A parlamentáris vita bemutatja a társadalom szerkezetét, amely két fő részből áll: egy, amely kormányozni hivatott, irányítani és hatalmat gyakorolni, valamint a másik, amely munkásokból és iparosokból áll (noha később parasztokként is hivatkoznak rájuk). Egy Szent Pálra való implicit hivatkozással (1Kor 12,12–20) hangsúlyozzák, hogy úgy tartoznak egybe, mint test és lélek – „amaz dólgozik, ez vezérel” (Bessenyei 1804/1999, 226). Ilyenfajta felosztás nélkül káosz törne ki. Az irányítók megérdemlik a munka gyümölcsét, így a fej is érdekelt abban, hogy a lábakat és kezeket egészségesen tartsa (Bessenyei 1804/1999, 227) – a test metafora alkalmazásának középpontjában a társadalom tagjainak kölcsönös egymástól való függése áll. Az egyenlőség elvét mindazonáltal gyanakvással kezelik, a teljes egyenlőséget megvalósíthatatlan álomnak minősítve. Az egyenlőség a kormányzás módjában rejlik, nem az egyenlő gazdagságban, rangban, vagy adottságban. „Az egyenlőség tsak Törvénybenn áll, hogy erejéhez képest viselje kiki terhét a’ köz jóra, és az igazság a’ legkissebbnek is ott, a’ hová sorsa helyheztette, szintén úgy kiszólgáltasson mint a’ legnagyobbnak. Külömbségnek kell lenni, mert ugyanazon egy sorsal és kötelességgel egy Társaság sem állhat fenn” (Bessenyei 1804/1999, 231). Korábban a Kantakutzi mesterrel folytatott vitában azt állították, hogy az emberek kívülről nézve egyenlőek (mindenki két szemmel, alatta pedig egy orral és szájjal lett teremtve stb.), noha az intellektusuk merőben különbözik (Bessenyei 1804/1999, 137). A különbözőségek iránti igény hangsúlyt kap, mivel a társadalom nem tud fennmaradni tagjainak ugyanolyan sorsa és elfoglaltsága alapján. Később a parlamentben a vita hangneme kevésbé optimistára vált: a hierarchia igényli az alárendeltség meglétét. Az elfogadott törvények végül ezt a hierarchiát erősítik meg, mivel ezek a törvények a parasztok kötelességeivel és jogaival foglalkoznak. Az emberek közti különbségeket adottnak tekintik, mindazonáltal ezek a különbségek törvény előtti egyenlőséggel párosulnak, valamint mind az adózás mind a törvénykezés tekintetében korlátozásokkal – ezek a körülmények a 19. század elejének Magyarországon utópikusnak tűntek.