Karinthy Frigyes 1887-ben Budapesten született zsidó gyökerű, asszimilálódott értelmiségi családban. Noha első írásai már tizenöt éves korábban megjelentek, sok nehézsége volt a középiskolai tanulmányaival, de végül sikerült leérettségiznie, és egyetemi tanulmányokba kezdett. Olyan változatos tárgyakat hallgatott, mint matematika, bölcsészet és orvostudomány, de diplomát nem szerzett, noha tudományos érdeklődése később sem hagyott alább. Aktívan működött újságíróként, és számos humoros és szatirikus írást tett közzé, amelyek hamarosan népszerűvé tették. A budapesti kulturális élet tevékeny résztvevőjévé vált, amely akkoriban a kávéházak köré szerveződött, és az újságírói tevékenység mellett folyamatosan publikált irodalmi igényű szövegeket is, de mindig anyagi nehézségekkel küzdött. 1914-ben feleségül vette Judik Etel színésznőt, aki azonban 1918-ban spanyolnáthában meghalt egy kisfiút hagyva maga után. Az író hamar újraházasodott, de a második házassága Böhm Aranka orvosnővel hírhedten hektikus és boldogtalan kapcsolat volt. Fiuk, Karinthy Ferenc (1921–1992) szintén sikeres íróvá vált (unokájuk, Karinthy Márton pedig színházigazgató lett). 1936-ban Karinthy Frigyest agydaganattal diagnosztizálták és Svédországban megoperálták; 1937-ben még be tudta fejezni Utazás a koponyám körül című önéletrajzi regényét, amely nemzetközi elismerést hozott számára, de a következő évben meghalt. Karinthy igen termékenynek bizonyult a kisebb lélegzetű műfajok tekintetében, mint például az újságcikkek és a novellák, valamint figyelemreméltó költői műveket is alkotott. Népszerűségét elsősorban rövid humoros darabjainak és irodalmi paródiáinak köszönhette, amelyek többsége napjainkig rendkívül népszerű. Humoristaként való sikeressége némi művészi feszültséget is teremtett, mivel gyakran érezte úgy, hogy nem veszik komolyan, noha sok műve (a Faremidot és a Capilláriát is beleértve) komoly témákkal foglalkozik, és még a humoros írásai is gyakran szólnak a gyerekek és az átlagemberek egzisztenciális félelmeiről. Szalay (1987, 7) véleménye szerint Karinthy folyamatosan törekedett arra, hogy komolyan vegyék, hogy az olvasókkal elfogadtassa, hogy valami fontosat ismert fel, és egyfolytában panaszkodott arra, hogy amíg az olvasók élvezik a humorát, nem fordítanak figyelmet a komolyabb gondolataira. Annak bizonyítékaként, hogy néhány elméleti törekvése mennyire megalapozott volt, elég megemlíteni az 1929-es keltezésű Láncszemek című novelláját, és a benne kifejtett elméletet, miszerint világszerte bármely emberi teremtmény öt személyen keresztül összeköthető egymással, ezt a gondolatot a mai hálózatkutatás előfutárának tekintik (vö. Barabási 2003).