Győrffy Zsuzsa

Orvosnők Magyarországon

2.7. Nemi különbségek a boncolással kapcsolatos élmények megélésében és feldolgozásában

Az orvossá válás folyamatának vannak különleges állomásai. Ilyen speciális helyzetek a bonctermi élmények, melyek egyfajta „rites de passage” (átmeneti rítusok, azaz a fontos élethelyzetekhez kötődő rítusok) szerepet töltenek be a hallgatók életében. Nézzünk most néhány vizsgálati eredményt arra vonatkozóan, milyen módon élik meg a hallgatók a boncolással kapcsolatos élményeiket, hogyan küzdenek meg az esetleges nehézségekkel! 1

Az orvosegyetemi képzésnek vannak kitüntetett pillanatai, mérföldkövei. Ilyen az első betegvizsgálat, az első születés és beteghalál megtapasztalása. Ide tartozhatnak a boncolással kapcsolatos élmények is, amelyek szintén különleges helyet foglalnak el a képzésben. Nemcsak jellegét és „tematikáját” tekintve tér el a curriculum más tantárgyaitól a boncolás, hanem a képzés egyik fontos stresszhelyzetét is jelenti, az ezzel való sikeres megküzdés a későbbi orvosi tevékenység egyik fontos alapja. Az orvosképzés legjelentősebb tárgyai közé tartozik az anatómia és patológia, a hallgatók gyakorlati órákon találkozhatnak először bonctermi élményekkel. A nemzetközi szakirodalom eredményei azt mutatják, hogy a bonctermi élmények az orvossá válás folyamatának fontos, de nem mindig problémamentes állomásai. (Hafferty 1988)

Egy sokat idézett tanulmányában Hafferty a boncolás élményét beavatási rítusnak nevezi, mely a laikusból az orvossá válás folyamatát segíti elő. (Haffetry 1988) A beavatási rítus ugyanakkor egy olyan lélektani folyamaton keresztül történik meg, melynek természetéről még meglehetősen keveset tudunk. (Bertman 1989) Az, hogy a hallgatók e gyakorlatok során a halál, haldoklás témájával találkoznak, illetve a test belsejébe nyerhetnek „behatolási engedélyt”, olyan helyzetet jelenthet, amelyre nem biztos, hogy fel vannak készülve. Ugyanakkor a boncolás által keltett negatív érzésekkel való sikeres megküzdés a későbbi orvosi „karrier” kulcsmozzanata lehet.

Kvantitatív vizsgálatunk során a hallgatók közel 50 százaléka úgy nyilatkozott, hogy „a boncolásos gyakorlatok nem gyakoroltak rájuk hatást”. A válaszok között azonban jellegzetes nemi és évfolyambeli különbségek mutatkoztak: a férfiak szignifikánsan nagyobb mértékben jelezték, hogy nem gyakorolt rájuk hatást a boncolás élménye, míg a nők közel kétszer olyan gyakran számoltak be arról, hogy „gyakran eszükbe jutott” és „napközben is bevillantak képek a boncolásról”. Ezen eredményünkkel egybevágóan megállapítottuk, hogy a medikák szignifikánsan nagyobb mértékben számolnak be arról, hogy a boncolásos gyakorlatok stresszforrást jelentenek.

Az évfolyamok tekintetében jelentős eltérést találtunk a preklinikai és a klinikai képzésben részt vevő hallgatók élményei között. Az első- és másodéves hallgatók szignifikánsan nagyobb arányban jelezték, hogy „nem gyakorol rájuk hatást” a boncolás élménye, és ezzel párhuzamosan szignifikánsan kevesebben jelezték azt is, hogy gyakrabban eszükbe jut vagy bevillan a boncolásos gyakorlatok valamelyik mozzanata. Fontos ellentmondásként rajzolódik ki, hogy míg a hallgatók a stressztényezők közül az utolsó helyre sorolják a boncolásos gyakorlatokat, addig a boncolással kapcsolatos élmények kérdőíves és interjús vizsgálata azt mutatja, hogy a hallgatók közel 50 százalékára a bonctermi élmények jelentős hatással vannak, és ezeknek az élményeknek a feldolgozása nem mindig probléma- és stresszmentes.

Arról, hogy a boncolási élmények feldolgozásában vannak-e jelentős nemi különbségek, szintén megoszlanak a vélemények. Több vizsgálat arról számol be, hogy a lányoknak nagyobb fokú stresszt okoznak a bonctermi élmények, mint a fiúknak. (Bernhardt 2012) E jelenség hátterében állhat az is, hogy a lányok inkább bevallják, felvállalják saját érzelmi reakcióikat. (Bernhardt 2012) Leggyakrabban a szorongás fokában találtak nemi különbséget a kutatók, illetve a megküzdés módjában. (Hancock 2004) Az, hogy a nők érzékenyebben reagálnak a bonctermi élményekre, mint a férfiak, felveti azt a kérdést, hogy ennek milyen hosszú távú következményei lehetnek az „elnőiesedő orvosképzés” tekintetében.

1	Jelen alfejezet alapjául Sándor I, Birkás E, Csala I, Gyõrffy Zs: „Az orvostanhallgató késõn találkozik a beteggel, viszont korán a tetemmel” – A bonctermi élmények hatásáról a magyarországi orvostanhallgatók körében. Lege Artis Medicinae, 2014; 24(5–6):271–279. írásunk szolgált.

Tartalomjegyzék

Kiadó: Semmelweis Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 331 697 9

Orvostudomány Semmelweis Kiadó könyvei

Mi az oka annak, hogy annyi fiatal választja ma az orvosi hivatást? Elsősorban a pénz, vagy az embereken való segítés vágya tereli őket a szakma felé? Milyen problémákkal szembesülnek az orvosegyetemi évek alatt, és mi várja őket az egészségügyben? Létezik-e nőies és férfias orvoslás? Hogyan befolyásolják a gyógyítók munkáját és a páciensek helyzetét a napjainkban zajló radikális változások, a legújabb digitális és mobil eszközök, a modern kezelési eljárások?Ma már több orvosnő végez és praktizál Magyarországon, mint férfi orvos – milyen társadalmi következményekkel jár ez, és miként befolyásolja az orvos–beteg kapcsolatot? Törvényszerű-e, hogy kiégjenek az orvosok, és milyen módon lehet küzdeni ellene? Hogyan próbálják összeegyeztetni családi szerepeiket és karrierjüket a hazai orvosnők? Miért vannak speciális helyzetben az orvos-házaspárok?És végül, de nem utolsósorban: mit jelent a „magyarországi orvosnő-paradoxon”?

Az Orvosnők Magyarországon hiánypótló összegzés: három és fél évtizede nem vizsgálták átfogóan a hazai orvosok helyzetét. A kötet alapjául több, már az ezredforduló után készített országos reprezentatív kutatás szolgált, emellett orvostanhallgatókkal és gyakorló orvosokkal felvett interjúk egészítették ki a képet. A gyógyítók testi-lelki egészségének feltérképezése mellett a könyv részletesen elemzi az orvosnők helyzetét, akiknek jelentős része – „szupernőként” próbál egyszerre a legmagasabb színvonalon helytállni hivatásában és a magánéletben egyaránt.

Hivatkozás: https://mersz.hu/gyorffy-orvosnok-magyarorszagon//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero