Czigányik Zsolt

Utópia kelet és nyugat között a magyar irodalomban

3.5.1. Az utópikus szöveg poliszemikus és polifónikus jellege

Az Artur Blaim (1982, 5) által kifejtett utópikus poliszémia Bessenyei Tariménesének lényeges vonása: „egy olyan irodalmi műről van szó, amely nem egyetlen ideológiát közvetít, hanem többféle, egymásnak ellentmondó interpretációra nyújt lehetőséget.” Imre (2015, 59) kiemeli a könyv polifóniáját; úgy véli, hogy ennek a többszólamúságnak a legfontosabb vonása az általános összetettség, de az is felismerhető, hogy különféle nézőpontok kerülnek kapcsolatba egymással (és nem is mindig zökkenőmentesen), így a szövegben egyfajta interferencia figyelhető meg a különböző hangok között. Tariménes és a vad kirakades különbözőképpen látják Totoposzt, és nézőpontjaikat együttesen ellenpontozza a disztópikus Jajgádia visszataszító leírása, a civilizálatlan Kirakaduhu, valamint Tariménes és Kantakuci hazájának, Menediának provinciális világa is. Trencsényi és társai szerint (2016, 54–55) „a nemes vadember rousseau-i érveket hangoztat, a természet harmóniáját dicsérve, és a modern társadalmak növekvő egyenlőtlenségeit kritizálva, míg a miniszter [Trézéni] a modernitás apológiáját kínálja fel. Elismeri az egyenlőtlenség és az elnyomás létezését, de azt hangsúlyozza, hogy nem lehet visszatérni Árkádiába, és a társadalmi problémákat csak a civilizáció további fejlődésével lehet orvosolni.” Totoposz társadalmi jellemzőinek leírásai és a róluk való elmélkedés folyamán váltakozik a szatirikus és az utópikus megközelítés, a szöveg nagyrészt az olvasó belátására bízza annak eldöntését, hogy a szóban forgó jelenség elsősorban azon körülmények kritikája, amit az író tapasztalt a 19. század eleji Magyarországon, vagy a közjó érdekében tett általános felvetés.

Nagy felsorol néhány 19. századi kritikust, akik jószerivel (és jogosan) csak kritizálták a könyvet a koherens szerkezet hiánya miatt, valamint amiatt, hogy a spekuláció szinte elárasztja azt. Mindazonáltal később arra a következtetésre jut, hogy a szöveg összetettsége miatt ellenáll a leegyszerűsítő értelmezéseknek (Nagy 2007, 452). Fried (1981) megpróbálja feltérképezni a szerző szándékát és eszméit a különböző szereplők alakjában, és arra jut, hogy csaknem valamennyi szereplő – Arténis királynőt is beleértve – Bessenyei valamelyik eszméjének felel meg, és mindez a mű fragmentált szerkezetét eredményezi. Amellett is szólnak érvek – Blaim és Vieira elméletét felhasználva – hogy az irodalmi mű poliszémiája lehetőséget nyújt az olvasónak arra, hogy összehasonlítsa és összevesse az összes érvet, amit a különböző szereplők felvonultatnak, számos tézist és antitézist megjelenítve, és az író helyett inkább az olvasó az, aki mindezekből létrehozza a saját szintézisét. A Tariménes összetett szerkezete, amelyben tükröződik csakúgy a kulturális-politikai, mint irodalmi szempontból is fennálló liminális pozíciója, számos tézis felállítására nyújt lehetőséget a nagyszámú szereplő és fiktív ország révén; így a szintézis kiformálása a szokásosnál összetettebb és nagyobb kihívást jelentő folyamat. Más szóval, a szöveg polifóniája és poliszémiája, amelyek szerepelnek ugyan a nyugati utópikus hagyomány kelléktárában, hangsúlyosabban jelennek meg a Tariménesben, mint a legtöbb klasszikus utópikus szövegben. Ha Bessenyei könyvének végső „értelmét” vagy „üzenetét” keresnénk, nem találunk egyetlen (vagy néhány) szereplőt, aki(k) az író szócsöveként viselkedne(k). Az olvasó inkább az író eszmefuttatásainak tanulságait találja, valamint az alakulóban lévő véleményét, amely – egy irodalmi és filozófiai műről lévén szó – szabadságot ad az olvasónak arra, hogy szintézist hozzon létre, értékelve a vitákat és értelmezve a leírt helyzeteket, miközben szembesíti azokat történelmi ismereteivel, valamint a saját személyes tapasztalataival.

Utópia kelet és nyugat között a magyar irodalomban

Tartalomjegyzék

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 664 184 9

Irodalom

Utópia kelet és nyugat között a magyar irodalomban Szerző: Czigányik Zsolt Utópia és disztópia kapcsán elsősorban angolszász szerzőkre szoktunk gondolni, pedig a műfaj, illetve jelenség a magyar kultúrában is régóta jelen van. Ez a kismonográfia az első próbálkozás a magyar irodalomban elszórtan megtalálható utópikus és disztópikus írások koherens hagyományként való értelmezésére. A kötet bemutatja a régi magyar irodalom és a Magyarországon alkotó külföldi szerzők (mint Jacobus Paleologus és Johannes Comenius) utópikus írásait, Morus szövegének fordítás- és hatástörténetét, majd részletes elemzéseket közöl a XIX. és a XX. század első felének legfontosabb utópikus műveiről. Ezek a művek gyakran ismert, kanonikus szerzők (Bessenyei György, Jókai Mór, Karinthy Frigyes, Babits Mihály) olyan írásai, melyek ritkán vannak a figyelem középpontjában, mások pedig, mint Szathmári Sándor Kazohiniája, kimondottan az utópikus hagyomány szempontjából fontosak, míg Az ember tragédiáját a kötet újszerű szempontból mutatja be. Az elemzések, az utópia műfajának megfelelően, az irodalmi hermeneutika módszereit a politikatudomány és az eszmetörténet eszközeivel egészítik ki. A könyv egyik fontos állítása, hogy a magyar utópizmusra (ahogy általában a magyar kultúrára) nagy hatással van a közép-európai régió köztes, liminális helyzete kelet és nyugat között, mely befolyásolja a hatalmi struktúrákat, a társadalmi és politikai rendet, és az ezekre reflektáló utópikus szövegeket. A műelemzések megközelítésére nagy hatással volt a mai interdiszciplináris utópiakutatás, különösen Lyman Tower Sargent, Gregory Claeys és Fátima Vieira munkássága. Kiemelt jelentőséget kap a magyar és a brit hagyományok kapcsolata, különösen Jonathan Swift és H. G. Wells recepciója. A kötet először angol nyelven 2023-ban Utopia between East and West in Hungarian Literature címen jelent meg a Palgrave Macmillan kiadónál. https://link.springer.com/book/10.1007/978-3-031-09226-8 Fordító: Ébényi Anna

Hivatkozás: https://mersz.hu/cziganyik-utopia-kelet-es-nyugat-kozott//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero