A Totoposzban uralkodó harmónia a társadalom kohéziójának megértésén alapszik, amely, noha hierarchikus, mindenki jólétét hivatott szolgálni. A szomszédos ország királya keményen kritizálja a totoposzi Arténis királynőt, amikor azt állítja, hogy „nem Uralkodik, hanem szólgál” (Bessenyei 1804/1999, 404). Joó (1930) és Szauder (1953b, 457) véleménye szerint Arténis királynő utópikus kormányzásának modellje Mária Terézia uralkodása (1740–1780), akinek ténykedése előtt Bessenyei nagy elismeréssel adózott. Bessenyei, már a Tariménes előszavának első mondatában „Mária Theresia Magyar Királynak örök emlékezetire tzéloz” (Bessenyei 1804/1999, 113), és egy jegyzetben hozzáfűzi, hogy Arténis kertjének leírása a bécsi schönbrunni kastély kertjét veszi mintául, melyet Mária Terézia idején építettek ki (Bessenyei 1804/1999, 140). Néhány értelmező egyenesen a kulcsregény műfajába tartozónak véli a Tariménest (pl. Nagy 1998, 148), ahol Trézéni áll Mária Terézia császárnő államtitkára, Kaunitz szerepében (1711–1794), míg Buzorkám a porosz Nagy Ferdinándot (1740–1786) személyesíti meg. Fried (1981, 217) szerint az elnyomott Jajgádia népének szenvedései a Habsburg Birodalomba bekebelezett Magyarország helyzetének a kivetítése, míg Totoposz parlamentje az 1790–1791-es reformokat tükrözi. Még ha ezek megfelelő párhuzamok is, nincs konszenzus e kérdéskört illetően; a fikciós személyek és események, valamint a való életbeli modelljük között fennálló különbségek szintén jelentősek. A legjelentősebb ilyen különbségek Arténis királynő központi alakján figyelhetők meg, aki az ideális felvilágosult királynőt testesíti meg, de az ő jellemvonásai között szerepel az, hogy jogos és igazságos nemzeti királynő, és ezek a jellemvonások jócskán meghaladják Mária Terézia való életbeli vonásait, aki ráadásul a magyarok számára idegen nemzethez tartozott (lásd Szauder 1953a, 135–136, idézi még Nagy 1998, 159). Arténis a következőkben foglalja össze az elveit: „Minden Törvényemet népemnek közönséges kivánsága ‘s voxa határozza meg; semmit sem is tselekszem ezenntúl, nehogy tévedéseimmel, vagy kivánságomnak széles kiterjedésével sziveket fohászkodásba hozzam” (Bessenyei 1804/1999, 142). A törvényes rendszer a kormányzó személyes megfontolásai fölött áll: „Azért zárom magamat a’ Törvények alá, hogy felettek lehessek... minden Uralkodó Hatalom akkor a legerősebb, mikor legigazabb; és akkor legállandóbb mikor legirgalmasabb! Ó! bóldogok az olly Fejedelmek, kik népeknek nem pénzével, hanem szivével kivánnak birni” (Bessenyei 1804/1999, 142–143). A jogállam védi meg a népet a despotizmustól, mivel az uralkodó személyes erényei nem elégségesek ahhoz, hogy hatalmukat mindenkor keretek között tartsák (Bessenyei 1804/1999, 317). Sőt, a törvényes uralkodás jobb és egyúttal stabilabb, mint a törvényen felüli (amit a despota Buzorkám bukása támaszt alá; Bessenyei 1804/1999, 322). Lehet amellett is érvelni, hogy Arténis királynő természetfeletti tulajdonságai a túlzás irodalmi eszközeként értendők, ami reflektorfénybe helyezi a Mária Terézia és I. Ferenc uralkodása közötti különbségeket, aki a könyv megírásának idején Magyarország uralkodója volt. A szerzőnek korábbi uralkodóról (és persze Bécsben töltött ifjúságának idejéről) szóló emlékei fel vannak nagyítva, és egy Mária Teréziára hasonlító ideális, sőt természetfeletti királynőt eredményeznek. Azt is meg kell jegyeznünk, hogy a királynő első bemutatásának alkalmával a narrátor erotikus kifejezéseket használ, amikor úgy ír róla, hogy „téjszin mejjénn és kifeszűlt vállainn, Vénusnak lankasztó bujasága hevert” (Bessenyei 1804/1999, 141), míg később a királynő áttetsző ruhában készül a fogadásra (Bessenyei 1804/1999, 148), amelyeket Mária Terézia és testőrségének tagjai közötti állítólagos szexuális kapcsolatra való utalásként is értelmezhetünk.