Szathmári Sándor 1897-ben született Gyulán, nem messze attól a helytől, ahol Bessenyei írta a Tariménest (Szathmári részletes életrajzát lásd Tófalvy 2007). Édesanyjának tizenegy gyermeke született, de mivel közülük négy meghalt, Sándor maradt a legidősebb, így sok felelősség nehezedett a vállára. Azonos nevű apja állami alkalmazott volt és számos jogi és közgazdasági könyvet publikált – ez a legfőbb oka annak, hogy fia kis mértékben megváltoztatta a nevét, az utolsó betűt i-re cserélte (eredetileg tehát Szathmáry volt). A család igen gyakran költözött az ország különböző pontjaira apjának számos szolgálati helye miatt (Babitshoz hasonlóan, lásd 7. fejezet). Szathmári Sándor Szombathelyen kezdte az iskoláit, de a család hamarosan északabbra költözött, majd pedig Erdélybe, ahol Sepsiszentgyörgyön járt középiskolába. Számos testi és mentális betegséggel küzdött (főleg az újszülött kistestvérének szeme előtt játszódó halála után), és színvaksággal is diagnosztizálták, ami miatt nem tudta megszerezni a jogosítványt sem. Kora gyermekkorától kezdve érdekelte a gépészet és a matematika, így hát természetes volt, hogy a budapesti Műszaki Egyetem hallgatója lett a gépészmérnöki karon. Családja akkor szegényedett el, amikor az erdélyi területeket Romániához csatolták, és a román állam nem alkalmazta tovább a magyar nemzetiségű tisztviselőket, köztük Szathmári apját sem. Szathmári Magyarországon is szegénységben élt és csak nagy nehézségek árán tudta befejezni egyetemi tanulmányait. Gépészmérnöki diplomája megszerzése után hamarosan alkalmazták a Ganz-gyárban, de hosszú ideig csak nagyon alacsony fizetést kapott. Mérnökként itt dolgozott egészen nyugdíjazásáig, és szabadidejében írt, de életében csupán egy novellagyűjteménye jelent meg a Kazohinián kívül. Néhány forrásban mint eszperantó író tűnik föl, és Szathmári valóban érdekelt volt az eszperantó mozgalomban; ő maga is beszélt alapfokon eszperantóul, de sohasem írt ezen a nyelven (részleteket lásd Tófalvy 2007). Néhány írását eszperantóra is lefordították és kiadták, és az is előfordul, hogy az eszperantó változat hosszabb a magyar változatnál. Még ha íróként nem is az eszperantó nyelvet használta, Mester (2019) érvelése szerint az eszperantó nagy hatást gyakorolt Szathmári írásaira, például a Kazohiniában beszélt egyszerűsítő, mesterségesnek tűnő nyelvezet ötletére. Mivel Szathmári totalitárius mozgalmak árnyékában dolgozott, hatásuk jelentkezik korai radikális írásaiban, valamint a Bartha Miklós Társaság tagjaként és titkáraként kifejtett tevékenységében, ahol egy időben József Attilával is együttműködött (lásd Tófalvy 2012; Tasi 1994). Jelen elemzés célja az, hogy megvilágítsa az ideológiai párhuzamokat az irodalmi disztópia jelenségeivel. Mindez összhangban áll Howard Segal érvelésével (2012, xi) amely szerint „az utópizmus mikroszkópként működik: először is elkülöníti, utána pedig felnagyítja a létező, nem utópikus társadalmak azon jelenségeit, amelyek drasztikus változást igényelnek, lehetővé teszi számunkra azt, hogy világosabban lássuk fő politikai, gazdasági, kulturális és pszichológiai áramlatait.”