Győrffy Zsuzsa

Orvosnők Magyarországon

2.3. A pályaválasztás háttértényezői és nemi különbségei

Az orvosegyetemekre belépő nők arányának növekedésével párhuzamosan fontos kérdés, hogy a hallgatók pályaválasztási motivációiban, elköteleződésben megfigyelhetők-e változások. Milyenek ezek, és melyek a fiúk és lányok választási motivációiban, preferenciáiban fellelhető legfontosabb különbségek?

2015-ben Magyarországon az orvos- és egészségtudományi képzés a 6., illetve a 7. legnépszerűbb felsőoktatási képzési terület volt: a gazdasági, a műszaki, a pedagógus, a bölcsészet- és társadalomtudományi képzésekre jelentkezők, továbbá ezeken túl a felvettek között az informatikai képzésen továbbtanulók előzték meg az egészségügyi felsőoktatásba jelentkezők, illetve felvettek számát. (http://www.felvi.hu/felveteli/ponthatarok_rangsorok/friss_statisztikak/!FrissStatisztikak/friss_statisztikak.php?stat=2) Lehetséges, hogy a 21. századi magyar fiatalok „költséghasznon” számítása szerint az orvosegyetem talán túl nagy befektetés (hosszú és rendkívül nehéz tanulási időszak, alacsony kereset, nehéz munkakörülmények stb.), így figyelmük más pályák felé fordul. Ebben az összefüggésben különösen érdekessé válik, hogy kik és miért szeretnének orvosok lenni ma Magyarországon. A következőkben e kérdésekre is választ keresünk a kutatási eredmények tükrében.

A téma legkorábbi szakirodalmi összefoglalása (Reader 1957) legfontosabb motívumként az orvosi pályaválasztás altruista motivációját és a családi (orvos szülők) hatását jelölte meg. Ezeket az eredményeket számos további vizsgálat megerősítette: Crossley és Mubarik 2002-ben megjelent tanulmányában általános orvostanés fogorvostan-hallgatókat hasonlított össze a pályaválasztás szempontjából. E vizsgálat eredménye azt mutatta, hogy az általános orvostan hallgatói esetében jelentősen magasabbak az altruisztikus motivációk és a tudományos érdeklődés. (Crossley 2002) Egy a kilencvenes évek végén készült longitudinális vizsgálatban az „embereken való segítés” motivációja mellett már a szakma magas presztízse és a széleskörű munkalehetőségek is megjelentek, mint az orvosi pályaválasztás meghatározó komponensei. (Hyppölä 1998) Az altruisztikus motivációkon kívül az orvosi pályaválasztás más fontos tényezői is kirajzolódnak McManus vizsgálatában, ahol öt, a pályaválasztást leginkább befolyásoló faktort határoztak meg: jó képességek/készségek a természettudományos tantárgyakban, karrierlehetőségek, barátok és rokonok hatása, az embereken való segítés igénye, illetve az „amióta az eszemet tudom, orvos szeretnék lenni” indoka. (McManus 2006) Shankar és munkatársai legújabb vizsgálatukban a családi hatások jelentőségére hívták fel a figyelmet, és eredményeik azt mutatják, hogy az orvosi pálya melletti elköteleződés ideje átlagosan a 15–16 éves életkor (10. osztály). (Shankar 2013) A fentieken túl az orvostanhallgatói pályamotivációk további jelentős tényezője a közeli hozzátartozók betegsége, esetleges halála. Fontos eredményként jelenik meg továbbá az is, hogy a hozzátartozók betegsége/halála által motivált hallgatók esetében a kiégés emocionális kimerülés komponense szignifikánsan nagyobb arányban jelenik meg a pálya későbbi szakaszában, mint a más motivációjú hallgatók esetében. (Pagnin 2013)

A pályamotiváció vizsgálatával kapcsolatban az 1980-as és ’90-es évek magyar kutatásai kimutatták, hogy az orvosi pályaválasztás legfontosabb faktora az altruizmus. (Váriné 1981; Bánlaky 1981; Csabai 2002; Molnár P 2003) Az ugyanebben az időszakban született kutatások úgy találták, hogy a hallgatók igen korán, átlagosan tizennégy éves korukban döntöttek az orvosi pálya választásáról. (Csabai 2002; Molnár P 2003; Bagdy 1988; Molnár R 2002) A 2000-es évek vizsgálatai ugyanakkor már fordulatról számolnak be: a társadalmi változások hatására előtérbe kerül a karrier, a presztízs és a biztos elhelyezkedés motivációja, de fontos az is, hogy mindezekkel párhuzamosan az altruisztikus motivációk sem csökkennek. (Girasek 2012)

Ki kell azonban emelnünk, hogy meglehetősen kevés és ellentmondásos vizsgálat irányult az orvosi pályaválasztás esetleges gender szempontú különbségeinek feltárására. Ausztrál medikusok körében végzett vizsgálatukban Todisco és munkatársai a két nem között nem találtak szignifikáns különbséget: mind a nők, mind pedig a férfiak számára az „embereken való segítés vágya” volt az első számú motiváció, ezt követte a természettudományos érdeklődés és az intellektuális kihívás faktora. A presztízs és a magas társadalmi státusz ugyanakkor egyik nem esetében sem jelent meg az orvosi pályaválasztás jelentős motiváló tényezőjeként. (Todisco 1995) A fentiekkel szemben Vaglum norvég medikusokra irányuló kutatásában úgy találta, hogy a medikák pályaválasztását inkább a „humán” szempontok motiválták, míg a férfi orvosok esetében a természettudományos érdeklődés volt a döntő. (Vaglum 1999a)

Orvostanhallgatókra irányuló vizsgálataink1 is megerősítik a fenti változásokat. Kvantitatív és kvalitatív kutatásaink egyaránt jelzik azt, hogy a pályaválasztás motivációit, idejét és a családi hatásait tekintve egyaránt átalakulásnak vagyunk szemtanúi Magyarországon. Az orvosi pálya feminizálódása mellett jellemző, hogy a hallgatók kis hányada érkezik orvoscsaládból. Fontos nemi különbség azonban, hogy míg a fiúk esetében szignifikánsan gyakoribb, hogy a közeli hozzátartozók (szülők, nagyszülők) között találunk orvost, addig a lányoknál ez a fajta „szerepmodell” szinte teljesen hiányzik.

Változás figyelhető meg a tekintetben is, hogy mikor választják a hallgatók az orvosi pályát, pontosan milyen életkorban döntenek az orvosegyetemi jelentkezés mellett. 2012–2013-as kvantitatív vizsgálatunk megmutatta, hogy a hazai orvostanhallgatók mintegy 68 százaléka „későn elköteleződő”, hivatását 14 éves kora után választotta. A korán elköteleződők között (14 éves kor alatt) ugyanakkor tendenciaszerűen több nőt találunk. Az e tárgyban folytatott korábbi kutatások megerősítik, hogy csökken az orvosi egyetemekre jelentkezők aránya. Míg a korábbi vizsgálatok szerint zömmel korán választották a hallgatók az orvosi hivatást, saját kutatásunk új eredménye volt a késői hivatásválasztás megjelenésének kimutatása mind a kvantitatív, mind pedig a kvalitatív vizsgálatokban. Tágabb perspektívába helyezve elmondható, hogy a késői hivatásválasztás feltételezhetően a posztadoleszcens (elhúzódó kamaszkor) életszakasz egyik sajátossága, amely sok más tényezővel együtt (a fiatalok hosszabb részvétele az iskolarendszerben, késői családalapítás és szülőkről való leválás) egyfajta átmeneti életszakaszt jelent a 21. századi fiatal korosztályokban. (Murinkó 2010) Ezt a tendenciát erősíti, hogy megjelenik egy olyan hallgatói csoport, amely meglehetősen késői döntéssel, másoddiplomásként választja az orvosi egyetemet.

Láthatóan már az „első lépések” megtételekor vannak különbségek a férfiak és a nők között, a nők korábban köteleződnek el az orvosi hivatás mellett, ugyanakkor kisebb valószínűséggel van a családjukban orvos/orvosnő, vagyis potenciális szerepmodell. Vizsgálataink szerint más a két nem pályaválasztási motivációja is. A hazai orvostanhallgatók körében – nemtől függetlenül – az altruizmus, az „embereken való segítés” vágya a legfontosabb motivációs indok, majd a következő helyen áll a diplomaszerzés, ezt követi a „könnyű elhelyezkedés” indoka. Negyedikként említették a hallgatók az orvosi hivatás magas presztízsét, míg a sorban ötödikként a külföldi munkalehetőség alternatívája jelenik meg. A válaszadók motivációiban a legkisebb szerepet az orvos szülők hatása jelentette. A pályamotiváció áttekintésekor számos kérdésben jelentős különbséget találtunk a férfiak és a nők között: az orvostanhallgató nők szignifikánsabban jelölték az „embereken szeretnék segíteni” intrinszik (belső) motivációját, ezzel szemben a férfiak az extrinszik (külső) motivációkat, a diplomaszerzést, az elhelyezkedési és karrierlehetőségeket, továbbá a biztos keresetet nevezték meg kimutathatóan magasabb arányban (2. táblázat).

2. táblázat: A pályaválasztás motivációi az orvostanhallgatói mintában

	N (%)			p-érték
	Teljes minta	Nők	Férfiak
	731 (100%)	488 (100%)	243 (100%)
diplomaszerzés	392 (54%)	264 (54,1%)	127 (52,3%)	NS.
diákélet vonzósága	178 (24,4%)	115 (23,6%)	61 (25,1%)	NS.
altruizmus	564 (77,2%)	388 (79,5%)	174 (71,6%)	0,015*
orvos szülők	85 (11,6%)	47 (9,6%)	38 (15,6%)	0,020*
szakma presztízse	292 (39,9%)	175 (35,9%)	117 (48,1%)	0,002**
közeli hozzátartozó, barát betegsége	99 (13,5%)	66 (13,5%)	33 (13,6%)	NS.
felvételi tárgyak	199 (27,2%)	128 (26,2%)	70 (28,8%)	NS.
kereseti lehetőség	136 (18,6%)	75 (15,4%)	61 (25,1%)	0,002**
könnyű elhelyezkedés	329 (45,0%)	206 (42,2%)	123 (50,6%)	0,040*
külföldi munka	238 (32,6%)	156 (32,0%)	82 (33,7%)	NS.
pozitív orvosi példa	86 (11,8%)	56 (11,5%)	30 (12,3%)	NS.
negatív orvosi példa	73 (10%)	53 (10,9%)	20 (8,2%)	NS.
* p<0,05; **p<0,01; NS: nem szignifikáns

Jelen vizsgálati eredményeinkhez hasonlóan, Molnár Regina és munkatársai 2010-es vizsgálatukban megállapították, hogy az orvostanhallgató nők pályaszocializációjuk során altruistábbak, családcentrikusabbak, korán elköteleződők, idealisztikusabb elképzelésekkel bírnak férfi kollégáiknál, illetve a más egyetemen (jogi pályán) tanuló nőknél. (Molnár R 2011) Ezt az eredményt jelen vizsgálatunk egy további aspektussal bővítheti: az idealisztikus elképzelések a nők esetében az orvosi szerepmodell hiányából is fakadhatnak.

Hasonló eredményeket mutat kvalitatív elemzésünk2 is. A hallgatói interjúk tartalomelemzésekor az első vizsgálati területünk a szülői háttér feltérképezése volt. 45 interjúalanyunk közül négy hallgató jelezte (három férfi és egy nő), hogy édesapja vagy édesanyja orvosi pályán tevékenykedik. A többi válaszadó az interjú e kérdésénél kiemelte, hogy szűkebb környezetében „közel s távol” nem található orvos, sőt még egészségügyben dolgozó sem.

„Nekem sem a családomban, sem az ismerőseim között nincsen orvos. Igazából nagyon szeretem az állatokat, és kisnő korom óta állatorvos szerettem volna lenni. A szüleim is látták bennem, hogy tehetséges vagyok, ezért szerették volna, ha mindenképpen »ügyvéd lesz a kisnő, vagy orvos«.” (harmadéves orvostanhallgató nő)

Az interjúk tanúsága szerint azonban a szülők hatása sokféleképpen megnyilvánult gyermekeik pályaválasztásakor:

„A szüleim semmiképpen nem ilyen irányba irányítottak volna, meg az osztályfőnököm sem. Meg úgy általában az emberek nem gondolták volna, hogy ilyen irányba fogok tovább jönni. Nem volt senki olyan orvos, akire felnéztem volna, vagy aki példakép lett volna, vagy olyan, aki erre a pályára mozdított volna. A szüleim sem orvosok, így ők sem. Nem volt személyes tapasztalatom az egészségüggyel sem ezelőtt, szerencsére. Elhatároztam és úgy jól hangzott. És mikor elkezdtem mondogatni, és láttam az emberek visszajelzéséből, hogy ez így jó, akkor gondoltam, hogy így jó lesz.” (ötödéves orvostanhallgató nő)

„Vonzónak találtam, hogy akárhányszor az emberek megkérdezték, hogy mit dolgoznak a szüleim, és én azt válaszoltam, hogy orvosok, akkor mindig látszott a szemükben valami tisztelet és áhítat. Gyakran meg is jegyezték, hogy akkor biztos nagyon okosak. Ez kisgyerekként biztosan pozitív irányban befolyásolt. Később pedig a döntő érv az orvosi mellett a biológia szeretete és a szakma sokfélesége volt. Gimiben a biológia volt a kedvenc tantárgyam, és úgy éreztem, hogy én egész életemben az élő szervezetekkel akarok foglalkozni. Az a tény, hogy orvosi diplomával nagyon sokféle munkalehetőség van, a sebésztől kezdve a kutatóig, nagyon sokat nyomott a latban, hiszen még most sem tudom igazán, hogy mivel akarok foglalkozni.” (negyedéves orvostanhallgató férfi)

Következő két kérdésünk a pályaválasztás időpontjára és motivációira irányult. A kvalitatív elemzéskor is a kvantitatív elemzés során használt módszertani megszorítással éltünk: a hallgatói válaszokat „korán elköteleződő” (14 éves kor alatt) és „későn választó” (14 éves kor után) csoportokba rendeztük. E kérdésnél úgy találtuk, hogy összesen tizenketten voltak „korai elköteleződők”, ők azok, akik „amióta az eszüket tudják, orvosok szeretnének lenni”. Közöttük azonban dupla annyian voltak a nők, mint a férfiak.

„Amióta az eszemet tudom, orvos akarok lenni, mindig voltak mellette lévő dolgok, hogy mi más, de óvodában tudtam már, hogy orvos leszek. Először még állatorvos, aztán emberorvos… engem inkább a szervezet érdekelt, hogy »meg lehet szerelni«.” (negyedéves orvostanhallgató nő)

A kvantitatív vizsgálat eredményeihez hasonlóan a kvalitatív vizsgálatban résztvevő interjúalanyok zöme is a „későn elköteleződők” csoportjába tartozik. Általában a gimnáziumi évek végén (11–12. osztályban) válik világossá a pályaválasztás iránya. Fordulópontnak tűnik a felkészülést segítő fakultáció, bár sokak számára még az emelt szintű tantárgyválasztás sem jelent biztos döntést, sokkal inkább csak egyfajta orientációt a természettudományos tárgyak irányába. Többen számolnak be arról is, hogy a végső döntés az „utolsó utáni percben” született meg az orvosi egyetem javára.

„A másik tényező az, hogy még nem tudtam eldönteni, hogy én gyakorlati vagy elméleti ember vagyok, és ezáltal úgy voltam vele, hogy az orvosin a hat év képzés gyakorlatilag egy olyan alapképzés, ami után még eldönthetem, hogy akár úgy akarom a munkámat végezni, hogy egy laborban pipettázok, vagy éppenséggel egész nap ácsorgok és műtök, vagy egész nap emberekkel beszélgetek csak rendelésen, vagy éppen statisztikai feladatokat végzek, tehát úgy voltam vele, hogy még nagyon sok munkát csinálhatok, gyakorlatilag alig van olyan munkakör, ami nem tartozik bele a később választandó szakirányok közé.” (ötödéves orvostanhallgató férfi)

„Igazából sokáig nem tudtam eldönteni, hogy melyik irányba tanuljak tovább, tehát én sok orvossal ellentétben, nem köteleztem el olyan hamar és egyértelműen magam, hogy mi szeretnék pontosan lenni. Mindenképpen tovább szerettem volna tanulni. Miután letettem az érettségit, a felvételi eljárás során döntöttem az orvosi egyetem mellett, miután végignéztem az egyetemek listáját. A másik lehetőség, a B-terv a fizikusi pálya lett volna az ELTE-n, de végül ide vettek fel.” (hatodéves orvostanhallgató férfi)

„A legtöbb embernek van ilyen nagyon jó története arra, hogy már óvodás kora óta orvos akar lenni, nekem meg nagyon nehéz volt gimi végén ez a pályaválasztási dolog. Voltam pályaválasztási tanácsadáson is, ahol kihozták, hogy valamilyen fizika–matek szakra kéne mennem, ami nem volt probléma, mert jó jegyeim voltak, de nem érdekelt egyáltalán. A biológia meg a kémia érdekelt nagyon, abból is jártam fakultációra. Tulajdonképpen 12. osztály elején döntöttem el azt, hogy ezt szeretném csinálni.” (negyedéves orvostanhallgató férfi)

Az interjúk azt is megmutatták, hogy a természettudományos érdeklődés mellett fontos az orvosi pálya „emberi jellege”: több válaszadó jelezte azt, hogy a műszaki vagy kutatói pályák helyett a választást az „emberekkel való foglalkozás” vágya segítette.

„Mert érdekel a biológia és kémia, ezenkívül fontos, hogy a munkámban emberekkel foglalkozhassak, és mindenképpen egy hivatásszerű szakmát szerettem volna választani, aminek úgy érzem, hogy tényleg van értelme. Engem például a jogi és közgazdász szakok egyáltalán nem érdekelnek, nem tudnám magam olyan munkában elképzelni. Mindig is az egészségüggyel kapcsolatos munkát akartam, ezt tartom igazán fontosnak, hogy emberek életét menthetem meg.” (negyedéves orvostanhallgató nő)

A hivatásválasztás fenti két aspektusát a „biztos szakma”, a kereset, valamint a karrier lehetősége is kiegészíti:

„Fontosnak tartottam, hogy olyan szakmát válasszak, ami versenyképes és biztos megélhetést biztosít, bármennyire is keveset keresnek az orvosok az európai átlaghoz képest, azért annyira nem keresnek rosszul (hálapénzről ne beszéljünk). Másrészt pedig olyannal szerettem volna foglalkozni, ami érdekel engem. Középiskolában nagyon érdekelt az emberi szervezet biológiából, és a kémiát is nagyon szerettem, tehát így igazából megfelelt az elvárásoknak ez az irány.” (negyedéves orvostanhallgató férfi)

„Korábban más területek érdekeltek, úgy gondoltam, én is közgazdász leszek, mint anyukám. 15–16 éves korom körül kezdett el igazán érdekelni a pszichológia, illetve az ezzel kapcsolatos tudományok. Anyukám akkor azt javasolta, menjek inkább orvosi egyetemre, mivel az egy szerteágazó és biztos szakma, így később is sok lehetőségem lesz, és ha a pszichológiával szeretnék foglalkozni, azt ezen belül is választhatom. 16 évesen döntöttem el, hogy orvosi egyetemre fogok jelentkezni. A gimnázium 10. osztályában kell a további fakultációról dönteni, így ekkor már nagyjából be kell határolni, milyen irányba szeretne később az ember továbbtanulni.” (negyedéves orvostanhallgató nő)

A késői hivatásválasztókon belül sajátos csoportot alkotnak azok (n = 4), akik korábban már más egyetemek hallgatói voltak, többen közülük „másoddiplomásként” kerültek az orvosi egyetemre:

„Általános iskola felső tagozatától kezdve zenei pályára készültem, így a gimnázium után nem orvosi egyetemre, hanem a Zeneakadémiára jelentkeztem. Dolgoztam színházban, éltem külföldön, aztán hazajöttem, és jelentkeztem az orvosira. Döntésemet jelentősen befolyásolta, hogy a zenészi munkát meglehetősen monotonnak és mechanikusnak éreztem.” (harmadéves orvostanhallgató nő)

„Tizenkettedik végére a sok reáltantárgy tanulása túllépett a tűréshatáromon, elhatároztam, hogy irányt váltok. Így kerültem egy humán szakra, az ELTE szociológia szakára. Az egyetemen nagyon megfogott a sok bölcsész tárgy, amit saját magam válogathattam ki. Aztán az utolsó évben rájöttem, hogy ez mégsem az én világom, nincsen meg az a komplex látásmódom, ami a társadalomtudományhoz kell. Eldöntöttem, hogy új életet kezdek, beadtam a jelentkezésemet az orvosira. Mivel a biológia mindig a kedvenc tantárgyaim közé tartozott, sikerült felkészülnöm az emelt szintű érettségire.” (negyedéves orvostanhallgató férfi)

Mint látható, mind a kérdőíves, mind pedig az interjús vizsgálat azt mutatta, hogy a pályaválasztás motivációiban, az elköteleződés idejében és a „referenciaszemélyek” jelentőségében különbség figyelhető meg az orvostanhallgató fiúk és lányok között. Eredményeinket tovább erősíti egy speciális, kifejezetten elsőévesekre irányuló vizsgálatunk.3 A kutatásban 176 budapesti orvostanhallgatót kértünk meg, hogy egy megadott szempontrendszer alapján írjon pályaválasztásáról. Az írások feldolgozása kvalitatív (tartalomelemzés) és kvantitatív módszerek együttes alkalmazásával történt. A szövegekből minden, a pályaválasztással kapcsolatos motiváló tényezőt kigyűjtöttünk. Az összesített motivációs lista alapján kidolgoztunk egy 11 tételből álló kategóriarendszert. Ezt követően két független értékelő az összesített lista minden elemét besorolta a megadott kategóriák valamelyikébe. Az eljárás eredményét képező két szűkített (11 kategóriába sorolt) listát összehasonlították, az eltérő jelöléseket megvitatták, és a végső listába már a konszenzuson alapuló értelmezések kerültek. Ezt követően került sor az adatbázis kialakítására oly módon, hogy minden válaszadó esetében a kódolt motivációs tényezőket az említések sorrendjében4 rögzítettük.

