Győrffy Zsuzsa

Orvosnők Magyarországon

2.8. „Így látjuk mi…” Hallgatói vélemények orvosnőkről és orvosokról, medikusokról és medikákról

„Mindenki orvos, csak azután férfi vagy nő” – írta egy orvostanhallgató lány a férfi-női szerepekről, lehetőségekről szóló esszék egyikében. Azután mégis előkerültek a sztereotípiák a „nőies” és „férfias” orvoslással, lehetőségekkel, készségekkel, karrierrel kapcsolatban. Hogyan is látják magukat a hallgatók?

Az orvostanhallgatókkal kapcsolatos vizsgálataink zárásaként egy „különleges” perspektívából mutatjuk be a 21. századi medikusokat és medikákat. Az alábbiakban 45 harmad–hatodéves budapesti hallgató (22 férfi és 23 nő) véleményének összegzését ismertetjük az orvoslás nemi kérdéseiről. Arról kérdeztük őket, hogy az orvosegyetemi évek alatt milyen hasonlóságokat és különbségeket láttak a két nem között. A témák sorában a tanulás, a társas kapcsolatok, a vizsgahelyzetek és egyéb stresszhelyzetek kezelése és a klinikai készségek alakulása szerepelt. Ezután azt kértük, hogy írják le, milyennek látják a gyakorlati képzés során megismert orvosnőket és férfiakat társadalmi helyzetük (beosztás, karrierlehetőség, anyagi és egyéb megbecsültség) alapján. Arra is megkértük őket, hogy számoljanak be azokról a – két nem közötti – hasonlóságokról és különbségekről, amelyeket kommunikáció, empátiás készség és klinikai készségek tekintetében tapasztaltak, láttak tanulmányaik során.

Elsőként az orvosegyetemi évek során megjelenő „jellegzetes” különbségeket tekintettük át. E kérdés esetében a hallgatók egyöntetűen (100 százalékos arányban, mind a 45 esszében!) válaszolták azt, hogy a lányok többet tanulnak, jobban teljesítenek, jobb osztályzatokat kapnak. Már nem volt teljes egyetértés, de nagyon magas arányban (68%) írták a hallgatók azt is, hogy ez a fajta magas teljesítmény erős szorongással, sok „idegeskedéssel” jár. Ezzel párhuzamosan sokan említették meg (64%), hogy a lányok a kudarc (például vizsga) esetén jobban összetörnek, nehezebben lépnek túl a stresszhelyzeteken. Ugyanakkor számos – medika által írt – esszében (38%) megjelenik az a motívum, hogy valószínűleg a fiúk „jobban színlelnek”, kevésbé mutatják ki félelmeiket, szorongásaikat. Ezen vélemények szerint a fiúk kevesebbet „panaszkodnak”, magukban tartják aggodalmaikat. Tehát fontos megállapításként merül fel több esszében is, hogy a stresszhelyzetek, vizsgaszituációk mindkét nem esetében hasonló válaszokat váltanak ki, de „a lányok jobban kimutatják a félelmüket” (harmadéves orvostanhallgató nő).

A hallgatók nagyon világosan megfogalmazták, hogyan látják a fiúk és a lányok közötti különbségeket az egyetemi képzés során:

„Mindenképpen van különbség a két nem között. Az egyetem alatt a lányok hajlamosabbak csak a tanulásra koncentrálni, emiatt sokszor társas kapcsolataik háttérbe szorulnak, míg a fiúk igyekeznek megtartani az egyensúlyt a kettő között. A fiúk vizsgákon kevésbé stresszelnek, lazábban veszik a dolgokat. Klinikai készségek terén a lányok inkább aprólékosabbak, mindent többször ellenőriznek, ugyanakkor a fiúk sokkal magabiztosabbnak tűnnek.” (negyedéves orvostanhallgató férfi)

„A lányok szorgalmasak, maximalisták. A fiúk többnyire beérik azzal, hogy sikerült a kettes, de ha valami kifejezetten érdekli őket, akkor azt alaposan megtanulják. A fiúk korán kifejlesztik, hogy egy-egy területre koncentráljanak, a lányok mindent egyformán tökéletesen akarnak csinálni.” (negyedéves orvostanhallgató nő)

Fontos megemlítenünk, hogy a hallgatók mintegy 30 százaléka nem lát különbséget a klinikai készségek alakulásában, illetve a stresszhelyzetek kezelésében a két nem között. A klinikai gyakorlatok tapasztalatai alapján mindkét nem úgy „érzékeli”, hogy a lányok odafordulóbbak, figyelmesebbek, empatikusabbak a betegekkel, míg a fiúk célratörőbbek, gyakorlatiasabbak. Az esszék több mint felében megemlítették a hallgatók, hogy a fiúknak – a lányokhoz képest – nagyobb nehézséget jelent a betegekkel való hatékony kommunikáció. Több esszében megjelent, hogy a lányok szívesebben kérnek segítséget a gyakorlatvezetőtől, gyakrabban várnak megerősítést arról, hogy megfelelő-e, amit csinálnak.

„A stresszhelyzeteket kifejezetten jobban kezelik a fiúk. A lányok hajlamosabbak mindent túlaggódni, görcsösen állni a dolgokhoz. Például a betegágy mellett a medikák nagyon tudnak ragaszkodni a tankönyvhöz, szinte szó szerint teszik fel a kérdéseket, míg a fiúk sokkal önállóbban kérdeznek.” (ötödéves orvostanhallgató nő)

„Az orvostanhallgató lányok a tanulásban rendszerezőbbek, idejüket jobban osztják be, és összességében több időt töltenek tanulással. A fiúk hajlamosabbak kampányszerűen, csak a számonkérésre fókuszálva tanulni. A klinikai készségek terén a lányokra jobb kézügyesség, a fiúkra céltudatosabb gondolkodás jellemző.” (ötödéves orvostanhallgató férfi)

„A fiúknak jobb a beszélőkéjük vizsgán, jobban tudnak a semmiről is órákat beszélni. Inkább mernek elmenni kevesebb tudással, mint a lányok. A lányok alaposabbak, izgulósabbak és nehezen teszik túl magukat a kudarcokon…” (harmadéves orvostanhallgató nő)

„A betegekkel általában a fiúk nehezebben teremtenek kapcsolatot.” (ötödéves orvostanhallgató nő)

Fontos megállapításokat tettek a hallgatók arról is, hogy miként látják őket a betegek. Azon hallgatók, akik e kérdésről írtak, egységesen vélekedtek abban a kérdésben, hogyan látják, érzékelik a betegek feléjük irányuló attitűdjét:

„Szerintem a betegeknek tudat alatt az az elvárásuk, hogy az orvos egy mindentudó, magabiztos, határozott »apa-figura« legyen, és kezelje a betegségüket.” (negyedéves orvostanhallgató férfi)

„A lányok kicsit bizonytalanabbak, néha nagyon halkan beszélnek a betegekhez. Úgyhogy szerintem a betegekben sokszor felmerülhet, hogy talán a medika nem túl tájékozott… Egy férfinak szerintem sokkal jobban áll az »orvosszerep«. A beteg, ha meglátja a férfi orvost, már előre tiszteli, sőt, még egy kicsit fél is tőle.” (hatodéves orvostanhallgató nő)

„A fiúkat jobban tisztelik a betegek. Szerintem sokkal inkább gondolják azt, hogy a férfi inkább való orvosnak, mint egy nő.” (ötödéves orvostanhallgató nő)

„Az orvosszerep nekem apaszerep. Tehát egyértelműen férfi.” (hatodéves orvostanhallgató férfi)

A hallgatók jelentős része előrevetítette a pályával kapcsolatos későbbi nehézségeket is. Bár nem szerepelt az esszé támpontjai között, sok hallgató határozottan leírta a véleményét arról, hogy nőként sokkal nehezebb helytállni az orvosi hivatásban.

„Nőként orvosnak lenni sok szempontból nehezebb. Sokkal nagyobbak egy nő felé az elvárások, többet kell teljesíteni a kitűzött célért. Nehéz a gyerekvállalás, a családalapítás és a karrierépítés.” (negyedéves orvostanhallgató nő)

„Orvosnőnek lenni nagyon nehéz. Nem egyszer hallottam, hogy a betegek »lenővérkézik« a doktornőt, aki kezelte őket.” (ötödéves orvostanhallgató férfi)

„Ma Magyarországon az ideális munkaerő a férfi. Sokkal nehezebb a nőknek egyrészt az anyaság miatt, másrészt a nőkkel szembeni előítéletek is játszanak.” (hatodéves orvostanhallgató férfi)

„Magyarországon biztosan nehezebb orvosnőként dolgozni, mint férfiként. Sokkal több lehetőség van a férfiak előtt, és ezt ki is használják.” (hatodéves orvostanhallgató nő)

A következőkben azt kértük a hallgatóktól, hogy a gyakorlatok során megismert, megfigyelt „férfias” és „nőies” attribútumokat írják le. Elsőként a társadalmi helyzettel kapcsolatos megfigyeléseiket (beosztás, karrierlehetőség, anyagi és nem anyagi megbecsültség) fogalmazták meg.

„Az orvosszakma egy férfi szakma”, írják a hallgatók az esszék mintegy kétharmadában. A medikusok és a medikák döntő többsége úgy érzi, hogy a férfiak lehetőségei jobbak, presztízsük és anyagi megbecsültségük magasabb, mint orvosnő kollégáiké. Ennek okaként elsősorban a gyerekvállalással, családi szerepekkel kapcsolatos terheket nevezték meg. Többen megemlítették, hogy Magyarországon „általában” a nők megbecsültsége alacsonyabb férfi kollégáikhoz viszonyítva. Ugyancsak többen írták, hogy a nők számára fontosabb a „családi egyensúly” fenntartása, mint a karrier építése. Számos esszében találkoztunk azzal is, hogy bizonyos nagy presztízsű szakmákban (sebészet, ortopédsebészet, kardiológia, szülészet-nőgyógyászat) egyértelmű a férfi dominancia, itt egy nőnek szinte semmi esélye nincs az érvényesülésre. Mindenképpen érdekes, hogy a hallgatók tulajdonképpen „interiorizálták” ezeket a társadalmi sztereotípiákat, az esszékben nem fogalmaztak meg kételyeket ezek megváltoztathatóságával vagy valóságtartalmával kapcsolatban.

„Karrierlehetőség szempontjából előnyösebb helyzetben vannak a férfi orvosok, mert nekik kevesebb áldozatot kell hozniuk.” (negyedéves orvostanhallgató férfi)

„A férfi orvosok sokkal törtetőbbek. Sokkal jobban megbecsültek, mint a nők.” (harmadéves orvostanhallgató nő)

„Már a férfi orvosok fellépése is más. Erőteljesebb, magabiztosabb, lelkiismeretfurdalást keltőbb. Gyorsan jutnak magasabb pozícióba, és egyre több lehetőségük lesz. Nem esnek ki évek, több idő jut a szakmai érvényesülésre.” (ötödéves orvostanhallgató férfi)

„A férfiaknak nem kell a családi szerepeik miatt lemaradniuk a karrierről, ezért előnyös helyzetben vannak.” (hatodéves orvostanhallgató férfi)

„Vannak olyan szakterületek, ahol kimondottan furcsállják a férfi vagy női nemet. Lehet benne igazság: van, ahol jobb, ha egy erős fizikumú férfi van, gondoljunk csak az ortopéd sebészetre.” (negyedéves orvostanhallgató nő)

„Egy férfinak kevesebbet kell tennie az elismertségéért, mint egy nőnek, a nőket sokszor lenézik. Még akkor is, ha egy nő ügyesebb, mint férfi kollégája, akkor sem ismerik vagy fogadják el.” (hatodéves orvostanhallgató nő)

„Az is nagy érdem, hogy a nők is lehetnek orvosok, de az elismertségük, presztízsük még nem akkora, mint lehetne. A betegek még mindig szívesebben fekszenek egy férfi orvos szikéje alá.” (ötödéves orvostanhallgató férfi)

Az esszé további részében a hallgatók az orvosnők és férfi kollégáik „készségeiről” (kommunikáció, empátia, klinikai, gyakorlati készségek) formáltak véleményt. Itt a hallgatók már megosztottabban nyilatkoztak: 40 százalékuk szerint a fenti különbségek egyértelműen függetlenek a nemtől, inkább a személyiséggel és a tapasztalatokkal kapcsolatosak. Azonban az esszék körülbelül 60 százalékában megjelentek bizonyos nemi distinkciók. Ahol a különbségek a leginkább kirajzolódtak, az a kommunikáció és az empátia területe volt: a hallgatói vélemények szerint a nők türelmesebbek a betegekkel, sok esetben végighallgatják őket, míg a férfiak a lényegre szorítkoznak. A hallgatók úgy gondolták, a nők többet kommunikálnak és többet is hallgatnak, ugyanakkor a férfi orvosoknak nagyobb a tekintélyük.

„Az orvosnők és a férfiak között kommunikáció, empátia és klinikai készségek tekintetében szerintem nincsen nagy különbség. Ez sokkal inkább személyiségkérdés. Egy férfi is lehet nagyon megértő, kedves a beteggel és fordítva. Véleményem szerint ez nem függ a nemtől.” (negyedéves orvostanhallgató férfi)

„A férfiaknak nem mindig van kedvük beszélgetni a betegekkel, de cserébe jobban bírják a munkát, mert nem hagyják magukat lefárasztani.” (ötödéves orvostanhallgató férfi)

„Azok a férfi orvosok, akikkel eddig találkoztam, azok mind hozták a sztereotípiákat. Semmi felesleges kérdés, gyorsan végeztek, mentek tovább a következő betegre. A nőknél azt vettem észre, hogy ők hagyják a beteget beszélni, talán több volt a fizikai kontaktusuk, és ha kellett, akkor mindent többször is elmagyaráztak.” (negyedéves orvostanhallgató nő)

„A nők szerintem sokszor empatikusabbak és megértőbbek, de inkább fiatalabb korukban. Ahogy idősödnek, egyre férfiasabbak lesznek, s ez igaz a kommunikációs készségeikre is.” (hatodéves orvostanhallgató nő)

A fejezet elején idézett hallgatói véleményt, mely szerint az orvoslás „gender-semleges” lenne, az esszék megcáfolták. A hallgatói vélemények meglehetősen szetereotipizáltan közvetítik a nőies és férfias orvosláshoz kapcsolódó attribútumokat, megerősítik az orvostanhallgató lányok erőteljesebb stresszérzékenységét és a pálya előrevetített nehézségeit.

Tartalomjegyzék

Kiadó: Semmelweis Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 331 697 9

Orvostudomány Semmelweis Kiadó könyvei

Mi az oka annak, hogy annyi fiatal választja ma az orvosi hivatást? Elsősorban a pénz, vagy az embereken való segítés vágya tereli őket a szakma felé? Milyen problémákkal szembesülnek az orvosegyetemi évek alatt, és mi várja őket az egészségügyben? Létezik-e nőies és férfias orvoslás? Hogyan befolyásolják a gyógyítók munkáját és a páciensek helyzetét a napjainkban zajló radikális változások, a legújabb digitális és mobil eszközök, a modern kezelési eljárások?Ma már több orvosnő végez és praktizál Magyarországon, mint férfi orvos – milyen társadalmi következményekkel jár ez, és miként befolyásolja az orvos–beteg kapcsolatot? Törvényszerű-e, hogy kiégjenek az orvosok, és milyen módon lehet küzdeni ellene? Hogyan próbálják összeegyeztetni családi szerepeiket és karrierjüket a hazai orvosnők? Miért vannak speciális helyzetben az orvos-házaspárok?És végül, de nem utolsósorban: mit jelent a „magyarországi orvosnő-paradoxon”?

Az Orvosnők Magyarországon hiánypótló összegzés: három és fél évtizede nem vizsgálták átfogóan a hazai orvosok helyzetét. A kötet alapjául több, már az ezredforduló után készített országos reprezentatív kutatás szolgált, emellett orvostanhallgatókkal és gyakorló orvosokkal felvett interjúk egészítették ki a képet. A gyógyítók testi-lelki egészségének feltérképezése mellett a könyv részletesen elemzi az orvosnők helyzetét, akiknek jelentős része – „szupernőként” próbál egyszerre a legmagasabb színvonalon helytállni hivatásában és a magánéletben egyaránt.

Hivatkozás: https://mersz.hu/gyorffy-orvosnok-magyarorszagon//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero