Czigányik Zsolt

Utópia kelet és nyugat között a magyar irodalomban

1.3. Utópizmus az irodalomban és a politikában

Az ideális társadalomról szóló álmok, melyeket utópiának hívunk, valamint negatív párjuk, a disztópia mindig is lenyűgöző terepet nyújtott az irodalmi és a társadalmi képzelőerőnek. Ezek elemzéséhez mindenekelőtt néhány alapfogalom szorul tisztázásra. Noha az utópia elnevezés görög eredetű, az angol Morus Tamás alkotta meg 1516-ban, több, mint 500 évvel ezelőtt, és annak a könyvének a címében tűnt fel, mely ezt a népszerű műfajt útjára indította. A topia a ‘hely’ jelentésű görög τοπος szóra utal, míg az a szó előtagja származhat a ‘nem’ jelentésű ου görög szócskából, vagy a ‘jó’ jelentésű ευ szóból, így a kifejezés egyaránt jelenthet ‘jó helyet’ vagy ‘seholt’. Ez a kétértelműség végighúzódik a fogalom történetén, és jelentősen hozzájárult a műfaj sikeréhez, ugyanis sosem egyértelmű, mit is jelöl pontosan az utópia szó. A fogalom természetesen sokkal régebben létezik, mint a kifejezés maga – valójában emberemlékezet óta jelen van gondolkodásunkban a legegyszerűbb formáiban mintegy valami jobbra való vágyakozásként (a témában lásd még Vieira 2010). A kifejezés ötszáz éves, de az elképzelés kortalan: nyomon követhető a legrégibb írásos emlékekben, az Ótestamentumban és azt megelőzően is, mítoszokban és tündérmesékben, de a képzőművészetben is. Az utópia felfogható antropológiai jelenségként is: az irodalmi művek valójában kézzelfogható megjelenései az ember örökös sóvárgásának egy jobb hely vagy egy jobb élet után, vagy ahogyan Fátima Vieira (2010, 20) fogalmaz (Ernst Bloch-ra alapozva): az utópia „az emberiség vágyakozó természetének kifejeződése.” Ruth Levitas (2013, xi) is aláhúzza az utópia széleskörű jelentőségét, amikor azt állítja, hogy „az utópia központi magva a máshogyan-lét vágya.” Azt a következtetést vonhatjuk le tehát, hogy minden utópikus kísérlet és elképzelés hajtóanyaga az általános emberi vágy valami jobbra, ez áll az utópikus irodalom és az utópia egyéb megjelenéseinek hátterében.

Amikor utópiákról esik szó, gyakran érezzük úgy, hogy szükség van a fogalom meghatározására. Ez részben annak a ténynek köszönhető, hogy az utópia nem kizárólag irodalmi műfaj. Az utópia az irodalom és társadalomtudományok közötti senkiföldjén helyezkedik el: az irodalmi művek – beleértve az utópiákat is – gyakran teljes elutasításba ütköznek a társadalomtudományok részéről, noha időnként illusztrációs céllal a szociológusok és politológusok fölhasználják a szépirodalmat is.1 Másfelől az irodalomtudósok is gyakran kritizálják – és időnként figyelmen kívül hagyják – az utópiákat kétséges esztétikai értékeik (jól kidolgozott karakterek, hiteles konfliktusok vagy összetett narratívák hiánya) miatt. Az utópiák értelmezése egyáltalán nem problémamentes, és jelentős változások mentek végbe ezen a téren attól kezdve, hogy Friedrich Engels és Karl Popper egyaránt teljes mértékben elutasítottak mindenfajta utópikus kezdeményezést, addig a kortárs szemléletig, amely az utópiát a társadalomtudományok számára szolgáló erőforrásként ismeri el.

1	Az irodalom és politológia kapcsolatáról részletesen lásd Tóth Miklós Bálint: Az ideológiától a nosztalgiáig. Budapest: MCC Press, 2023, különösen 38-76.

Utópia kelet és nyugat között a magyar irodalomban

Tartalomjegyzék

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 664 184 9

Irodalom

Utópia kelet és nyugat között a magyar irodalomban Szerző: Czigányik Zsolt Utópia és disztópia kapcsán elsősorban angolszász szerzőkre szoktunk gondolni, pedig a műfaj, illetve jelenség a magyar kultúrában is régóta jelen van. Ez a kismonográfia az első próbálkozás a magyar irodalomban elszórtan megtalálható utópikus és disztópikus írások koherens hagyományként való értelmezésére. A kötet bemutatja a régi magyar irodalom és a Magyarországon alkotó külföldi szerzők (mint Jacobus Paleologus és Johannes Comenius) utópikus írásait, Morus szövegének fordítás- és hatástörténetét, majd részletes elemzéseket közöl a XIX. és a XX. század első felének legfontosabb utópikus műveiről. Ezek a művek gyakran ismert, kanonikus szerzők (Bessenyei György, Jókai Mór, Karinthy Frigyes, Babits Mihály) olyan írásai, melyek ritkán vannak a figyelem középpontjában, mások pedig, mint Szathmári Sándor Kazohiniája, kimondottan az utópikus hagyomány szempontjából fontosak, míg Az ember tragédiáját a kötet újszerű szempontból mutatja be. Az elemzések, az utópia műfajának megfelelően, az irodalmi hermeneutika módszereit a politikatudomány és az eszmetörténet eszközeivel egészítik ki. A könyv egyik fontos állítása, hogy a magyar utópizmusra (ahogy általában a magyar kultúrára) nagy hatással van a közép-európai régió köztes, liminális helyzete kelet és nyugat között, mely befolyásolja a hatalmi struktúrákat, a társadalmi és politikai rendet, és az ezekre reflektáló utópikus szövegeket. A műelemzések megközelítésére nagy hatással volt a mai interdiszciplináris utópiakutatás, különösen Lyman Tower Sargent, Gregory Claeys és Fátima Vieira munkássága. Kiemelt jelentőséget kap a magyar és a brit hagyományok kapcsolata, különösen Jonathan Swift és H. G. Wells recepciója. A kötet először angol nyelven 2023-ban Utopia between East and West in Hungarian Literature címen jelent meg a Palgrave Macmillan kiadónál. https://link.springer.com/book/10.1007/978-3-031-09226-8 Fordító: Ébényi Anna

Hivatkozás: https://mersz.hu/cziganyik-utopia-kelet-es-nyugat-kozott//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero