Politikailag a rendszer demokratikusnak látszik a felszínen, mivel számos szervezet, párt, és mozgalom formálja a közvéleményt. Meglepő módon azonban ezek mindig összhangban állnak a hivatalos propagandával és a kormány intézkedéseivel. Valójában ezek a szervezetek a kormány működését segítik elő, amint az a nők besorozásának esetén is látszik (Babits 1933/1982, 466). Azt is érvként hozzák fel (Babits 1933/1982, 505), hogy a nők besorozása ellen szavazni hazafiatlan lenne, mivel az ellenség már bevezetett egy hasonló eljárást, és ez nagy előnyükre szolgálna. Az állam háborús törekvései elleni hangokat elnyomják, az effajta vélemények törvénytelenek (Babits 1933/1982, 470). Mindenfelé a politikai (vagyis inkább katonai) rendőrség ügynökeivel lehet találkozni, még az óvóhelyeken is, és általánosak a letartóztatások (Babits 1933/1982, 515). Az emberek gyakran megvitatják a politikai kérdéseket, bár a kormányellenes véleményeket hamar elfojtják, a fontos döntéseket pedig egy távoli és meghatározatlan hatalmi központban hozzák meg.

Az olyan olvasó, akinek van némi tapasztalata a közép-európai politikában, hamar ráismer az áldemokratikus struktúrákra. A sztálinizmus eljárásai is eszünkbe juthatnak, ahol a munkások gyakran követeltek szigorúbb eljárást a szabotázzsal vagy az „állam ellenségeivel” szemben, vagy akár alacsonyabb fizetést is. Az ilyesfajta eljárások képmutató volta szembeötlő az olyan kifejezésekben is, mint a „kötelező önkéntes szolgálat” (Babits 1933/1982, 467). A demokrácia máza jelen van ugyan, de sem a demokratikus döntéshozatal, sem pedig annak előfeltétele: a demokratikus párbeszéd és a szabad véleménynyilvánítás nem jelenik meg az elbeszélésben. Mint az már a könyv legelején nyilvánvalóvá válik, a gyűlések – amelyeknek elvileg a közvéleményt kellene tükrözniük – a valóságban rákényszerítik az elvárt véleményt az emberekre. Ráadásul az egyetemisták egy beszélgetésben megemlítik, hogy „nyilván tartják a lelkességünket” (Babits 1933/1982, 544), és Elzát figyelmezteti a barátnője, hogy jobban oda kellene figyelnie erre. Amikor Kamuthyné hazafelé egy a nők besorozását követelő nyilvános tüntetésbe botlik, felismeri, hogy „a hangulat terrora” komoly veszélyt jelent (Babits 1933/1982, 468). Nem meri kifejteni ellenvéleményét, nem csak a tömeghatás miatt, hanem azért is, mert attól is fél, hogy elvesztheti a hatóságok jóindulatát: „Még egy kétségbeesett arc is föltűnhetett” (Babits 1933/1982, 468). Az ilyesfajta gondolatok a ténylegesen létező, avagy elképzelt totalitárius államokra jellemző helyzetekre emlékeztetnek, konkrétan pedig Winston Smith gondolataira hasonlítanak George Orwell Ezerkilencszáznyolcvannégyéből: „Az embernek abban a tudatban kellett élnie – s abban a tudatban is élt, ösztönné vált megszokásból –, hogy minden hangját hallják, s kivéve, ha sötét van, minden mozdulatát megfigyelik” (Orwell 1949/2007, 9). Vagy később: „Arcvonásait a nyugodt optimizmus kifejezésébe erőltette, mert ezt a kifejezést volt ajánlatos viselni, ha az ember szembefordult a teleképekkel” (Orwell 1949/2007, 11). Az 1984 több mint egy évtizeddel az Elza pilóta után született, és angol nyelvű fordítás hiányában aligha lehetséges, hogy Orwell olvasta volna Babits könyvét, így a párhuzamok inkább a totalitárius társadalmak szerkezeti vonásaiban gyökereznek, ahol a polgárok megfigyelése mindennapos jelenség.

A furfangosan kidolgozott megfigyelő rendszer, amelyik Winston Smith-t fenyegeti, nincs ugyan jelen Kamuthyné világában (noha a hangosbeszélők propagandaszöveget üvöltenek mindenfelé, a teleképekhez hasonló funkcióval, de a megfigyelés képessége nélkül), mégis mindkettő az állandó megfigyeltség paranoid tapasztalatát éli meg, és színlelniük kell, hogy egyetértenek a többséggel, mivel az eltérő véleményeket nem tűrik meg. Winstonhoz hasonlóan Kamuthyné elszigeteltnek és kiátkozottnak érzi magát, magányosan rettegő léleknek a háború mindent betöltő extázisában.

A társadalom egysége mindazonáltal nem tapasztalható meg az egyének szintjén. Kocsis (2009, 87) rámutat arra, hogy a politikai diskurzusban a kollektivizmus hangsúlyos az individualizmus hiányával együtt, de az elbeszélés számos egyéniséget mutat be különböző jegyekkel. Kocsis (2009, 78) azt is kiemeli, hogy a főszereplők közül csak Kamuthy úr azonosul teljesen a fennálló társadalmi és ideológiai rendszerrel (az olvasó főleg az ő szónoklatai révén ismeri meg az örökös háború elvét), míg a többiek nagy része cinizmussal (Schulberg), lázadással (Elza), reménytelenséggel (Kamuthyné), vagy keserűen áll hozzá (Margit); ezért csak illúzió az, hogy a társadalom tagjai a kollektivizmusba merültek volna. Mindazonáltal az egyének kollektív jegyeket mutatnak, amikor nagy számban vannak együtt, tömegként. Rónay (2008, 153) szerint a tömeget a fölöttük állók érdekei szerint lehet irányítani. A magyar utópikus irodalom visszatérő jellemzője a tömegnek az a meghatározása, miszerint egy nagy csapat emberből áll, amely képtelen felismerni a valódi érdekét, és könnyen befolyásolható. Bessenyei Tariménesében Jajgádia köznépe képtelen önmagát kormányozni, mivel mindnyájan csak a saját önző érdeküket tartják szem előtt, a közösségre való tekintet nélkül. Madách Tragédiájában a tömeg ugyancsak negatív szerepet játszik számos színben, vagy mert korrupt, vagy mert az agresszív ösztöneit hagyja uralomra jutni (a tömegről bővebben ld. 4.fejezet). Az Elza pilóta valamelyest eltér ezektől a példáktól, mivel a hatalmon lévők, akik a háborús propagandát gerjesztik, láthatatlanok, ahogy Kocsis (2009, 75) is hangsúlyozza, „a hatalom mibenlétét […] titok lengi körül: nem tudjuk, ki gyakorolja és milyen felhatalmazás alapján.” A hétköznapi emberek képtelenek arra, hogy maguk formálják a sorsukat, míg a propaganda vakká teszi őket, így nincs is más lehetőségük, mint a hivatalos véleményt magukévá tenni. A hatalom funkciói közül kizárólag a propaganda és a rendfenntartás jelenik meg a regényben. Kocsis (2009, 82) szerint az állam az Elza pilótában a rend harmóniáját ígéri, de rendőrállammá válik. Gombos (2009, 71) pedig arra mutat rá, hogy a hatalom birtokosai láthatatlanok maradnak; homályos marad, hogy kinek származik előnye az elferdített világrendből.