Czigányik Zsolt

Utópia kelet és nyugat között a magyar irodalomban

5.2.1. Az előszó

Jókai kortárs problémákat sorol fel (háborúk, fegyverkezési verseny, gazdasági egyenlőtlenség, túlnépesedés stb.) e nagyszabású utópia előszavában, és az utópikus rendszer keretében ezekre a problémákra kísérel meg választ adni. A lehangoló kortárs valóság összehasonlítása a ragyogó utópikus jövővel a jelent disztópiának láttatja, kiválóan példázva ezzel Krishan Kumar (1987, 124) szabályát: „az utópia tölti be az antiutópia funkcióját is: az író világának a negatív oldalát mutatja be, mint antiutópiát, amelyhez az utópia szolgáltatja a pozitív konstruktív választ.” Jókai az előszóban írását Morus, Swift, Campanella, és egyéb utópikus írók hagyományához köti, valamint azt is állítja, hogy nem kerüli el figyelmét a hagyomány szatirikus változata sem. Ez arra emlékeztet, hogy Jókai művét – Lyman Tower Sargent (1994, 9) kifejezésével élve – utópikus szatírának lássuk: „egy részletgazdagon bemutatott, konkrét időben és térben elhelyezett társadalom, amely által az író a kortárs társadalmat kritikával akarja láttatni az olvasóval.” (Amikor Hajdu 2021-ben tagadja, hogy A jövő század regényének szatirikus éle lenne, figyelmen kívül hagyja az utópikus irodalom eme fontos vonását.) Jókai (1872/1981, Vol. I, 5) félig-realista meggyőződésében azt állítja, hogy a fikció feladata egy fiktív történet valóságosnak tűnő bemutatása, itt pedig arra törekszik, hogy bemutasson valamit, ami még nem történt meg, de az olvasónak azt kell éreznie, hogy a jövőben bekövetkezhet (Jókai 1872/1981, I, 5).

Az író tudatosan használja az elkülönítés különböző formáit, ahol a fiktív rendszer el van szigetelve a tapasztalati valóságtól, és kiemeli a térbeli elkülönítés dominanciáját a klasszikus utópikus hagyományban (sziget vagy egyéb ismeretlen világrész), mindazonáltal egy időbeli eltávolítási mód mellett dönt, amely viszont földrajzilag valóságos elhelyezést tesz lehetővé (Jókai 1872/1981, I, 5–6; az elkülönítés egyéb formáiról lásd jelen kötet 1. fejezet, 1.3.5 alpont “Utópia és disztópia”). A narrátor azt állítja, hogy tanulmányozta az emberiség legfontosabb ideológiáit és örök háborúk és küzdelmek keretében mutatja be őket. A közvetlen múlt konkrét történelmi háborúit sorolja föl (Amerikában, Olaszországban vagy Lengyelországban), de a darwini értelemben vett küzdelem örökösnek látszik, és a konkrét felől haladva az elvontak felé a következők az összetevői (vö. Jókai 1872/1981, I, 7–10):

a fegyveres összecsapások általános fegyverkezést vonnak maguk után, ami hatalmas pénzpocsékolás és csaknem a teljes férfilakosságot fegyverbe szólítja – mindkettő hatalmas veszteségnek tekinthető.
marxista alapon kiemeli a tőke és a munka (vagy munkaerő) közötti harcot is.
küzdelem a társadalom erkölcsi alapja, valamint a hanyatlás és korrupció között, amit a nagy gazdasági különbségek táplálnak, és gyengíti a társadalmat.
a lakosság (érdekes módon a családi erkölcsök meglazulásával magyarázott) növekedése ökodisztópiát eredményez gazdasági harccal az ember és a föld között (ez a gondolat fog visszatérni Karinthy Faremido című művében; ld. 6. fejezet).
a gyarmatosítás örök harcként van ábrázolva a régi és az új világ között.
a fentiek mind az emberen belül dúló örökös harcban csúcsosodnak ki (és találják meg alapjukat is): az ember isteni és az állati oldala küzdelemben állnak egymással. Az isteni oldal a haladás és a felvilágosodás, valamint a társadalom közös javának előmozdítójaként van ábrázolva (nemzeti és általános emberi szinten egyaránt), míg az állati a nihil erejeként kerül bemutatásra, amely minden elvont létezőt tagad (Isten, nemzet, túlvilág, törvény, család, becsület stb.). A jelen nevében ezek az erők ellene hatnak az olyasfajta absztrakcióknak, mint a múlt és jövő. Ez a végső és csaknem metafizikusan elvont háttér-küzdelem jeleníti meg azt a feszültséget, amelyik Jókai utópikus rendszerének alapját képezi, a küzdelmet pozitivizmus és a szimbolizmus között, vagy a racionális tudás mindenek fölött álló ereje és aközött az elképzelés között, hogy az ilyen tudás mindig elégtelen marad. Ez a gigantikus küzdelem alkotja a könyv koncepciójának magvát –, az első rész ennek az örökös küzdelemnek a leírása, amely a regény komplex szerkezetét alkotja (Jókai 1872/1981, I, 9), míg a második rész az örök békét írja le, amely szükségszerűen következik be és ezért válik valósággá. (Ezzel paradox módon szemben áll az a tény, hogy az „örök békét” a Nihil erői elleni általános hadviselés által lehet elérni, így hát a második kötet bővelkedik a katonai műveletek leírásában is.) A konfliktusok többnyire politikai manipulációk és háborúk formájában jelennek meg, főleg Oroszország és az Osztrák-Magyar Monarchia között (Szörényi 2015-ben megfogalmazott véleménye szerint a nemzetközi politika összes eleme a jövőbe vetül az írás kortárs jelenéből).

Jókai utópiafogalma rímel George Steiner Bábel után (2013, 13) című művének állítására, amely az emberi nyelv erejét abban látja, hogy képes annak megalkotására, ami tényszerűen még nem létezik: „A nyelvtan csodálatos képessége – és nem tartom túlzásnak ezt a jelzőt használni – az, hogy kontrafaktuális kijelentéseket tegyen, feltételes módot alkalmazzon, és mindenek fölött jövő időt használjon, amelyik képessé tette az emberi fajt reménykedésre, hogy jóval túlra nyúlik az egyes ember elmúlásánál. [...] Azért maradunk fenn, mégpedig kreatív lényként, mert lényegi képességünk »nemet« mondani a valóságra, vele párhuzamos képzelmeket építeni, megálmodott, megparancsolt, remélt »másságokat« a tudatunknak lakóhelyül. Ebben az értelemben gondolom, hogy az utópisztikus és a messianisztikus szintaktikai kategóriák.” A nyelvnek ez a kontrafaktuális természete – és ebből kifolyólag az emberi gondolkodásé is – szükséges előfeltétele az utópia műfajának, valamint biológiai, kulturális és társadalmi-politikai értelemben véve az emberiség jövőjének is. Ennek az elvnek a megértése nemcsak, hogy releváns Jókai utópiájának a megértéséhez, de általános értelemben az utópikus irodalom és különösen a műfaj magyar képviselőinek befogadásához is. Később visszatérek majd a Jókai által felsorolt elvont fogalmakhoz a Szathmáriról szóló 8. fejezetben, mivel ezek pontosan azok a fogalmak, amelynek létét Kazohiniában tagadják az extrém pozitivizmus nevében.

Utópia kelet és nyugat között a magyar irodalomban

Tartalomjegyzék

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 664 184 9

Irodalom

Utópia kelet és nyugat között a magyar irodalomban Szerző: Czigányik Zsolt Utópia és disztópia kapcsán elsősorban angolszász szerzőkre szoktunk gondolni, pedig a műfaj, illetve jelenség a magyar kultúrában is régóta jelen van. Ez a kismonográfia az első próbálkozás a magyar irodalomban elszórtan megtalálható utópikus és disztópikus írások koherens hagyományként való értelmezésére. A kötet bemutatja a régi magyar irodalom és a Magyarországon alkotó külföldi szerzők (mint Jacobus Paleologus és Johannes Comenius) utópikus írásait, Morus szövegének fordítás- és hatástörténetét, majd részletes elemzéseket közöl a XIX. és a XX. század első felének legfontosabb utópikus műveiről. Ezek a művek gyakran ismert, kanonikus szerzők (Bessenyei György, Jókai Mór, Karinthy Frigyes, Babits Mihály) olyan írásai, melyek ritkán vannak a figyelem középpontjában, mások pedig, mint Szathmári Sándor Kazohiniája, kimondottan az utópikus hagyomány szempontjából fontosak, míg Az ember tragédiáját a kötet újszerű szempontból mutatja be. Az elemzések, az utópia műfajának megfelelően, az irodalmi hermeneutika módszereit a politikatudomány és az eszmetörténet eszközeivel egészítik ki. A könyv egyik fontos állítása, hogy a magyar utópizmusra (ahogy általában a magyar kultúrára) nagy hatással van a közép-európai régió köztes, liminális helyzete kelet és nyugat között, mely befolyásolja a hatalmi struktúrákat, a társadalmi és politikai rendet, és az ezekre reflektáló utópikus szövegeket. A műelemzések megközelítésére nagy hatással volt a mai interdiszciplináris utópiakutatás, különösen Lyman Tower Sargent, Gregory Claeys és Fátima Vieira munkássága. Kiemelt jelentőséget kap a magyar és a brit hagyományok kapcsolata, különösen Jonathan Swift és H. G. Wells recepciója. A kötet először angol nyelven 2023-ban Utopia between East and West in Hungarian Literature címen jelent meg a Palgrave Macmillan kiadónál. https://link.springer.com/book/10.1007/978-3-031-09226-8 Fordító: Ébényi Anna

Hivatkozás: https://mersz.hu/cziganyik-utopia-kelet-es-nyugat-kozott//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero