2.2. Deprofesszionalizáció és elnőiesedés. Valóban „rózsaszín galléros” szakmává válik az orvoslás?

Az utóbbi évtizedek jellemző trendje, hogy egyre több nőt találunk az orvosképzés, a rezidensek és a gyakorló orvosok között. Milyen tényezők játszanak közre az orvoslás feminizációjában, és milyen hatással jár mindez a jelen és a közeljövő orvoslására?

 

A deprofesszionalizáció folyamata együtt jár az orvosi hivatás elnőiesedésével. Ez a jelenség nem új keletű folyamat: az elmúlt évtizedekben az orvosnők száma dinamikusan emelkedik, látványos a növekedés például az Egyesült Államokban, ahol 50 évvel ezelőtt a nők aránya az egyetemeken 10 százalék körül mozgott, míg ma a hallgatók több mint a fele nő. (AAMC 2009) Érdekes tendencia rajzolódik ki az orvoslás iránti érdeklődés tekintetében: míg az 1950-es és ’60-as években egyértelmű a férfitöbblet az orvosegyetemekre jelentkezők körében, s az 1970–1980-es években közel hasonló mértékben érdeklődik a két nem az orvosi hivatás iránt, addig az 1990-es években és a 21. század első évtizedében már egyértelműen női dominanciát figyelhetünk meg. (Lorber 1984; Riska 1993; Riska 2001a) Érdekes módon, míg a kilencvenes évek jóslatai azt prognosztizálták 2010-re, hogy csak minden harmadik gyógyító lesz nő, mára kiderült, hogy az orvosi pályát választók és gyakorlók együttesen közel 50 százalékos arányban nők. (OECD 2012; Levinson 2004) Jellemzővé vált az is, hogy a világ orvosegyetemein, a hallgatók körében már több mint 60 százalékos a nők aránya. (Reichenbach 2004; BMA 2002)

A magyarországi helyzet némileg különbözik az egyesült államokbeli, illetve az európai tendenciáktól. Hazánkban ugyanis – Lengyelországhoz hasonlóan – már az 1950-es évektől kezdve sok nő vesz részt az orvosképzésben, és gyakorolja az orvosi hivatást. (Riska 2001b) Ugyanakkor az elnőiesedés trendje hazánkban is megfigyelhető: a KSH adatai alapján elmondható, hogy a fiatal (26–29 éves) korosztályban az orvosnők aránya kétszerese (1630 fő vs. 834 fő) a férfi orvosokénak. (KSH 2012)

Az orvoslás elnőiesedése számos kérdést vet fel; egyes szerzők már a „rózsaszín galléros” orvoslás megjelenéséről is beszélnek. (Heru 2005) A „rózsaszín galléros” (pink collar work) terminológiát eredetileg Louise Kappe Howe vezette be az 1980-es évek szakirodalmába, és azon foglalkozási ágakat jelölte így, amelyekre jellemző a női dominancia, a humán és a szolgáltató szférában való tevékenykedés (nővér, tanítónő, titkárnő), s az itt végzett munkáért alacsony anyagi és nem anyagi megbecsülés jár. A „rózsaszín gallérosokra” jellemző továbbá, hogy a pályaválasztásukat – és a pályán maradásukat – nem különleges karriercélok motiválják, illetve az, hogy ezekben a szakmákban a gyermekvállalás időszakában „könnyű a ki- és visszailleszkedés”. (Fényes 2009) Fontos kérdés azonban, hogy valóban bizonyos szakmák „elrózsaszínesedéséről” van-e szó, vagy inkább arról, hogy a hagyományosan férfiak által dominált szakmákban (ilyen az orvoslás is) a férfiak mellett egyre nagyobb számban jelentek meg nők.

Mindez átvezet ahhoz a dilemmához, hogy az orvosi hivatás elnőiesedése és az orvoslás „státuszváltozása” (megbecsültségének csökkenése) között megfigyelhető-e összefüggés. A „man flight” teória értelmében a férfiak a hivatás presztízs/státuszvesztésével párhuzamosan elhagyják a szakmát, mintegy „elmenekülnek” a kevesebb lehetőségekkel kecsegtető hivatásból, és átadják a terepet a nőknek. (Reskin 1991; Heath 2004) Ezzel párhuzamosan azonban feltételezhető az is, hogy a férfiak érdeklődése az orvoslás iránt – évtizedek óta – egy bizonyos szinten stagnál, ugyanakkor a nők érdeklődése exponenciálisan növekszik.

Fontos kérdés ugyanakkor, hogy napjainkban az orvoslás átalakul, a nagyarányú technicizálódás mellett a gyógyítás egyre komplexebbé válik. A krónikus betegségek sikeres kezelése sok esetben számtalan szakterület, paramedikális szakma és a család összehangolt munkáján alapul. A magányos „orvoshősök” korszaka véget ért: a 21. század gyógyító munkája a csapatmunkára épül. Olyan (időnként) heroikus összefogásra, amelyben az egyes szereplők nem hierarchikus kapcsolatban állnak egymással, a siker az összmunkán, az empátián és a megosztott döntéshozatalon múlik. Ezzel együtt – talán nem véletlenül – a hivatás feminizálódik, hiszen ezek a készségek sokak szerint inkább a nőies orvoslás sajátosságai közé tartoznak.

A magyarországi adatok azt mutatják, hogy 2009 és 2014 között mind a négy magyarországi orvosegyetemre a nők jelentkeztek nagyobb arányban: a női és férfi hallgatók megoszlása 55/45 százalék volt. Érdekes végigtekintenünk ugyanebben az időszakban a végzett hallgatók arányán is: az egyetemet sikeresen elvégzettek szintén 55 százalékban nők és 45 százalékban férfiak.1

A magyarországi orvosegyetemekre való jelentkezések a többi felvételi adatsorral összevetve azt mutatják, hogy a férfiak érdeklődése a jelenlegi viszonyok között jobb pénzügyi lehetőségekkel kecsegtető és magasabb presztízsű szakmák felé irányul, melyek elérését például a jogi vagy a közgazdasági végzettség alapozhatja meg. Ugyanakkor fontos elem az is, hogy a hazai domináns tradicionális családmodellhez (amely alapvetően a férfiak családfenntartó szerepére épít) minden bizonnyal nem elegendő az orvoslás biztosította (hivatalos) jövedelem.

 

Harvard

(): . : . : /hivatkozas/m1354onmo_133/#m1354onmo_133 ()

Chicago

. . . : . (: /hivatkozas/m1354onmo_133/#m1354onmo_133)

APA

(). . . (: /hivatkozas/m1354onmo_133/#m1354onmo_133)

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

search

1. ábra: A 2013-as kutatás nemi és kormaegoszlása(n = 4743)

 

Annyi mindenesetre egyértelmű, hogy az elöregedő társadalmak „orvosigénye” dinamikusan nő. Kérdés azonban, hogy a nemi átstrukturálódás – párhuzamosan a nagy arányú orvosmigráció jelenségével – milyen változásokat indukál a betegellátásban? Okozhat-e a feminizáció egyfajta „humánerőforrás krízist” az egészségügyben? Ki pótolja a szülési szabadságon vagy kisgyermekkel otthon levő orvosnők munkáját, illetve, amennyiben jelentősebbé válik a részmunkaidős foglalkoztatás, rendelkezésre fog-e állni megfelelő mennyiségű gyógyító a betegellátásban?

A hazai gyógyítók átlagéletkorának emelkedése mellett tehát fontos kérdés a nemi arányok átalakulása. E gondolatmenet zárásaként bemutatjuk a 2013-as orvoskutatás korfáját, amely jól mutatja a fentiekben bemutatott változást (1. ábra) (lásd az előző oldalon)

