Czigányik Zsolt

Utópia kelet és nyugat között a magyar irodalomban

1.3.1. Utópia és többértelműség

A kétértelműség megkerülhetetlen összetevője az utópia fogalmának, és ezt a kétértelműséget gyakran tekintik az utópia egyik legnagyobb erényének. Még ha a szokásos definíció azt említi is, hogy az utópia egy olyan alternatív valóság, amely jelentősen jobb, mint az író (és feltételezhetően az olvasó) környezetében megtapasztalt politikai és társadalmi valóság, az utópikus valóság, amit egy adott mű leír, gyakran nem igazán vonzó. Az ember időnként fel sem is tételezi, hogy bizonyos utópiákat azért hozott volna létre megalkotójuk, hogy vonzónak tűnjenek (és most egy időre tegyük félre azokat a komplikációkat, amelyek abból adódnak, hogy a szerző szándékát vizsgáljuk). Szathmári Sándor Kazohiniája ténylegesen ezt a kétértelműséget állítja fókuszba, amikor két olyan elképzelt világot vázol fel, amelyek gyakorlatilag ellentétes értékeket képviselnek, noha mindkettő egyaránt nemkívánatos (részletesen lásd a 8. fejezetben). Miguel Abensour (2008, 406) amellett érvel, hogy a kétértelműség az utópia központi jellemzője, és ezért nem is lehet egy utópiát dogmatikusan olvasni, mivel állandó ingadozás jellemzi eutopia és outopia, a ‘jó hely’ és a ‘nem hely’ között. Még tovább árnyalja ezt az értelmezési ingadozást a ‘rossz hely’ jelenléte, ha negatív utópiáról/disztópiáról van szó, amely egy olyan alternatív valóságot mutat be, amely nemcsak, hogy nem létezik, de kimondottan nem is kívánatos. Houston (2007, 425) is megállapítja, hogy „a kétértelműség és az irónia mindig is az utópikus diskurzus jellemzője volt”. Artur Blaim (1933/1982, 5.) szerint pedig az utópikus szövegek természetüknél fogva többjelentésűek, mivel az utópia „olyan irodalmi mű, amely nem egyetlen ideológiát hirdet, hanem sok, egymással akár ellentétes értelmezési lehetőséget kínál”. Az utópia ereje és attraktivitása ebből a kreatív és jótékony két- vagy többértelműségből táplálkozik, még ha mindez egy összetettebb feladattá teszi is az értelmezését.

A 20. század második felében megnövekedett a tudományos érdeklődés az utópiák és disztópiák iránt, és a század végére önálló, interdiszciplináris tudományágként tekinthetünk az utópiakutatásra (a Society for Utopian Studies az USA-ban 1975-ben tartotta első konferenciáját, az európai Utopian Studies Society huszonöt évvel később). El kell ismerni azonban, hogy nincs teljes egyetértés a kutatás különböző területein arról, hogy mi is számít utópiának. Houston (2007, 426) megállapítása szerint „hiányzik még egy egységes meghatározás arra, hogy mit is értünk ‘utópikus szöveg’ alatt. Tágabb értelemben beszélve megkülönböztethetünk olyan kutatókat, akik az utópia kapcsán az emberi társadalom tökéletesíthetőségének idealista megközelítését hangsúlyozzák, mások számára meghatározó tényező a kapcsolódás az utópikus hagyományhoz vagy egy adott utópikus szöveghez – többnyire Morus Tamás Utópiájához.”

A következőkben, még ha elsősorban Sargent meghatározását használom is sorvezetőül az emberiség álmait és rémálmait illetően, és a perfekcionizmust elvetem mint az emberiség számára elérhetetlen dolgot (habár az idealizmus nyilvánvalóan nem számít bűnnek), az elemzésekben a szöveg utópikus hagyományhoz való kapcsolódása lesz a meghatározó szempont annak utópikus természetét illetően. Mivel az utópikus szövegek az emberi társadalmak működését tükrözik, indokolt egy interdiszciplináris hozzáállás, amely társadalomtudományokat és az irodalmi megközelítést egyaránt magába foglalja. Manapság gyakran használják az ‘interdiszciplináris’ szót és vissza is élnek vele; mindazonáltal meg vagyok győződve arról, hogy jelen kötet bizonyítja majd, hogy az utópiák találkozási pontot alkotnak a társadalom- és bölcsészettudományok között. Ezek a tudományágak lényegileg tartoznak össze, mégis gyakran tűnnek egymástól függetlennek, vagy ami még rosszabb: egymással össze nem egyeztethetőnek és érdektelennek egymás erőfeszítései iránt.

Az utópiakutatás interdiszciplináris jellege egyre szélesebb körben elfogadott válik, noha a különböző tudományágak együttműködése nem magától értődő, és hangsúlyaik és megközelítési módjaik alapvetően különbözhetnek. Trencsényi Balázs és szerzőtársai (2016, 5) szerint „történészek és politikai gondolkodók megpróbálják újratárgyalni a történelem, irodalomkutatás és társadalomtudományok közötti viszonyt, és azt kimutatni, hogy a politikai kölcsönhatások megértéséhez szükségessé válhat különféle megközelítési és értelmezési módszerek kombinált használata”. Mindazonáltal az interdiszciplinaritás nem pusztán technikai kérdés. Ernest Gellner (1998, 3) szerint „van valami, amit atomisztikus ismeretfelfogásának nevezhetnénk. Az ismeret ebből a nézőpontból megközelítve olyasvalami, amit mindenekelőtt egyénileg lehet csak kidolgozni vagy elérni; még ha egynél több személy vesz is részt a folyamatban, és együttműködés esete forog fenn, az nem módosítja ténylegesen a tevékenység vagy eredmény lényegét”. Később ő is egy szervesebb látásmód létjogosultságát vetette fel: „A megismerés alapjában véve csapatjáték. Bárki, aki megfigyel, kutat vagy értelmezi a világ jelenségeit, elkerülhetetlenül olyan fogalmakat vonultat fel, amelyeket egy egész kulturális és nyelvi közösség hordoz” (Gellner 1998, 6). Az interdiszciplináris együttműködésre való törekvés az utópiakutatás terén mintegy megelőlegezi az ismeretek szerves szemléletét, és a különböző kutatási ágak együttműködése azt is jelenti, hogy bár az utópia egyfelől sehol sem létezik, de ugyanakkor módszerként vagy lehetőségként tekinthetünk rá, ami segíti a múlt és a jövő, egyszersmind az emberi félelmek és remények megismerését.

Utópia kelet és nyugat között a magyar irodalomban

Tartalomjegyzék

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 664 184 9

Irodalom

Utópia kelet és nyugat között a magyar irodalomban Szerző: Czigányik Zsolt Utópia és disztópia kapcsán elsősorban angolszász szerzőkre szoktunk gondolni, pedig a műfaj, illetve jelenség a magyar kultúrában is régóta jelen van. Ez a kismonográfia az első próbálkozás a magyar irodalomban elszórtan megtalálható utópikus és disztópikus írások koherens hagyományként való értelmezésére. A kötet bemutatja a régi magyar irodalom és a Magyarországon alkotó külföldi szerzők (mint Jacobus Paleologus és Johannes Comenius) utópikus írásait, Morus szövegének fordítás- és hatástörténetét, majd részletes elemzéseket közöl a XIX. és a XX. század első felének legfontosabb utópikus műveiről. Ezek a művek gyakran ismert, kanonikus szerzők (Bessenyei György, Jókai Mór, Karinthy Frigyes, Babits Mihály) olyan írásai, melyek ritkán vannak a figyelem középpontjában, mások pedig, mint Szathmári Sándor Kazohiniája, kimondottan az utópikus hagyomány szempontjából fontosak, míg Az ember tragédiáját a kötet újszerű szempontból mutatja be. Az elemzések, az utópia műfajának megfelelően, az irodalmi hermeneutika módszereit a politikatudomány és az eszmetörténet eszközeivel egészítik ki. A könyv egyik fontos állítása, hogy a magyar utópizmusra (ahogy általában a magyar kultúrára) nagy hatással van a közép-európai régió köztes, liminális helyzete kelet és nyugat között, mely befolyásolja a hatalmi struktúrákat, a társadalmi és politikai rendet, és az ezekre reflektáló utópikus szövegeket. A műelemzések megközelítésére nagy hatással volt a mai interdiszciplináris utópiakutatás, különösen Lyman Tower Sargent, Gregory Claeys és Fátima Vieira munkássága. Kiemelt jelentőséget kap a magyar és a brit hagyományok kapcsolata, különösen Jonathan Swift és H. G. Wells recepciója. A kötet először angol nyelven 2023-ban Utopia between East and West in Hungarian Literature címen jelent meg a Palgrave Macmillan kiadónál. https://link.springer.com/book/10.1007/978-3-031-09226-8 Fordító: Ébényi Anna

Hivatkozás: https://mersz.hu/cziganyik-utopia-kelet-es-nyugat-kozott//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero