Czigányik Zsolt

Utópia kelet és nyugat között a magyar irodalomban

6.2. Karinthy és Szathmári gulliveriádái

Karinthy kisregényei, a Faremido (1916) és a Capillária (1921), valamint Szathmári Sándor: Kazohiniája (1941, részletes elemzését lásd 8. fejezet) Jonathan Swift Gulliver utazásai folytatásának tüntetik fel magukat. Ez nem szokatlan megközelítés a magyar irodalomban, ahogyan más nemzetek irodalmában sem – Swift művének nagyszámú utánzata miatt külön műfaji elnevezésként jelent meg az irodalomtudományban a gulliveriáda (hasonlóan a robinzonádához, hogy a Daniel Defoe klasszikus művét utánzó könyveket jelöljék). Az első ilyen jellegű művet valószínűleg 1730-ban írta franciául Pierre Desfontains Le Nouveau Gulliver (Az új Gulliver) címmel, míg a norvég Ludvig Holberg Klimius Miklós föld alatti utazása (1741) című műve szintén hatással bírt Magyarországon. A műfaj Angliában is képviseltette magát, elegendő megemlíteni Barry Pain Az új Gulliver című művét (1913). Karinthy Faremidoja jól beleillik ebbe a hagyományba (melynek az első jelentős magyar képviselője), amely kreatívan fogadja be Swift Gulliverjét. A könyv azt állítja magáról, hogy Gulliver ötödik utazásának a leírása, amelyben „egy optimista Mr. Gulliver vidám kalandjai az önpusztító emberiség keserű történetévé válnak”, egy olyan disztópikus modellt létrehozva, amely a háborús Magyarországon élő író félelmeit csatornázni tudta (Hartvig 2013, 33–34). Fekete (1989, 195) felhívja a figyelmüket arra az „alapos és meghitt ismeretségre” Swift művével kapcsolatban, amely nemcsak Karinthy életművét jellemzi, hanem általában a magyar fantasztikus irodalmat. Karinthy jártassága Swift Gulliver utazásaival kapcsolatban szilárd talajon áll, minthogy ő volt a könyv első magyar fordítója – Abádi Nagy (2018, 44) és Antal Éva (2008, 361) egyaránt úgy vélik, hogy ez jelentős tényező volt a Faremido megírásában, míg Mester (2019) szerint csak másodlagos fontosságú az I. világháború tapasztalataihoz képest. Hartvig (2013, 38) úgy hivatkozik a Faremidora „mint a wellsi tudományos-fantasztikus irodalom és az olyan utópia ötvözetére, ami a Gulliver utazásaiban megjelenik [...] a Faremido és a Capillária pedig futurisztikus és filozofikus felhanggal telíti meg Swift örökségét. Másfelől mindez messzemenően átitatódik politikával a két háború közötti időszakban Szathmári Sándor Kazohiniájában.” Antal hozzáteszi, hogy a magyar gulliveriádákban az utópia, a szatíra és a disztópia vonásai párhuzamosan jelennek meg, és hogy az elbeszélő hang gyakran kihasználja az irónia adta lehetőséget (2008, 364). Ez az irónia akadályozza meg, hogy pozitív utópiák szülessenek e műfaj keretében, még ha valaki ilyesféle írói szándékot feltételezne is, az elbeszélés szerkezete szükségképpen disztópikus olvasatot sugall (ez a megállapítás különösen érvényes a Kazohinia értelmezésében, ahol az írói szándékra utaló explicit megjegyzések ismételten kimondottan utópikus olvasat felé terelnének.) Antal (2008, 369) odáig megy, hogy szerinte a szatíra ironikus hangvétele a magyar gulliveriádákban szétbomlasztja az utópia és disztópia állítólagos dichotómiáját.

A Gulliver utazásai a Faremido publikálása után is megtermékenyítő maradt Karinthy számára, mivel írt még egy rövid történetet Gulliver utazásaiból címmel az 1918-as Krisztus vagy Barabbás címet viselő háborúellenes gyűjteményébe. Ebben a történetben a narrátor meglátogatja Abrakadabra földjét, ahol a felicák élnek. Az elbeszélés a felicák törvényére koncentrál, amely halálbüntetéssel fenyeget mindennemű átvitt értelmű beszédet. „E törvény szerint ugyanis halálbüntetéssel sújtandó rangra és állásra való minden tekintet nélkül az olyan államférfi, aki valóságos dolgokról és állapotokról beszélve, vagy írva, képekben fejezi ki magát, vagy hasonlatokkal magyaráz meg valamely közérdekű kérdést, vagy követendő eljárást”. Ennek oka az a háborús vérontás, amelyet azután viseltek, hogy egy államférfi azzal érvelt, hogy „a háború olyan, mint egy tisztító zivatar és hogy mindnyájunk lelkében ég a vágy. A törvény szerint azóta államférfiúnak halálbüntetés terhe alatt tilos átvitt értelmű szavakat használni: csak számokban és konkrét főnevekből alkotott tőmondatokban szabad kifejeznie magát.” Ez a fajta hozzáállás tükröződik majd Szathmári Kazohiniájában is, ahol a hinek szintén igyekeznek elkerülni az átvitt értelmű vagy szimbolikus nyelvhasználatot és tagadják az elvont fogalmak létezését, beleértve a múltat is.

Abádi Nagy (2018) úgy mutatja be a Faremidot mint a Gulliver négy könyvének folytatását, hangsúlyozva összetartozásukat. Swift négy eredeti, tizennyolcadik századi könyvét, valamint Karinthy Faremidoját és Capilláriáját hat összefüggő elbeszélésként kezeli, és kimutatja, hogy mindegyikük intradiegetikus narrátor visszatekintéseként adja elő a történteket, Gulliver hazatérte után (Abádi Nagy 2018, 48). Robotos (1982, 73) kiemeli, hogy Karinthy Swift ironikus szimbólumrendszerét, elbeszélési keretét, valamint a többi formai jegyeit alkalmazza, időnként egyenesen úgy tűnik, mintha Swiftet parodizálni akarná. Abádi Nagy szerint „Karinthy átveszi és továbbviszi Swift Gulliverének memóriarendszerét, tudástárát, gondolkodási habitusát” (49), és a sorozat – annak ellenére, hogy két különböző író írta (valamint az őket elválasztó két évszázad ellenére) egyazon és egységes művészi munkának tűnik. Gulliver alakjára ez különösen is igaz: „törésmentesen, zökkenés nélkül vette át Karinthy Swiftből a Gulliver-figurát” (57).

Swift megközelítése Karinthy számára mintegy a relativitáselmélet Einstein előtti irodalmi modelljeként szolgált (Szalay 1961, 197, idézi Abádi Nagy 2018, 57): Karinthy felhasználja Swift metaforikus értelmezését a fizikai méretre. A szolaszik Faremidoban óriások Gulliverhez képest, míg a bullokok Capilláriában parányiak (Abádi Nagy 2018, 51). Fontos eleme Karinthy művészetének a relativitásnak ez az átvitt értelmű felhasználása, amikor a méret jelzi a különbségeket, bár humanista hozzáállása elvetteti vele az erkölcsi relativizmust (Urbán 1990, 90). Abádi véleménye szerint mind Swift, mind Karinthy Gulliverjének relativizáló iróniája mégis egyfolytában aláássa a brit és európai önbizalmat és a velejáró bizonyosságokat. Abádi Nagy (2018, 57) azt is elismeri, hogy Gulliver önértékelése összeomlik a negyedik utazás után, és pontosan az ebben az állapotban lévő Gulliver lesz majd az, akit Karinthy fölhasznál és szembesíti a szolaszikkal Faremidoban, akik tagadják az emberi értelem értékét és az emberi életet veszedelmes betegségnek tartják.

Egyetérthetünk Abádi Nagy végkövetkeztetésével (2018, 63): Gulliver felsőbbrendű helyzete, amely az elbeszélés elején uralkodik, Swift könyvének a végére felszívódik, és Karinthy ezt az összeomlott Gullivert utaztatja tovább. Cushing (1990, 139) más véleményen van, és azt állítja, hogy Karinthy gulliveriádái csupán Swift elbeszélési keretét használják föl, míg jövő-orientáltságuk Samuel Butlerhez kapcsolja őket. Mindazonáltal ez a jövő-orientáltság csak a Faremido esetében érvényes, és azt is meg kell említeni, hogy Gulliver a Kazohiniában nélkülözi azt az alázatot, amely mind Swift, mind Karinthy elbeszélésében jellemzi. Abádi Nagy (2018, 59) a kulturális felsőbbrendűség fontos összetevőjét ismeri fel a gulliveriádákban. Véleménye szerint az európai irodalomban a vadember-történeteket (bon sauvage; ld. még 3. fej. a Tariménesről) hagyományosan keletről importálják, amelyet a felvilágosodás óta barbárnak és civilizálatlannak tartanak; így hát ebből a civilizációs résből fakadó nézőpont lehetővé teszi, hogy ilyen narratívák elemezzék a nyugati kultúrát. A swifti paradigma ennek a modellnek éppen a visszája, mivel (legalábbis az első három utazáskor) egy kulturálisan önelégült nyugati személyt küldenek a ’barbárok’ közé, akinek a kalandjai vezetnek a kulturális arroganciájának a lebontásához.