1	Az elemzés az Oktatási Hivatal Felsõoktatási Információs Rendszer adatbázisának felhasználásával készült.

Tartalomjegyzék

• Orvosnők Magyarországon
• Impresszum
• chevron_right1. BEVEZETÉS
  • 1.1. Történelmi áttekintés: orvosnők a gyógyítás színpadán, avagy nőies hivatás-e az orvoslás?
  • chevron_right1.2. A kutatás módszertana
    • A kvantitatív vizsgálat során alkalmazott mérőeszközök
    • Statisztikai módszerek
    • A kérdőíves vizsgálatok résztvevői
    • Az orvostanhallgatói kvantitatív vizsgálat
    • A kvalitatív adatfelvétel
• chevron_right2. ORVOSTANHALLGATÓK A 21. SZÁZADBAN
  • 2.1. Hogyan alakul át az orvosi hivatás?
  • 2.2. Deprofesszionalizáció és elnőiesedés. Valóban „rózsaszín galléros” szakmává válik az orvoslás?
  • 2.3. A pályaválasztás háttértényezői és nemi különbségei
  • 2.4. Szakválasztás és a „kontrollálható életstílus” jelensége
  • chevron_right2.5. Az orvostanhallgatók testi-lelki egészsége. Melyek a legfontosabb nemi különbségek?
    • Stressztényezők és túlterheltség
  • 2.6. A hallgatói kiégésről
  • chevron_right2.7. Nemi különbségek a boncolással kapcsolatos élmények megélésében és feldolgozásában
    • A kvalitatív vizsgálat eredményei
  • 2.8. „Így látjuk mi…” Hallgatói vélemények orvosnőkről és orvosokról, medikusokról és medikákról
• chevron_right3. (M)ILYEN A „NŐIES” ÉS A „FÉRFIAS” ORVOSLÁS?
  • 3.1. Az orvosnők és az orvosok munkaideje és jövedelme
  • 3.2. Miért torpannak meg az orvosnői karrierek? Miként tűnik fel az „üvegplafon” és a „ragadós padló” jelensége?
  • chevron_right3.3. A háztartási munka és munkamegosztás világa
    • A háztartási munkamegosztás alakulása
    • „Egymás terhének hordozása”
    • Amikor a férfiak viszik a háztartást…
    • A „tradicionális modell” – frusztrációk nélkül
    • A „tradicionális modell” – ellenérzésekkel
    • „Modern modell” – a családra támaszkodva
  • 3.4. Szupernő szindróma
  • chevron_right3.5. Lehet-e az orvoslás „családbarát” foglalkozás?
    • Hogyan lehet a hivatást és a családi szerepeket összeegyeztetni?
    • A munka és a család feladatainak sikeres összehangolása
  • 3.6. Speciális kihívások a munka és a családi élet összeegyeztetésében: az orvos házaspárok helyzete
  • 3.7. Befolyásol-e a gyógyító neme a kezelésben? Létezik-e „nőies” vagy „férfias” orvoslás?
• chevron_right4. AZ „ORVOSNŐ-PARADOXON” JELENSÉGE.
  • chevron_right4.1. A szomatikus egészségmutatók alakulása két idődimenzióban
    • „Hungarikum” az orvosnők nagyfokú sérülékenysége?
  • chevron_right4.2. Mentális egészség a magyarországi gyógyítók körében
    • A fiatal orvosnők mint a legnagyobb kockázatú csoport
  • 4.3. A mentális egészség, a munkamegterhelés és a kiégés alakulása a magyarországi orvosnők esetében. Mit mutat a longitudinális perspektíva?
  • 4.4. A kiégés a morbiditás hiányzó láncszeme?
  • 4.5. Hogyan alakul a kiégés a hazai gyógyítók körében? Kik a legveszélyeztetettebbek?
  • 4.6. Az orvosnők kiégése – hogyan függenek össze a krónikus betegségek, a reprodukciós zavarok és a kiégés egyes dimenziói?
  • chevron_right4.7. Szubjektíven a stresszről és a stresszel való megküzdésről
    • Stresszesebb-e az orvosi hivatás, mint más hivatások?
    • „A munka önmagában nem stressz, csak akkor, ha azzá teszi valaki”
• chevron_right5. ORVOSNŐI EGÉSZSÉG MÁS MEGKÖZELÍTÉSBEN: A MEGELŐZÉS ÚTJAI
  • 5.1. A pozitív pszichológiai technikák
  • 5.2. Megelőzés humorterápiával?
  • chevron_right5.3. Miért fontos az orvostanhallgatók egészsége? – A HuMánia kurzus mint hungarikum
    • Mi is az a HuMánia?
  • 5.4. (M)ilyenek a boldog gyógyítók?!
• 6. ÖSSZEGZÉS
• IRODALOM

Kiadó: Semmelweis Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 331 697 9

Mi az oka annak, hogy annyi fiatal választja ma az orvosi hivatást? Elsősorban a pénz, vagy az embereken való segítés vágya tereli őket a szakma felé? Milyen problémákkal szembesülnek az orvosegyetemi évek alatt, és mi várja őket az egészségügyben? Létezik-e nőies és férfias orvoslás? Hogyan befolyásolják a gyógyítók munkáját és a páciensek helyzetét a napjainkban zajló radikális változások, a legújabb digitális és mobil eszközök, a modern kezelési eljárások?Ma már több orvosnő végez és praktizál Magyarországon, mint férfi orvos – milyen társadalmi következményekkel jár ez, és miként befolyásolja az orvos–beteg kapcsolatot? Törvényszerű-e, hogy kiégjenek az orvosok, és milyen módon lehet küzdeni ellene? Hogyan próbálják összeegyeztetni családi szerepeiket és karrierjüket a hazai orvosnők? Miért vannak speciális helyzetben az orvos-házaspárok?És végül, de nem utolsósorban: mit jelent a „magyarországi orvosnő-paradoxon”?

Az Orvosnők Magyarországon hiánypótló összegzés: három és fél évtizede nem vizsgálták átfogóan a hazai orvosok helyzetét. A kötet alapjául több, már az ezredforduló után készített országos reprezentatív kutatás szolgált, emellett orvostanhallgatókkal és gyakorló orvosokkal felvett interjúk egészítették ki a képet. A gyógyítók testi-lelki egészségének feltérképezése mellett a könyv részletesen elemzi az orvosnők helyzetét, akiknek jelentős része – „szupernőként” próbál egyszerre a legmagasabb színvonalon helytállni hivatásában és a magánéletben egyaránt.

Hivatkozás: https://mersz.hu/gyorffy-orvosnok-magyarorszagon//