A fenti jellemzőket ugyanakkor nagymértékben árnyalja, hogy a 21. században az orvoslás külső és belső körülményei markánsan megváltoztak. E változás egy közel 50 éves folyamat eredménye, melynek során az orvosi hivatásban egyre erőteljesebbé vált az ún. deprofesszionalizáció folyamata (a hivatás formájának, autonómiájának és tekintélyének változása, csökkenése); ez az átalakulás a technicizálódásban, a gyógyítás fogyasztói szemléletében és az orvosi hivatás autonómiájának csökkenésében a leginkább szembetűnő. (Kanter 2013; Lucey 2010; Tsou 2013; Kapocsi 2004) Míg a 20. század első fele a „diadalmas orvostudomány” időszaka, amely az orvoslás tekintélyének növekedését eredményezte, addig az 1970- es évek óta mind jellemzőbbé vált az orvosi tekintély és az orvosokba vetett bizalom csökkenése. (Kapocsi 2004) Ugyanakkor a klasszikus hivatásfogalom alapkomponenseinek egy része változatlanul igen fontos maradt: az altruizmus és a speciális tudás továbbra is a hivatás meghatározó elemei. Azonban a professzió további elemeiben – az autonómia, a monopólium, a presztízs, az erkölcsi és anyagi elismerés volumenében – már változások figyelhetők meg. Ha áttekintjük a fentieket, akkor például az autonómia csökkenéséhez a betegjogok, a betegek önrendelkezésének kérdését, a monopóliumhoz a paramedikális, komplementer és webalapú gyógyítók nagy arányát kapcsolhatjuk. (Mansfield 2011; Kapocsi 2000) Úgy tűnik, hogy a karizmatikus gyógyítói szerep mellett egyre inkább kirajzolódik a 21. századi szolgáltató szakember profilja. (Kapocsi 2011) Az orvosi autonómia csökkenése, a paramedikális hivatások térnyerése és az orvos–beteg kapcsolat átalakulása tehát meghatározó egységei a deprofesszionalizáció jelenségének. (Kapocsi 2011)

E folyamatban kulcsszerepű a technicizálódás: a diagnosztika, a műtéti technika és a terápia jellege megváltozott, óriási szerepet kaptak a korszerű gépek, a „klinikai nagyüzem”. A technicizálódás mellett a deprofesszionalizációhoz nagymértékben hozzájárul az internet és a közösségi média orvosi célú felhasználása is. Megjelentek az internetet egészségügyi célra tudatosan használó e-páciensek, akik egyre inkább szakértőivé válnak saját betegségüknek és aktív résztvevői a diagnózis és terápia folyamatának. Az információ demokratizálódik, az ismeretek szélesebb körben hozzáférhetővé válnak, a betegek előtt több alternatíva és vélemény rajzolódik ki a betegség megfelelő kezelésére. (Horváth 2011; Győrffy 2011) Az orvosi információk tehát a laikusok számára is egyre transzparensebbek, s ez határozottan átformálja az orvos–beteg kapcsolatot, ezen keresztül pedig a hivatásra is jelentős hatással van. (Bosslet 2012) Az orvosi tájékoztatás mellett nagyon fontossá váltak az internetes betegközösségek, amelyek sok esetben a gyógyítás folyamatában is komoly szerepet kapnak. (Mostaghimi 2011; Meskó 2007) Mindez előrevetíti azt, hogy a gyógyítás folyamatának középpontja és irányítója maga a beteg lesz, aki az otthonában is ellenőrzi vércukorszintjét, elkészítheti saját EKG-ját vagy akár génszekvenálást is végezhet.

A pillanatról pillanatra fejlődő technika bizonyítéka, hogy e sorok írása közben jelent meg a hír, hogy elkészültek az első vizsgálatok az okostelefonokkal végzett EKG-k megbízhatóságáról. A kutatók 381 fő részvételével vizsgálták az okostelefonnal vagy tablet segítségével készített, egy elvezetéses EKG megbízhatóságát a standard 12 elvezetéses EKG-val szemben. A vizsgálat során 30 másodperces felvételek készültek okoskészülékekkel (telefon/ tablet), majd közvetlenül ezután hagyományos 12 elvezetéses EKG-t végeztek. A vizsgálatban egészséges fiatalok, sportolók és kardiológiai betegek egyaránt részt vettek. A két módszerrel készült EKG-k hasonló pontossággal jelezték a pitvari frekvenciát és ritmust. A tapasztalatok alapján okoseszközökkel könnyen és eredményesen készíthetők EKG-k, és a kutatók kiemelték, hogy hatékony lehet a módszer a ritkán jelentkező ritmuszavarok diagnosztizálásában is. További előny: a bármely időpillanatban rendelkezésre álló EKG a betegek biztonságérzetét is növeli, ezáltal a betegségükkel kapcsolatos szorongásuk csökkenhet és bátrabban vállalhatják a fizikai terhelést, amelytől esetleg a félelem miatt zárkóznak el. (Zachary 2015) Más összefoglalók arról számolnak be, hogy a szívizom-infarktus esetében a mobil applikációk 90 százalék feletti pontossággal jelzik a problémát, informálják a pácienst és SMS-ben értesítik a kezelőorvost. (Rad 2015)

Az internetes egészségügyi tartalmak használata mellett egyre fontosabbá válik – mind orvosi, mind pedig laikus körökben – az úgynevezett „crowdsourcing” jelensége: amikor egy adott kérdéssel nemcsak „vakon fordulunk” az internet felé, hanem egy közösséget, „kapcsolati hálót” hívhatunk segítségül. Az online betegközösségek önsegítő csoportként tapasztalatot, információt osztanak meg egymással, amelyek kulcsszerepűek lehetnek a gyógyulás folyamatában. A digitális betegközösségek jelentőségének növekedésére kiváló példaként szolgál a világ talán leghíresebb e-páciensének, Dave deBronkartnak a „története”, aki 2013-ban a Semmelweis Egyetem „Közösségi média az orvoslásban” című kurzusán is tartott előadást. Elmondta, hogy 2007-ben előrehaladott veserákot diagnosztizáltak nála, és a diagnózis felállítása utána az egyik orvosa ajánlott figyelmébe egy online szerveződő betegközösséget. Kevesebb mint két órával azután, hogy Dave az első bejegyzését posztolta, több, nagyon fontos tanácsot és információt kapott, emellett megkapta négy olyan specialista telefonszámát, aki az ő lakóhelye közelében praktizál. Gyógyulása a crowdsourcing „sikertörténete”. Az e-páciens mozgalom vezetője szerint fontos leszögezni, hogy az e-páciensek nem képesek gyógyítani vagy diagnózist felállítani, tehát sohasem fogják helyettesíteni az orvosokat. Egy dolgot azonban tudnak tenni: a lehető legtöbb információval segíteni az orvosok munkáját. („Engedjék a betegeket segíteni!” 2013)

A virtuális tartalmak intenzív használata mellett rendkívül fontos, új jelenség, hogy a digitális eszközök belépnek a betegek mindennapi életébe: már nemcsak orvost és egészségügyi intézményt kereshetnek a neten, hanem alapvető egészségi paramétereiket monitorozzák otthonukban. Információt kapnak és tárolnak testük változásairól, így jobban követhető és menedzselhető egészségük változása és esetleges krónikus betegségük. E folyamatban a leglényegesebb, hogy a beteg olyan eszközt kap a kezébe, amivel előre, otthon, folyamatosan fel tud készülni arra a pár percre, amikor a kezelőorvosával találkozik. (http://szike.postr.hu/laboromleletrendezo-applikacio-interju) Cél tehát az orvos–beteg találkozás lehető leghatékonyabbá tétele, a beteg intenzív bevonása a terápia folyamatába.

A (közel)jövő páciense tehát az informált beteg, aki aktívan vesz részt betegsége kezelésében és a döntéshozatalban. Az orvos–beteg viszony teljesen partnerivé válik, hiszen a tudás – és lassan az eszköztár is – „demokratizálódik”. A partneri viszony azonban reciprocitást feltételez: egészségtudatosság, egészséggel kapcsolatos széleskörű ismeretek és felelősségvállalás, valamint együttműködés is elvárható a betegek részéről. Mindezzel párhuzamosan egyre fontosabb igényként fogalmazódik meg a betegséggel, egészségi állapottal kapcsolatos adatok transzparenciája, átláthatósága: az, hogy a betegek és az orvoskollégák bármikor, bárhonnan hozzáférjenek a leletekhez, adatokhoz. (Robbanás előtt áll az egészségügy? – Interjú Meskó Bertalannal 2015)

A fentiekben felvázoltak minden bizonnyal csak a „jéghegy csúcsát” jelentik a digitális egészségügy területén. Az azonban bizonyos, hogy mind beteg, mind pedig gyógyítói oldalról nagyon sok új információt, készséget, technikát kell megtanulni, hogy valóban a lehető leghatékonyabban ki tudjuk használni a folyamatosan megújuló és szélesedő lehetőségeket.