A gulliveriáda-írás hagyománya folytatódott a magyar irodalomban Karinthy és Szathmári után is, elegendő említeni Hernádi Gyula Második Gulliverjét 1974-ből, valamint Déry Tibornak az ugyanebből az évből származó Dr. Nikodémusz Lázár híres útikalandjai című művét, majd Siklósi Horváth Klára Gulliver Joygorodban (1998) és a Gulliver legújabb kalandja Pinkwellben című politikai allegóriáját 2001-ből. Az ezredforduló után további gulliveriádák jelentek meg figyelemre méltó rendszerességgel: Gyárfás Endre Gulliver utolsó utazása (2001) című művét Papházi Tivadar Új Gulliverje (2003), valamint Rab László A magyarok között: Gulliver sokadik utazása (2005) követte (Továbbiakat a témában ld. Hartvig 2013, 47–63.) De a műfaj más közép-európai irodalmakban szintén jelen van, jó példa erre Romániából Mircea Opriță Utazás Capriciába (2015) című műve.

Utópia kelet és nyugat között a magyar irodalomban

Tartalomjegyzék

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 664 184 9

Irodalom

Utópia kelet és nyugat között a magyar irodalomban Szerző: Czigányik Zsolt Utópia és disztópia kapcsán elsősorban angolszász szerzőkre szoktunk gondolni, pedig a műfaj, illetve jelenség a magyar kultúrában is régóta jelen van. Ez a kismonográfia az első próbálkozás a magyar irodalomban elszórtan megtalálható utópikus és disztópikus írások koherens hagyományként való értelmezésére. A kötet bemutatja a régi magyar irodalom és a Magyarországon alkotó külföldi szerzők (mint Jacobus Paleologus és Johannes Comenius) utópikus írásait, Morus szövegének fordítás- és hatástörténetét, majd részletes elemzéseket közöl a XIX. és a XX. század első felének legfontosabb utópikus műveiről. Ezek a művek gyakran ismert, kanonikus szerzők (Bessenyei György, Jókai Mór, Karinthy Frigyes, Babits Mihály) olyan írásai, melyek ritkán vannak a figyelem középpontjában, mások pedig, mint Szathmári Sándor Kazohiniája, kimondottan az utópikus hagyomány szempontjából fontosak, míg Az ember tragédiáját a kötet újszerű szempontból mutatja be. Az elemzések, az utópia műfajának megfelelően, az irodalmi hermeneutika módszereit a politikatudomány és az eszmetörténet eszközeivel egészítik ki. A könyv egyik fontos állítása, hogy a magyar utópizmusra (ahogy általában a magyar kultúrára) nagy hatással van a közép-európai régió köztes, liminális helyzete kelet és nyugat között, mely befolyásolja a hatalmi struktúrákat, a társadalmi és politikai rendet, és az ezekre reflektáló utópikus szövegeket. A műelemzések megközelítésére nagy hatással volt a mai interdiszciplináris utópiakutatás, különösen Lyman Tower Sargent, Gregory Claeys és Fátima Vieira munkássága. Kiemelt jelentőséget kap a magyar és a brit hagyományok kapcsolata, különösen Jonathan Swift és H. G. Wells recepciója. A kötet először angol nyelven 2023-ban Utopia between East and West in Hungarian Literature címen jelent meg a Palgrave Macmillan kiadónál. https://link.springer.com/book/10.1007/978-3-031-09226-8 Fordító: Ébényi Anna

Hivatkozás: https://mersz.hu/cziganyik-utopia-kelet-es-nyugat-kozott//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero