Könnyű egyetérteni Sőtér Istvánnal (1965, 8), aki szerint a Tragédia láthatólag nyitva hagyja a legtöbb kérdést és így felkelti az újabb és újabb generációk érdeklődését is – a dráma folyamatos népszerűsége is alátámasztja ezt a véleményt. Madách drámája nem vitatkozik, és nem egyszerűen tanítani akar valamit, hanem kérdéseket vet fel, és arra ösztönzi az olvasót, hogy gondolkodjon ezeken a kérdéseken, melyekre nem lehet egyszerű választ adni. Éppen ellenkezőleg, az Úr végső szavai („küzdj és bízva bízzál”) meglehetősen bizonytalan választ jelentenek és nyílt végűvé teszik a színművet. A Tragédia kritikát fogalmaz meg a 19. század legtöbb eszméjével, különösen a fejlődés gondolatával és a determinizmussal szemben (vö. Sőtér 1965, 66). A dráma eszközeivel olyan eszméket jár körül és tesz mérlegre, amelyek általánosak voltak a saját korában, és ahelyett, hogy egy idealisztikus választ adna, gondolkodásra ösztönzi a közönséget az ilyesfajta eszmék értékével kapcsolatban, amelyeknek végül egyike sem kínál végső megoldást és vitathatatlan konklúziót a drámában. Leginkább az ellentétek egységéből áll össze a dráma dramaturgiai váza, ahol olyan fogalmak képeznek ellentétpárokat, mint hit és tagadás, férfi és női princípium, szellem és anyag, elvont és praktikus gondolatok, idealizmus és realizmus, demokrácia és despotizmus, és ezek kölcsönös összefüggései is nagy hangsúlyt kapnak. Ez a dinamizmus Máté (2018, 16) szerint az értelmezés részévé válik, a filozófiai tartalmak is az esztétikai hatás forrásává válnak. Visszatérő elem a Tragédia értelmezésében (Imre 1972, S. Varga 1997) a polifónia: sem a számos tézis, sem a megfelelő antitézis nem szolgáltatnak végső nyugvópontot; az értelmezőnek figyelembe kell vennie az összes tézist és antitézist az értelmezési eljárás során. Az utópia általában bármely politikai szerkezet esetlegességét felmutatja – a különböző színek politikai eszméinek folyamatos elbukása után a kontingencia természetessé válik a Tragédiában. Sargent (2013, 444) szerint „az utópia kiindulópontja általában nem az, hogy megmutassa, hogyan lehetnek a dolgok különbözőek, hanem egyszerűen az, hogy a hatalom másképp is el lehet osztva.” A Tragédia – amellett, hogy alátámasztja ezt az állítást, azt is bemutatja, hogy a társadalom szervezésének vagy a hatalomgyakorlásnak bármely formája tökéletlen.