irodalom címmel, melyet így kezd (1913/1924: 124): „Ezt a mi kis sötét fülkénket az emberi szellem nagy palotájában vendégek nem járják, Baedekerek alig említik. Sok könyvet írtak már a magyar irodalomról: még senki sem írta meg róla a Fejezetet - abba a nagy könyvbe, amelynek Világirodalom a neve”. Ha nem is feltétlenül ilyen drámai a helyzet, és sok szempontból túlzónak tarthatjuk Babits szavait Kertész Imre és Krasznahorkai László Nobel-díja után is el lehet mondani, hogy a fordítók erőfeszítései ellenére a legtöbb külföldi olvasó számára a magyar irodalom egzotikus és ismeretlen különlegesség maradt. Hasonló jelenségre panaszkodik John Fekete (1989: 191) a magyar tudományos-fantasztikus (SF) irodalom vonatkozásában. Állítása szerint „a magyar science fiction irodalmat nyugaton teljes ismeretlenség burkolja”. Darko Suvin is ignorálta a magyar irodalmi műveket a szocialista országokbéli SF-irodalmat felölelő 1970-es antológiájában.(Suvin, 1970) Amennyiben a magyar irodalom külföldön ismeretlennek számít, úgy az utópikus művek kétszeresen is elszigeteltnek mondhatók, mivel még a magyar olvasók körében sem közismertek. Mester Béla (2019) rámutat arra, hogy a magyar irodalom utópiákban szegénynek tűnhet, miután az ismertebb alkotók utópikus művei nem foglalnak el központi szerepet az életművükben, míg azon szerzők, akiknek utópiája életművük középpontjában áll, nem minősülnek elismert íróknak. Ennek többek között az az oka, hogy a magyar utópikus és disztópikus műveket ritkán tekintették egy összefüggő hagyomány részének. Az utópikus munkákat többnyire a szerző többi műve közé beágyazva tárgyalják, jellemzően kevésbé fontosnak tartva őket – főleg a realista regény műfajával összevetve, ez a nézetszemmel láthatóan még mindig meghatározónak számít az átlagos olvasó (és sok kritikus) szemében is. A jelen kötetben megkísérlek kritikai áttekintést nyújtani a magyar utópikus hagyományról, anélkül, hogy minden idetartozó mű részletes és kimerítő ismeretébe bocsátkoznék. Ebben az első bevezető fejezetben áttekintem a legfontosabb elméleti kérdéseket, – például a fikcionalitás vagy a szerző szerepének kérdését – amelyek az utópiával kapcsolatban fölmerülhetnek, abból a sajátosságából fakadóan, hogy az irodalom és a társadalomtudományok közti határterületen helyezkedik el.

A második fejezet a korai magyar kultúra utópikus elemeit emeli ki, valamint összehasonlítja a Morus Tamás Utópiájáról készült magyar fordításokat. A további fejezetek részletes elemzést nyújtanak a XIX. és XX. századi fontosabb magyar utópikus és disztópikus irodalmi művekről, elsősorban a következőkről:

Az utópia, mint a társadalomtudomány és szépirodalom határterületén mozgó műfaj értelmezésének központjában az a törekvés áll, hogy az utópikus szövegek minél többféle szintjét bontsuk ki, illetve felismerjük bennük azt többféle réteget, amelyek egymásra hatása befolyásolhatja az értelmezést. Amellett is érvelek (Fátima Vieira 2017-es tanulmányára alapozva), hogy az utópiák értelmezésének gyümölcsöző eljárása az lehet, ha mintegy tézisként tekintünk a szöveg által felépített társadalmi szerkezetre, amelyhez az olvasó által megtapasztalt társadalmi valósága szolgáltatja az antitézist, míg a szintézis nem képezi a szöveg részét: ezt az olvasó alakítja ki egy összetett hermeneutikai folyamat eredményeképpen. Célom jelen kötetben nem az, hogy a magyar utópikus irodalom teljes körét felölelő aprólékos olvasmány- és elemzésgyűjteményt nyújtsak, hanem hogy néhány fontos példán keresztül bemutassam a magyar utópikus hagyományt a nemzetközi utópizmus kontextusában, és hogy az irodalomtudományon túli érvényességére irányítsam a figyelmet, a legfontosabb irodalmi példák társadalomtudományi vonatkozásait figyelembe vevő részletes elemzésével. Tárgyalásra kerül majd, hogy mit is értünk utópizmus alatt, hogyan értelmezhetjük ennek jelenségeit, milyen módszertant érdemes követnünk – más szóval a könyv szól bizonyos jelentős magyar utópikus művekről, de legalább annyira szól arról, hogy magát az utópizmust milyen műfaji és társadalmi jelenségeket jelenítik meg, és hogy Közép-Európában és különösen Magyarországon mekkora jelentőséggel bír.