A pályaválasztási motivációk kategóriái:

tantárgyak (biológia, kémia, fizika), természettudományok iránti érdeklődés,
tudásvágy (pl. emberi test, szervezet működésének megismerése), tudományos érdeklődés (kutatómunka, felfedezések),
pályaalkalmasság, készségek (pl. precizitás, [kéz]ügyesség, kommunikációs készség),
a pályával kapcsolatos tapasztalatok (pl. egészségügyben végzett [önkéntes] munka, képzésben való részvétel, betegség, halál a családban),
szülői, családi ösztönzés,
tágabb környezet ösztönzése (pl. tanár, háziorvos, barát),
televíziós sorozatok (pl. Vészhelyzet, Doktor House),
altruizmus (pl. gyógyítani, segíteni, hasznosnak lenni),
a pálya presztízse (pl. megbecsülik, elismerik, felnéznek rá),
előnyök, lehetőségek (pl. biztos munka, karrier, kihívások),
személyiséget befolyásoló tényezők (pozitív énkép, omnipotencia, identitás).

A válaszadók maximum 9 féle motivációs kategóriát neveztek meg írásaikban. A feldolgozás során ezeket említési sorrendjüknek megfelelően súlyoztuk. Az elsőként említésre kerülő 9, a második helyen említett 8 pontot kapott, az eljárást folytattuk az utolsó, azaz a kilencedik helyig, aminek a pontértéke 1 volt. Mivel az adott motivációs kategória a szövegben több helyen is említésre kerülhetett, a pontszámok mind a 11 típus esetében egy kumulált összeget képviseltek, jelezve ezzel a motiváció jelentőségét és erősségét a pályaválasztás folyamatában.

A fenti szempontrenszer alapján és a pályaválasztás idejének alakulása szerint számos különbség figyelhető meg az orvostanhallgató lányok és fiúk között. A férfiak háromnegyede (75,3%), a nőknek alig több mint 50 százaléka (51%) középiskolás évei alatt döntötte el, hogy az orvosi egyetemen kívánja folytatni tanulmányait. Ez az eltérés statisztikailag szignifikánsnak tekinthető. A két leggyakrabban megjelölt motiváció a természettudományos érdeklődés (54,3%) és az altruizmus (47,4%) volt. Ezt követően a hallgatóknak közel az egyharmada (31,4%) említette, hogy pályaválasztásában szerepet játszottak a betegségekkel, halállal, egészségügyi rendszerrel kapcsolatos személyes tapasztalatai (31,4%). A hallgatók 14,3 százaléka a leendő pálya presztízsét és az orvos- és kórházsorozatok hatását is megnevezte. Megállapítottuk, hogy mindkét nem esetében a hivatásválasztás legfontosabb faktora a természettudományos érdeklődés volt, ezt követték az altuisztikus motivációk. Ha a súlyozott rangpontátlagok szerint értékeltük az eredményeket, azt tapasztaltuk, hogy a tantárgyak, a természettudományos érdeklődés mellett – amely nemcsak a leggyakoribb, de a legerősebb motivációnak is bizonyult – nem a környezeti, családi hatások szerepe volt a kiemelkedő, hanem a saját, személyes tapasztalatoké és a tudásvágyé.

Lényeges különbséget találtunk továbbá a nők és a férfiak pályaválasztási motivációiban: míg a nők szempontjai között fontos helyet foglaltak el a „készségek” és a „rátermettség”, addig a férfiak inkább a leendő pálya nyújtotta „előnyöket” és a „lehetőségeket” hangsúlyozták.

A hallgatói esszék eredményei egyértelműen azt mutatják, hogy az orvosi hivatás választásában alapvető változások figyelhetőek meg: a természettudományos érdeklődés nagyon fontos a fiatalabb generáció számára. Ezek az eredmények a deprofesszionalizáció hipotézisét támasztják alá, megerősítik, hogy a 21. század második évtizedében nem a különleges elköteleződés, az emberek iránti „szolgálat” vezeti elsősorban a hallgatókat az orvosegyetemekre, hanem alapvetően a tudományos érdeklődés. Eredményeink ugyanakkor más következtetésekre is alapot adhatnak, hiszen a pályaválasztás idejében és motivációs hátterében a nők és a férfiak között alapvető különbség figyelhető meg: a nők motivációs struktúrájában továbbra is az altruisztikus faktor a legjelentősebb, és ők azok, akik korábban elköteleződnek az orvosi hivatás mellett. Az orvosi hivatás elnőiesedése ugyan összefüggést mutat az orvoslás „státuszváltozásával”, azaz presztízsvesztéssel jár, amely hozzájárul a deprofesszionalizációhoz, ugyanakkor a nők korai elköteleződése és altruisztikus jellegű hivatásválasztása a szakma tradicionális jellegét erősíti, vagyis végső soron a reprofesszionalizációs folyamat irányába hat.

1	E gondolatmenet alapjául a Gyõrffy Zs, Csala I, Sándor I (2013): Orvostanhallgatók Magyarországon: átalakuló vagy elnõiesedõ hivatás? Orvosi Hetilap; 154 (49):1950–1958. cikkünk szolgált.
2	E gondolatmenet alapjául a Győrffy Zs, Susánszky É, Susánszky A, Szántó Zs (2015): Az orvosi pályaválasztás átalakulása. Esélyek és lehetőségek Magyarországon. Lege Artis Medicinae; 25(04-05):211–219. cikkünk szolgált.
3	E kutatás az SE ÁOK Magatartástudományi Intézete orvosi szociológia csoportjának közös munkája: Gyõrffy Zs, Susánszky A, Szántó Zs, Susánszky É: Az orvosi pályaválasztás átalakulása. Deprofesszionalizáció vagy reprofesszionalizáció? Kéziratban.
4	A pályaválasztási esszékben szereplõ motivációkat az említések sorrendjében rangsorszámmal láttuk el.

Tartalomjegyzék

Kiadó: Semmelweis Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 331 697 9

Orvostudomány Semmelweis Kiadó könyvei

Mi az oka annak, hogy annyi fiatal választja ma az orvosi hivatást? Elsősorban a pénz, vagy az embereken való segítés vágya tereli őket a szakma felé? Milyen problémákkal szembesülnek az orvosegyetemi évek alatt, és mi várja őket az egészségügyben? Létezik-e nőies és férfias orvoslás? Hogyan befolyásolják a gyógyítók munkáját és a páciensek helyzetét a napjainkban zajló radikális változások, a legújabb digitális és mobil eszközök, a modern kezelési eljárások?Ma már több orvosnő végez és praktizál Magyarországon, mint férfi orvos – milyen társadalmi következményekkel jár ez, és miként befolyásolja az orvos–beteg kapcsolatot? Törvényszerű-e, hogy kiégjenek az orvosok, és milyen módon lehet küzdeni ellene? Hogyan próbálják összeegyeztetni családi szerepeiket és karrierjüket a hazai orvosnők? Miért vannak speciális helyzetben az orvos-házaspárok?És végül, de nem utolsósorban: mit jelent a „magyarországi orvosnő-paradoxon”?

Az Orvosnők Magyarországon hiánypótló összegzés: három és fél évtizede nem vizsgálták átfogóan a hazai orvosok helyzetét. A kötet alapjául több, már az ezredforduló után készített országos reprezentatív kutatás szolgált, emellett orvostanhallgatókkal és gyakorló orvosokkal felvett interjúk egészítették ki a képet. A gyógyítók testi-lelki egészségének feltérképezése mellett a könyv részletesen elemzi az orvosnők helyzetét, akiknek jelentős része – „szupernőként” próbál egyszerre a legmagasabb színvonalon helytállni hivatásában és a magánéletben egyaránt.

Hivatkozás: https://mersz.hu/gyorffy-orvosnok-magyarorszagon//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero